Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 



Az Írók


1.

 

Derült, napos reggel volt. Az óra már elütötte a hetet, mikor Jack felébred. Felült az ágyán és megdörzsölte szemeit. Miután nagyjából magához tért, az erkélyajtóhoz lépett és kinézett az utcára.

Egy átlagos nap volt. Az autók, mint a szorgos hangyák úgy gurultak el a házak között. Az utca már tömve volt emberekkel. Jack felpillantott a város magas tornyaira. Szeme megakadt a levegőben repkedő madarakon, melyek a szokásos köreiket írták le a levegőben.

Jack kiment a fürdőszobába. A tükörből egy harmincöt éves férfi arca tekintett vissza. Két napos borostáját végigsimította, majd megnyitotta a csapot. A fiókból elővette borotváját és nekilátott a szokásos reggeli teendőknek. Az arcát borító rövid szőrzet pár perc alatt eltűnt a semmibe.

Hirtelen gyönge fájdalmat érzett a bal arcán. Tekintetét a borotvára vetette, melynek pengéje vértől volt piros. A másfél centiméteres vágás erősen vérzett. Csodálkozott, hiszen gyakran megvágta magát, de egyszer sem fordult elő, hogy borotvája véres lett volna.

A fiókból elővett egy kisebb sebtapaszt és egy sebhintőport, hogy kezelje a testén keletkezett sérülést. Miután letisztította a borotvát, visszatette a fiókba és kiment a konyhába.

A rádióból kellemes, dallamos zene szólt. A zene teljesen átjárta a lakást.

Jack a gázra helyezett egy serpenyőt és két tojást tett bele. A hűtőhöz lépett, hogy egy doboz narancslevet vegyen elő. A hűtőajtóban csak egy doboz tej, mustár, vaj és egyéb hűtött élelmiszer volt.

-Mi a fene! Elfogyott a narancslé? Pedig tegnap még egy teli doboz volt behűtve – Jack becsukta az ajtót és hátrébb lépett a frigótól.

A tojás éppen elkészült, mikor a rádió hirtelen elhallgatott. Jack letette a tányért az asztalra és a zajforráshoz lépett. Tekergetni kezdte az állomáskeresőt, de csak sistergés hallatszott. A 39.5-s hullámsávon a sistergésből hangok szűrődtek ki.

Jack megpróbálta kitisztítani, de a vétel nem volt tiszta. Pár perc múlva újra hallotta a hangot, de már sokkal tisztábban.

-35-ös kocsi! Fuvar van a Twin Pines Mall-nál.

-Vettem központ. Öt perc múlva ott vagyok.

-Értettem. Vége.

A hang végleg eltűnt. Jack felismerni vélte a hangokat. John barátja volt az, aki az egyik Taxi társaságnál dolgozik. Különös volt számára, hogy a rádió képes fogni az URH jelét.

Jack leült az asztalhoz és nekilátott a reggeli elfogyasztásához.

Mikor az első falatot a szájába tette, érezte, hogy valami nem stimmel. Hetente három alkalommal reggelizik rántottát és az íze mindig ugyanolyan, de most nem. Valami megváltozott. Nem tudta, hogy mi, de az íze nem volt ugyanolyan, mint amilyen lenni szokott.

Arra gondolt, hogy talán a farmon, ahonnan a tojás hozták valami, mással etetik a baromfikat, mint a többi hasonló gazdaságban.

Miután végzett a reggelivel, Jack betette a tányérját a mosogatóba és otthagyta. Felvette a kabátját, megfogta fekete, bőrből készült diplomata táskáját és elindult dolgozni.

 

2.

 

Jack kilépett az utcára. Tekintete végigszaladt a sok emberen, akik egyformán igyekeztek a munkahelyükre.

Az ajtótól balra volt egy újságos stand. A férfi odalépett a standhoz, hogy magához vegye a szokásos napilapokat. Az újságos jól ismerte Jacket, hiszen már öt éve nála vásárolja meg az újságot minden reggel.

-Jó reggelt Jim!

-Üdvözlöm Jack, hogy van ezen a szép reggelen?

-Köszönöm kérdését, jól vagyok.

-Ennek örülök. Parancsoljon, itt a szokásos újságmennyisége – mondta és átnyújtott három, összehajtott újságot a férfinak.

-Köszönöm – Jack egy tízdolláros bankjegyet adott át az újságosnak. – Tartsa meg a visszajárót.

-Köszönöm Jack. Viszlát holnap.

-Viszlát Jim – mondta Jack és elindult a legközelebbi buszmegálló felé.

A megállóban már sokan álltak. Voltak nők, akik a gyermeküket vitték az iskolába, voltak férfiak, akik újságolvasással múlatták az időt, és voltak idősek, akik akkor fejezték be a reggeli bevásárlást.

Jack beállt a megállóba. Tekintetét a buszmenetrendre vetette, de csak foltokat látott. Megdörzsölte a szemét, hátha akkor tisztábban látja a táblát, de nem így lett. A táblán lévő betűk értelmetlen szöveget alkottak.

Jack a mellette álló férfihoz fordult.

-Elnézést uram! Kicsit rossz a szemem. Le tudná nekem olvasni, hogy mikor jön a következő busz?

-Persze – mondta a férfi és a táblához lépett, majd fél perc múlva visszajött. – Két percen belül itt kell lennie.

-Köszönöm – mondta Jack és újra a táblára pillantott. A szöveg most tisztán kivehető és értelmes volt. Nem értette, hogy mitől változott át a szöveg. Arra gondolt, hogy talán csak a szeme káprázott, ezért nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.

A busz megérkezett. Miután az ajtó kinyílt az emberek nagy része leszállt, majd a megállóban állomásozók betöltötték a buszon lévő üres helyeket.

Mikor a megállóhely kiürült, a sofőr bezárta az ajtókat és tovább indult. Jack az órájára pillantott, melynek nagymutatója a hármason, a kismutatója, pedig a nyolcas után állt.

A lámpa pirosra váltott. A sofőr lelassított, majd teljesen megállt.

Jack kipillantott az ablakon, s egy reklámtáblára lett figyelmes, melyet akkor húztak föl a háztetőre. A plakát egy F-16-os vadászgépet ábrázolt és a következő szöveg állt alatta: Kalandra vágyik? Várja a entrégzsgaygoslág.

Jack felkapta a fejét. Ugyanúgy értelmetlennek tűnő szöveget olvasott a reklámplakáton, mint a menetrenden.

-Elnézést! – szólította meg a mellette álló nőt. – Kisasszony, elolvasná nekem, hogy mi áll azon a plakáton!

-„Kalandra vágyik? Várja a tengerészgyalogság!”

-Köszönöm.

-Nincs mit uram.

Jack tétlenül állt a történtek előtt. Lehet, hogy el kéne mennem szemészetre. Ez a gondolat uralta a tudatát.

A busz tovább indult. A város utcáin végighaladva, Jack szeme a mellettük elhaladó épületeket bámulta. Szerette ez a várost, hiszen mióta megszületett ebben a hatalmas betondzsungelben él.

Mikor az autóbusz a következő kereszteződéshez ért, Jack megpillantotta azt az utcát, mely a régi otthonához vezetett, melyben még a szüleivel lakott. Eszébe jutott mikor először vitte le az anyja a játszótérre, az első biciklis élménye és az első csók, melyet még nyolcadikosként kapott egy osztálytársnőjétől.

A busz megállt. Jack leszállt és a megállóval szemben lévő épület felé indult.

Jack egy multinacionális cég adatfeldolgozó részlegének vezetője volt. Munkájában sikeres ember volt, főnökei büszkék voltak rá. Egy évvel korábban megkapta az év dolgozója kitüntetést. Kollégái kedvelték, hiszen két nehéz pillanat között igyekezett humorral oldani a feszültséget.

A lift felért a huszonharmadik emeletre. Az ajtók szélesre tárultak, és a másfél négyzetméteres kabinban egyik percről a másikra kiürült. A kabinban csak három ember maradt, akik a harmincadikra mentek.

Jack irodája a folyosó jobb oldalán volt. Neve egy kék színű, húsz centi hosszú tálán díszelgett. A folyosó elején járhatott, ahol sok kisebb fülke volt, mindegyikben egy másik ember ütögette a számítógép billentyűit.

Az iroda alosztályvezetője lépett ki az irodájából és Jackhez lépett.

-Jó reggelt uram!

-Jó reggelt Michael! Mi újság?

-Tessék uram, a hatodikról küldik ezeket az adatokat. Mind le van ellenőrizve, csak a jelentést kell megírni. A főnök öt órára várja.

-Köszönöm Michael – mondta Jack és elindult az irodája felé, mikor beleütközött a falba.

Jack hanyatt esett. A feje erősen sajgott.

-Jól van uram?

-Igen. Semmi bajom – Jack felállt és megdörzsölte a homlokát. – Hogy került ide ez a fal?

-Ez a fal mindig itt volt uram.

-Az nem lehet, előbb még itt volt a folyosó, melyen az irodám van.

-Az irodája arra van uram – Michael a tőle jobbra lévő folyosó végén lévő ajtóra mutatott. – Minden rendben?

-Igen semmi gond.

-Akkor jó – Michael a lift felé távozott.

Jack elindult a folyosó felé. Kezében a vastag papírtömbbel, normális léptekben közeledett az ajtó felé. A barna felületen ott volt a kék tábla, rajta a név: Jack Morningsite.

Jack csodálkozva bámulta a névtáblát. Nem értette, hogyan került ide az iroda, hiszen több mint egy éve a lift melletti folyosón lévő irodák egyikébe járt be dolgozni. De most még a folyosó is eltűnt és senki sem emlékszik arra, hogy ott lett volna. Jack megcsípte a karját abban a reményben, hogy ez csak egy rossz álom, de nem. Még mindig ott állt az ajtó előtt, melyen az ő neve állt.

Felhagyva a tanakodással, lenyomta a kilincset és belépett az ajtón.

 

3.

 

Kopogtatnak az ajtón. Jack felemeli fejét az adathalmazról, és a bejáratra szegezte tekintetét.

-Tessék! – az ajtó kinyílik és belép rajta a vállalat igazgatója. Jack felismerte a hosszú, barna hajú, fekete kosztümöt viselő nőt. – Ms. Darling!

-Üdvözlöm Mr. Morningsite!

-Miben segíthetek Ms. Darling?

-Tegnap meg kellett volna kapnom az osztályértékelést, de sehol sem találom. Talán elfelejtette elkészíteni?

-Én tegnap felküldtem önnek az egyik alkalmazottal.

-Melyikkel?

-Mitchellel. Gordon Mitchell mondta, hogy felviszi önnek.

-Ugye most csak viccel?

-Nem, miért?

-Nálunk nem dolgozik Gordon Mitchell nevű személy.

-Dehogy nem – mondta Jack tiltakozva.

-Pedig nem.

-Nem. Most is ott ül kint. Egy százhetven centi magas, barna hajú, szemüveges férfit keressen.

Ms. Darling kiment az ajtón és kérdezősködni kezdett a számára ismeretlen alkalmazott felől. Több embert is megkérdezett, akik mind egy azon választ adtak.

-Több embert is megkérdeztem. Egyik sem ismer ilyen nevű személyt.

-Biztos csak viccelnek – Jack felállt és kiment az irodából.

Ahogy kilépett az ajtón, végignézett a folyosón, dolgozó embereken. Tekintete a Mitchell után kutatott, de a férfit sehol sem találta.

-Jack! Jól érzi magát? – kérdezte Ms. Darling.

-Nem is tudom.

Ms. Darling odalépett a férfihoz és megfogta a vállát.

-Jack! Ön túlhajszolta magát. Vegyen ki egy hét szabadságot. Menjen haza és pihenje ki magát.

-Igen azt hiszem az lesz a legjobb.

-Akkor ezt megbeszéltük. Viszlát a jövő héten.

-Viszlát – Jack visszament az irodába, hogy magához vegye az aktatáskáját, majd elindult a lift felé.

Az épület előtt Jack tanakodva állt. Nem tudta, hogy mihez kezdjen. Belenyúlt a zsebébe, hogy egy zsebkendőt vegyen elő, s ekkor előhúzott egy töltényhüvelyt.

A hüvelyt még gyermekkorában találta a parkban, mikor barátaival együtt játszott. Ekkor már tudta, hogy mi fog tenni. Visszatette a töltényhüvelyt a zsebébe és elindult a parkba.

 

4.

 

Jack átlépte a liget a park bejáratát. Ameddig a szem ellátott mindenhol zöldellő fű és egekbe nyúló fák álltak. A padokon idősek ültek, akik a madarakat etették. A liget közepén lévő tó partján fiatal szerelmesek ültek és élvezték egymás társaságát. Itt béke volt és ez érződött is az emberekben. Amint valaki átlépte a liget határát a lelke megtelt örömmel és boldogsággal, s a gondok a bánattal karöltve tovatűntek.

Jack egy szabad pad felé indult, mely közel volt a tóhoz. Kellemes meleg nap volt, ezért Jack levette kabátját, ráterítette a pad támlájára és csak bámulta a körülötte lévő világot. Ezen a napon most érezte először, hogy minden rendben van.

Kinyitotta táskáját és elővette a napilapokat. Úgy érezte itt az ideje, hogy tájékozódjon a világ dolgairól. Felemelte az egyik bulvárlapot, de amint meglátta a címoldalt, rémület fogta el. A betűk értelmetlen szöveg formájában jelent meg a papíron.

Jack lapozott egyet, de a következő oldalon is össze-vissza voltak rendezve a betűk. Tovább lapozott, de a helyzet ott is változatlan volt.

Kezébe vette a következő újságot, de az is oktalan karakterű mondatokat tartalmaztak. Tanácstalanul nézte a két újságot. Úgy érezte, hogy valami nincs rendben. Nem tudta, hogy mi, de biztos volt benne, hogy valami történik körülötte.

Két fehér köpenyes férfi lépett be a parkba. Kezükben egy ezüstszínű aktatáska volt.

Odaléptek az első padhoz, és egy képet mutattak az ott ülő két idős embernek.

-Elnézést! Nem látták ezt az embert? – kérdezte az egyik férfi.

-Sajnos nem.

-Értem. További kellemes napot.

A két férfi tovább ment. Egyszer csak megpillantottak egy férfit, aki a tóhoz legközelebbi padon ült. A két férfi normál tempóban odament a férfihoz.

Mikor az ember megpillantotta a feléje közeledő két férfi árnyékát felemelte a fejét és így szólt:

-Segíthetek?

-Talán – mondta a jobb oldali férfi.

-Ön Jack Morningsite?

-Igen.

-Velünk kell jönni-e. Most.

-Kik maguk? – Jack felugrott a padról. – Mit akarnak tőlem?

-Nyugodjon meg. Segíteni akarunk.

-John! Készítsd a kábító lövedéket.

-Mit?! Milyen kábító lövedéket? – kérdezte hangosan Jack.

-Úgy tájékoztattak minket, hogy maga nem beszámítható.

-Én nem vagyok beszámítható? Olvassák el az újság címoldalát.

A bal oldali férfi felemeli a padról a napilapot. Feltolta szemüvegét és olvasni kezdte a vezércikket.

-„Hihetetlen áttörést értek el az emberi klónozás terén. Klónozott szervekkel képesek gyógyítani a szervi betegségeket.” – mondta a férfi és Jackre. – Maga össze-vissza beszél. Jöjjön velünk.

-Nem. Nem megyek! – a két fehér ruhás férfi ráugrott Jackre.

Lefogták a kezeit, hogy ne tudjon ellenállni. Míg az egyik férfi a földön tartotta hősünket, addig a másik egy nyugtató injekciót szúrt a hátsófelébe.

Jack pár perc múlva eszméletét vesztette. A két férfi felemelte a földről és kivitték a ligetből. A park előtt egy fehér mikrobusz állt, melynek oldalán egy sárga kör volt festve, melybe három fekete betű volt beleírva. Az embléma alatt ez állt: VÁROSI ELMEGYÓGY INTÉZET.

Az ápolók beszálltak az autóba és elhajtottak.

 

5.

 

Jack kinyitotta a szemét. A nyugtató hatása még nem múlt el teljesen. Csak homályos foltokat látott a szobában, ahova bezárták.

Az ablakon nem szűrődött be fény. Csak egy gömblámpa terítette be világossággal az öt négyzetméteres helységet. A berendezés csak egy ágy volt, meg egy WC kagyló, amit senki sem tisztított ki már jó ideje. A falak vastag gumival voltak bélelve, hogy még véletlenül se tehessen kárt magában az, akit bezárnak.

Jack felült az ágyon. Feje sajgott a nyugtatótól. Összeszedte minden erejét és az ajtóhoz lépett. Kinézett a kis ablakon és látta, ahogy az orvosok elhaladnak az ajtó előtt.

Felemelte a kezét és dörömbölni kezdett az ajtón. A hangokat elnyelte a vastag gumibélés, így senki sem hallotta meg azokat. Kiabálni nem tudott, hiszen annyira le volt gyengülve, hogy a két lábán is alig állt. Hamarosan abbahagyta a dörömbölést és leült a földre.

Lelkét félelem járta át. Nem értette a sok furcsaságot, mellyel napközben találkozott. Rettegett attól, hogy elméje elborult. Arra gondolt, hogy talán örökletes, hiszen az apja is degeneratív skizofréniában szenvedett és negyven évesen ebbe is halt bele. Mérlegelni kezdte az elmúlt pár évet. Talán, ha valamit másképpen tesz, akkor most nem itt lenne.

Az ajtó kinyílt és egy ápoló lépett be rajta. Kék pólót és nadrágot viselt, mellkasán névtábla fityegett.

-Ho-hol vagyok? – kérdezte Jack.

-A városi elmegyógyintézetben van. Én Earnie vagyok az ápoló – a férfi a kezét nyújtotta Jack felé. – Jöjjön. Terápiára kell menni.

-De hát nincs semmi bajom.

-Tudom – mondta a férfi, egyetértő hangon, de Jack tudta, hogy csak azért mondja, hogy megnyugtassa őt. Miután az ápoló felsegítette Jacket, kikísérte a folyosóra.

Az ajtó előtt éppen akkor toltak el az egyik beteget. Jack különös tekintettel nézte a férfit, kinek feje hátradöntve volt, tekintete értelmet nem sugallt, nyelve kilógott a szájából. Úgy nézett ki, mint akit kínzásról hoztak vissza.

A hosszú, fehér csempézett folyosón haladva Jack fejében ugyanazok a kérdések ismétlődtek. Tekintete a fekete és fehér kövekből kirakott padlóra szegeződött. Nem, mert olyan helyre nézni, ahova írva van valami, hiszen úgysem értett belőle semmit. Az ápoló befordult a sarkon. Jack a folyosó további szakaszára tekintett, mely a kijárathoz vezetett.

Hamarosan egy ajtóhoz értek. Az ajtó két oldalán őrök álltak, akik a páciensek szökési kísérleteit hiusították meg.

Earnie lenyomta a kilincset és mind a ketten beléptek a terembe.

-Üljön le! – mondta az ápoló és a terem közepén lévő székre mutatott.

Jack nem tanúsított ellenállást. Miután leült, tekintete a szoba falaira meredt. A falak barna lambériával voltak befedve, melyek fölött vadász trófeák díszítették a fehér felületet. Az ajtó melletti falon festmények díszelegtek. Ott volt felakasztva a Mona Lisa, az Éjjeli őrjárat és még sok más híres kép.

Pár perc múlva az ajtó újra kinyílt. Egy fehér köpenyes férfi lépett be a szobába és ült le Jackkel szembe.

-Üdvözlöm! Ramis professzor vagyok.

-Miért hoztak be ide? – kérdezte Jack emelt hangon.

-Az egyik szomszédja értesített minket, hogy döglött állatok tetemeit tartja a fürdőszobájában.

-Mi!? Ez nem igaz!

-Tényleg nem. Csak kitaláltam – mondta a férfi nevetve. – Valójában azért hoztuk be, mert ön elkövette az a bűnt, amit élő ember csak elkövethet.

-Nem csináltam semmit – mondta határozottan Jack.

-Éppen ez volt a baj. Az ön bűne az értelmetlen élet.

-Micsoda!? Nem értelmetlen az életem.

-Biztos benne? Van felesége? Gyermeke?

-Nincs, de ennek mi köze ehhez?

-Csak dolgozik a nap huszonnégy órájában és senki mással, nem foglalkozik. Az anyját is már évek óta nem látogatta meg.

-Maga őrült.

-Mégis maga ül azon a széken nem én – az orvos hangos nevetésbe kezdett.

Jack nem bírta tovább. Felállt a székről és az orvosra vetette magát. Odalépett a férfihoz és egy hatalmasat lökött rajta, mire a férfi a falnak esett.

A szoba előtt álló őrök beléptek a szobába.

-Fogják el! –utasította az orvos a két férfit.

Jack hátrébb lépett. A két őr folyamatosan sarokba szorította a menekülni akaró férfit. Jack jól ismerte ezt a stratégiát, hiszen mikor gyerekkorában bajba került sokszor vették őt így körbe.

Az egyik őr közelebb lépett. Felemelte a kezét és Jack felé suhintott vele. Jack megfogta az őr kezét és egy jól irányzott jobbhoroggal, kifektette a férfit.

A másik őr is közelebb lépett hozzá. Jack felemelte a széket és hadonászni kezdett vele. Az őr sokáig kitért a csapások elől, de Jack tett egy hirtelen mozdulatot jobbra és az őr automatikusan balra mozdult. Jack ekkor hozzávágta a fából készült széket, mely darabokra tört az ütközéstől. Ledobta a földre a szék támláját, mely a kezében maradt és kirohant a szobából.

A folyosón balra fordult, amerre a kijárat volt. Miközben szélsebesen rohant a menekülés ösvényén, néha a hát mögé nézett, hogy hányan vannak a nyomában. Mikor újra maga elé nézett egy falnak ütközött és a földre zuhant.

A többi folyosón lévő beteg hangos nevetésbe kezdett. Jack felkelt a földről és az előtte lévő falra pillantott.

-Ez, hogy lehet? Az előbb még itt volt a kijárat – ekkor észrevett egy ábrát, mely addig nem volt ott. A grafika egy emberi fejet ábrázolt, benne meg volt jelenítve az agy és abban, pedig egy kulcs.

Hirtelen egy hang ütötte meg a fülét. A folyosó másig végéről három őr futott felé.

Jack felállt és kinyitotta a tőle balra lévő ajtót, mely mögött egy lépcső volt és a régi padlásra vezetett. Jack futólépésben mászta meg az egymást, követő lépcsőfokokat. Úgy érezte, mintha nem haladna sehova. A lépcsőfokok spirális alakban épültek, így nem lehetett látni, hogy hol van a vége.

Jack egy bedeszkázott ajtó elé ért. A deszkákat benőtte a pókháló. Valószínű már jó pár éve nem járt ott senki. Hát mögött halotta az őrök közeledő lépteit, ezért megpróbálta leszedni a pallókat az ajtókeretről.

Hamarosan bejutott a tetőtérbe. Becsukta az ajtót és egy komódot tolt elé mely szintén a padláson porosodott. Úgy érezte, hogy most egy kis nyugta lesz. Leült a komódra és gondolkodóba esett. Vajon, hogy jutok ki innen? Ez a kérdés foglalkoztatta éppen, mikor megpillantott egy csörlőt, mely az egyik kitört ablakra volt rögzítve.

Jack odalépett és megérintette a csigát. Különös érzés fogta el, hiszen esküdni, mert volna arra, hogy semmi sem volt ott az előbb.

Hirtelen döngetni kezdték az ajtót. Jack megfogta a csigán lévő markolatokat és ellökte magát az ablaktól. A csiga gyorsan haladt a kifeszített kötélen. Jack úgy érezte, hogy megmenekült. Hamarosan leért a földre, otthagyta a csörlőt és futásnak eredt.

Az őrök már csak az emeletről nézhették, ahogy az üldözött férfi eltűnik az intézet melletti erdőben.

 

6.

 

Jack futott és futott. Percek alatt már az erdő sűrűjében volt. Lábai nem álltak meg, hiszen nem tudhatta, hogy követik-e.

Hamarosan kiért az erőből és az országút mellett találta magát. A nap az ég közepén járt. Kellemes meleg volt. Jack megpillantott egy benzinkutat a semmi közepén. Mivel ruhája a sajátja volt ezért belenyúlt a zsebébe és megnézte, hogy mennyi pénz van nála.

Kinyitotta barna bőrtárcáját és két darab húszdolláros bankjegyet talált benne. Bár nem értette, hogy mi folyik körülötte, de megnyugvással vette tudomásul, hogy pénze legalább van.

Jack közelebb lépett a benzinkúthoz.

Hirtelen különös érzés fogta el. Úgy érezte, hogy valami nem stimmel. Az egész olyan idegen volt számára. Az úton egy autó sem fordult meg. A kútnál senki sem állt, hogy tankoljon.

Jack az órájára pillantott. A mutatók megálltak egy óra harminc perckor. Az újhegyével megütögette az apró készüléket, de a mutatók nem mozdultak. Mivel ez volt a legkisebb gondja nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget. Leengedte karját és tovább ment a kút felé.

A kútnál lévő étterem ajtaja kinyílt és Jack belépett a helységbe. Tekintete végigsuhant a hatvanas éveket idéző berendezésen. Különös módon egy szék kivételével mindegyiken ült valaki, de a parkolóban nem állt egy autó sem. Volt, aki csak ült és olvasott, volt, aki az ebédjét fogyasztotta éppen és voltak, akik beszélgettek.

Jack a pulthoz lépett. A pult mögött szorgoskodó pincérnő a férfihoz lépett.

-Üdvözlöm nálunk uram! Mit hozhatok?

-Egy kávét és egy hamburgert kérek.

-Máris hozom.

Jack leült arra az egy székre és az elmúlt huszonnégy óra eseményein gondolkodott. Próbált összefüggést találni a különös események között, de sehogy sem sikerült neki. Fáradt és kimerült volt. Csak arra vágyott, hogy ehessen végre valamit.

A pincérnő visszatért az étellel és a kávéval.

-Jó étvágyat uram – mondta a nő mosolyogva.

-Köszönöm – Jack beleharapott a hamburgerébe. Úgy érezte, mintha újjászületett volna mikor a falat lecsúszott a torkán. Miután lenyelte megszólította a hosszú, barna hajú pincérnőt.

-Elnézést kisasszony?

-Igen uram!

-Hogy lehet az, hogy az étterem tele van, viszont a parkolóban egy árva kocsi sincs?

-Miről beszél uram? A parkolóban nyolc különböző autó van.

Jack kipillantott az ablakon és tényleg ott álltak az autók. Valahogy ez nem lepte meg, hiszen épp elég megmagyarázhatatlan dolog történt vele.

-Jól van uram?

-Persze, csak tudja, kicsit kimerültem.

-Értem. Parancsol még valamit?

-Van egy újságja?

-Persze – a nő benyúlt a pult alá és kivette a napilapot. – Parancsoljon.

-Köszönöm.

Jack maga elé vette a lapot. A betűk még mindig szabálytalanul követték egymást, de ezen már meg se lepődött. A következő pillanatban tekintete a lap aljára szegeződött. Ott volt az a szimbólum mellyel az elmegyógyintézetben is találkozott.

Felemelte fejét és körbenézett. A zenegép tetején megpillantotta ugyanazt a grafikát. A napi ajánlat táblán ugyanúgy ott volt. Jack úgy érezte, hogy ez nem lehet véletlen. Felállt a székéről és elindult az étterem hátsó részébe.

A pult végénél egy ajtót talált. A szürke felületbe, fehéren bele volt vésve az emberfej, melynek agyában egy kulcs volt ábrázolva. Az ajtó fölött egy fehér tábla, melyre nagy zöld betűkkel egyetlen szó volt felírva: KIJÁRAT.

Jack ezt az egy szót tudta elolvasni az elmúl egy nap folyamán. Hátra nézett, de az étterem teljesen üres volt. Ahol egy perccel ezelőtt még kisebb tömeg ült, most kiürült. A bútorzat tönkrement, az ablakok be voltak törve. Most már biztos volt abban, hogy ami eddig történt az nem véletlen.

Jack lenyomta a kilincset és kinyitotta az ajtót. Az ajtó túloldalán hatalmas fényesség volt. Jack belépett az ajtón.

 

7.

 

A világos fény megszűnni látszott. Jack nyugodtságot érzett szívében. Nem volt benne félelem se aggodalom. Hamarosan teljesen kitisztult a látómező.

Jack egy dobogón állt, mely egy fehér, kör alapú szobában volt. Átlósan szembe vele két fiatal gyermeket pillantott meg, akik egy szürke asztalnál ültek. Az egyik tíz éves lehetett, a másik körülbelül két évvel volt idősebb. Fehér, földig érő ruhát viseltek, fejükön egy fehér sapka volt.

Az egyik gyerek Jackre pillantott.

-Látod, mit csináltál?

-Igen. Küldjük vissza még mielőtt valaki, észrevesz.

Az ajtó félrecsúszott és egy negyven év körüli férfi lépett a szobába.

-Mit műveltek itt gyerekek – a férfi a dobogón álló férfire nézett. – Beletúrtatok a történetbe?

-Igen. Kérünk, bocsáss meg nekünk.

-Látom, megbántátok a történteket. Most menjetek a tanulószobába.

-Megyünk – a két gyermek kisétált a szobából.

A férfi Jack felé fordult.

-Kissé zavartnak tűnik. Ne aggódjon, mindent helyrehozunk.

-Ki maga?

-Én az Író vagyok.

-Az Író? Milyen író.

-A történet írója.

-Milyen történeté?

-Az ön történetéé.

-Ezt, hogy érti – kérdezte Jack értetlenkedő arccal.

-Megpróbálom elmagyarázni úgy, hogy ön is megértse – a férfi közelebb lépett a dobogóhoz. – Tudja, hogy milyen évet írunk?

-2012-t.

-Sajnos téved. Valójában ez a 3000-ik év.

-Ez nem értem. Maga valami Isten féle?

-Nem. Én egy kiadónál dogozom. Különböző történeteket forgalmazunk a lakosság részére. Minden témával más író foglalkozik. Én a XXI. század történelmi bemutatásával foglalkozó sorozatot írom. Ennek a sorozatnak az egyik szereplője ön.

-Azt akarja mondani, hogy én egy kitalált szereplő vagyok valami ostoba könyvben?! – mondta Jack emelkedett hangon.

-Igen.

-Akkor, hogy lehet, hogy én itt vagyok?

-A két gyermek az írók következő nemzedékének tagjai. Az idősebbek adják át nekik az írás tudományát. Egyetlen egy fontos szabály van, ne kelts életre egy kitalált személy.

-Akkor én miért vagyok itt.

-Az ifjak agyszerűbb történetekkel foglalkoznak. Azoknak a szereplőit nem lehet életre kelteni. Minden író igyekszik elkerülni a karakter életre keltését, mert az a valóságban nem képes létezni. Ilyenkor a szereplő darabokra hullnak.

-Akkor én, hogy maradtam életben?

-Erre nem tudom a választ.

Jack leült a dobogó szélére és fejét a térdére hajtotta. Gondolatai az elmúlt percek eseményei körül forogtak.

-Az életem, a barátaim, a munkám csak kitaláció.

-Nem teljesen – szólt közbe az író. – Tudja Jack Morningsite valóságos személy volt. Az ő paraméterei alapján írtam meg a figuráját.

-Ezt jó tudni – Jack megnyugodott.

Az író odalépett az asztalhoz és leült a székre. Maga elé vette a papírt, és olvasni kezdte a rajta lévő sorokat. Majd kezébe vette a tollat és tovább írta a történetet.

-Most mire készül? – kérdezte Jack.

-Hazaküldöm. Az ágyában fog ébredni és úgy fogja érezni, mintha álmodta volna az egészet.

-Köszönöm.

-Semmiség. Tudja, élvezem a történet írását és kimondottan kedvelem az ön karakterét.

Amint az író a tollat a papírra nyomta, Jack körvonalai kezdtek elhalványulni. A mondat közepe táján, már átlátszó volt az író kedvenc karaktere. Mikor pont került a mondat végére, Jack teljesen eltűnt.

      

8.

 

Jack kinyitotta a szemét és felült az ágyán. Miután kitörölte szeméből az álmot, odalépett az ablakhoz és kinézett rajta. Több száz embert látott, akik a mindennapi teendőiket végezték. Dolgozni mentek, vagy egyéb tevékenységükkel foglalatoskodtak.

Jack kiment a konyhába. Kinyitotta a konyhaszekrényt és egy poharat vett elő. Miután becsukta a konyhaszekrényt, kinyitotta a hűtőt, és a kivette a narancsleves dobozt.

A doboz könnyű volt. Szinte teljesen kiürült. Jack kinyitotta a mosogató alatti szekrényt, és a kukába dobta a dobozt, majd leült a konyhaasztalhoz.

Ekkor egy hang ütötte meg a fülét. Egy kulcs fordult el a zárban. Tekintete az ajtóra szegeződött.

Az ajtó kinyílt és egy százhetven centiméter magas, hosszú, barna hajú nő lépett be a lakásba. Kezében egy zacskót tartott, mely tele volt élelmiszerrel.

-Jó reggel Jack – köszöntötte a nő a férfit.

-Szia drágám. Merre jártál?

-Csak leugrottam a közértbe. Láttam, hogy elfogyott a narancsleved és tudom, hogy ha nem avval kezded a napot, akkor milyen morcos vagy.

-Figyelmes vagy.

-Milyen feleség lennék, ha nem gondoskodnék a férjemről.

-Szerencsés férfi vagyok, hogy te vagy a hitvesem – Jack megfogta a nő kezét.

-Jól aludtál?

-Különös álmom volt. Minden teljesen összekuszálódott. Semmi sem volt az, mint ami valójában. Bezártak az elmegyógyintézetbe, utána egy benzinkútnál kötöttem ki, ahol te voltál a pincérnő. Utána, pedig valami gagyi sci-fibe kerültem.

-Még milyen szerencse, hogy itt minden rendben van.

-Igen. Nagyon nagy szerencse.

 

 

Vége

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

www..annesarto.eoldal.hu

(Anne Sarto, 2012.01.28 11:42)

Kedves Zsolt!
Érdekelne,hogy szerkeszted,dolgozod ki írásaidat.
Most készülök én is könyvem írásához,elég nehéz belefogni(nekem)és tanácsadásra lenne szükségem.
Örömmel venném válaszodat!
Üdv! Anne

thinkingcup@gmail.com

(Anta, 2010.01.05 22:25)

Nem birtam ki, hogy ne irjak velemenyt!
Ez nekem nagyon tetszett.
Koszonom.
Jo lett igy a napom vege.
Tenyleg, koszi.
A

odonkuty@freemail.hu

(Kriszta, 2009.01.25 12:28)

Szerintem az ötlet nagyon jó, és a kivitelezés is igényes. Amin lehetne még dolgozni, azok az "életszagúbb" párbeszédek. Majd légyszi írt meg, ha sikerült az írásaid kiadatása. Sok sikert és jó munkát!

rosegray@citromail.hu

(Rose Gray, 2008.08.22 13:37)

Nagyon tetszik a történet! Nézd meg az én oldalamat: www.tancmindörökke.lapunk.hu

bianka-14@freemail.hu

(Iványi Bianka, 2008.08.12 13:16)

Nagyon tetszik ez a történet! Én is írok pár történetet, de azok ehhez képest egy fityinget sem érnek. Tele van érdekes fordulatokkal és persze nagyon jól meg van fogalmazva.

LUCA GONDOLATOK

(piciluca@gmail.com, 2008.07.21 08:05)

Az irókhoz lenne észrevételem.Nem találtam mél cimet, ezért megadtam az enyém. Apró, mégsem szeretném ideirni, ha gondolod, keress meg mélben, válaszolok.

jozsa.mara@citromail.hu

(Józsa Mara, 2008.07.12 22:29)

Kedves Zsolt! Nagyon tetszik az írásod, gratulálok. Végig tele van meglepetéssel, fordulattal, remekül megkomponált mű. Magam is írok, ezért külön öröm számomra ez a kellemes meglepetés.
Üdv: Józsa Mara