Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az álarcos zongorista 2. rész

 

Az álarcos zongorista 2. rész

 

Negyedik fejezet


 

Egy „borús” nap



Négy évvel később.


Reggel hét órakor megcsörrent az ébresztő óra. Egy gyengéd, női kéz nyúlt az vekker felé, hogy kikapcsolja az ébresztés funkciót. A lány felkelt és kiment a konyhába, hogy főzzön magának egy kávét. Míg elkészült a meleg, reggeli ital, addig a lány kinyitotta az ablakot, hogy kellemes, meleg levegő váltsa föl a szobában uralkodó áporodott szagot. Miközben a lány elindult, hogy megmosakodjon, egy hang ütötte meg a fülét. A kávéfőző volt, jelezvén, hogy elkészült a kávé. A fiatal hölgy tovább haladt a fürdőszoba felé.

A huszonnégy éves lány belépett a konyhába, s a nevével ellátott bögre felé nyúlt. Kitöltötte a kávét és az ablak felé indult, majd rátámaszkodott a párkányra, s nézelődni kezdett. Gondolatai a tegnapi nap történései körül forogtak. Arcán nem a boldog mosoly uralkodott, hanem szomorúság. Bár kint vidám, napsütésben gazdag idő volt, a lány lelkében a szomorúság hadserege vert tábort.

Éppen belekortyolt a kávéba, mikor megcsörrent a telefon. A lány elment az ablaktól, hogy felvegye a kagylót.

-Halló!

-Szia Anna! Kinga vagyok – mutatkozik be a vonal túloldalán lévő női hang.

-Szia Kinga – köszöntötte barátnőjét szomorkás hangján. – Mi újság?

-Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem kijöttök-e velem a ligetbe a majálisra? Sajnos Gábor dolgozik, s csak két nap múlva jön haza. Ezért egyedül vagyok, s mivel nincs kedvem itthon ülni, gondoltam megkérdezem, hogy nincs-e kedvetek kijönni velem egy kicsit kikapcsolódni.

-Csak én megyek.

-Olyan szomorú a hangod. Mi a baj?

-Majd elmondom személyesen, telefonban egy kicsit nehéz róla beszélni.

-Rendben. Ha tízre érted megyek az jó?

-Persze.

-Rendben. Akkor tízkor ott vagyok.

Kinga letette a kagylót. Miután Anna letette a kagylót visszament az ablakhoz, s tovább nézelődött.


♪ ♪ ♪


Kinga és Anna elindultak a városligetbe. Útközben beszélgetni kezdtek. Kinga látta, hogy valami nyomja barátnője szívét.

-Laci miért nem jött velünk? – a szőke hajú lány látta, hogy Anna egy pillanatra megállt.

-A tegnap szakítottunk.

-Miért? – kérdi kíváncsian Kinga.

-Rajta kaptam egy másik nővel.

-Nem tudom elhinni. Mikor történt ez.

-Tegnap egy kicsit előbb végeztem a munkahelyemen, s ezért úgy gondoltam, hogy meglepem egy romantikus vacsorával. Ezért elmentem hozzá, hogy megcsináljam a kaját, de amikor beléptem a lakásba, akkor különös hangokat hallottam. Gondoltam valami pornófilmet néz, de mikor benyitottam a hálószobába, akkor megláttam, hogy egy másik nővel hempereg az ágyban – Anna szemeiben könnycseppek jelentek meg. – Persze próbált mentegetőzni. Erre én levettem a jegygyűrűjét és odahajítottam közéjük és eljöttem a lakásból.

-Szemét! – Kinga átölelte barátnőjét, aki nem bírta tovább magában tartani a könnyeit és sírva fakadt. – Sírj csak nyugodtan.

-Miért? Miért csalt meg? Mivel érdemeltem ezt ki?

-Nyugodj meg. Szerintem te nem csináltál semmi rosszat. Ő nem érdemelt meg téged – Kinga megtörölte barátnője arcát. – Gyere menjünk. Neked is jobb, ha egy kicsit kikapcsolódsz.

-Talán igazad van.

Anna és Kinga magasabb barátnője továbbmentek. Bár legbelül Anna még mindig szomorú volt, de akkor megjelent egy kis fény a sötétben, s ez egy százhetven centiméter magas, átlagos testalkatú, szőke hajú lány volt, aki Kinga volt.


♪ ♪ ♪


A nap pont az ég közepén járt. A városligetben érezni lehetett a majális hangulatát. A gyerekek vattacukorral a kezükben futkostak és élvezték az egész napos rendezvényeket. A Petőfi csarnok mögötti réten fölállított színpadon különböző zenekarok léptek fel a közönség szórakoztatására.

Kinga és Anna a réten sétálgattak, hallgatták a környéken terjengő zenét. Mind a kettejük kezében egy vattacukor volt, melyet nagy örömmel fogyasztottak. Annának kezdet visszatérni a jó kedve, mikor eszébe jutott egy emlék, melyet egykori szerelmével élt át egy évvel ezelőtt. Kirajzolódott előtte, ahogy együtt sétálgattak a ligetben, ahol Laci eljegyezte őt. Még mindig nem fért a fejébe, hogyan volt képes megcsalni őt ezek után.

Kinga észrevett egy ismerős férfialakot. Az ismerős alak egy nővel volt, akit épp akkor csókolt meg.

-Menjünk arra – javasolta Kinga.

-Miért? – kérdi kíváncsian Anna és barátnője felé fordult.

-Ne nézz arra – mondta Kinga barátnőjének, de már késő volt. Anna látta, hogy Laci egy idegen nővel van együtt, méghozzá avval a nőszeméllyel, akivel együtt látta volt kedvesét az ágyban.

-Várj meg itt – Kinga elindult a férfi felé.

A lány határozott lépteivel közeledett a férfi felé, s néhány másodperc alatt odaért hozzájuk. A Laci meglátta a felé közelítő lányt, s odafordult. Kinga megállt a srác előtt és így szólt:

-Kívánom neked, hogy ugyanazt kapd vissza a sorstól amit te adtál másoknak – Kinga pofon vágta a srácot, majd sarkon fordult és visszatért barátnőjéhez.

-Mit mondtál neki? – kérdezte Anna kíváncsian.

-Nem érdekes. Figyelj! Van két jegyem egy komolyzenei koncertre ma estére. Menjünk el, legalább jól érezzük magunkat egy kicsit.

-Nem is tudom…

-Jobb mint otthon egyedül ülni és nézni a tv-t.

-Ebben igazad van. Rendben menjünk – a két lány tovább sétált.



Ötödik fejezet


 

A koncert



Az óra elütötte az este hét órát. Anna a fürdőszobában volt, s készülődött. Kilépett a zuhanyfülkéből, s a törölközőért nyúlt. A fehér színű, puha törölközőt maga köré tekerte, majd elindult a szobája felé.

A világoskék falú szobában egy hatalmas, barna, két ajtós szekrény volt, melyben Anna a ruháit tartotta. Odalépett a szekrényhez, s keresgélni kezdett a ruhái között. Megfogta az egyik vállfát, amin egy fekete, estéji volt felakasztva. Mivel kellemes meleg estének ígérkezett úgy gondolta, hogy az a öltözék tökéletes lesz. Levette a törölközőt, s ledobta a földre, majd elővette a fehérneműit, s belebújt az estéji ruhába.

Hirtelen megszólalt az ajtócsengő. Anna az ajtóhoz sietett, hogy kinyissa azt a lakáson kívül tartózkodó személynek. A lány kinyitotta a bejáratot, s Kingát meglátva mosoly költözött az arcára.

-Gyere be – hívta be barátnőjét.

-Jól vagy? – kérdezte aggódó hangon Kinga. -Persze. Pár perc és kész vagyok, ha kérsz valamit inni, akkor szolgáld ki magad.

-Rendben – Kinga a konyha felé indult, mely a nappaliból nyílt.

Kinyitotta a konyhaszekrényt, s egy poharat vett elő. Miután becsukta az ajtót, a hűtőhöz fordult. A hűtőszekrény ajtaján meglátott egy közös képet Annáról és volt barátjáról. A kép barátnője születésnapján készült, mikor Laci bejelentette az eljegyzésüket. Annához hasonlóan Kinga sem értette, hogy a srác miért lépett félre, főleg miután már egy éve jegyben járt a lánnyal. Anna egy nagyon kedves és odaadó teremtés volt. Minden meg volt benne ami egy férfinek fontos lehet egy nőben.

Anna pár perc múlva előjött a szobájából. Kinga éppen akkor töltötte ki az üdítőjét a poharába.

-Én kész vagyok.

-Mindjárt mehetünk, csak ezt előbb megiszom.

-Iszom én is valamit – Anna a hűtőhöz lépett, hogy kivegyen egy doboz kólát.

Mikor meglátta a képet ami a hűtőre volt felrögzítve egy hűtő mágnessel, egy határozott mozdulattal letépte a képet a hűtőről, s kidobta a szemétbe. Kinga megszólítja a lányt.

-Minden rendben?

-Persze, csak nem akarom többet látni – mondta Anna szomorú, de határozott hangon.

Kinga odalépett a barátnőjéhez, s jó szorosan átölelte. Anna szíve egy nagyot dobbant, mert érezte, hogy nincs egyedül a bajban. Érezte, hogy a barátai mellette állnak és vigyáznak rá. Kinga elengedte a lányt, s a poharáért nyúlt. Miután betette a mosogatóba megfogta Anna kezét, s elindultak az Operába.


♪ ♪ ♪


A taxi megállt az Állami Operaház előtt. A hatalmas, kivilágított épület bejáratánál nagyon sokan álltak, hogy bejussanak az épületbe. A két, gyönyörűen felöltözött lány kiszállt a taxiból és az ajtó felé indult. A ház előtt már kezdett feloszlani a tömeg, mikor a két fiatal lány odaért a bejárathoz.

Az épület előcsarnokát, hatalmas csillárok fénye világította be. A csarnok két oldalán lépcsők voltak, melyek a páholyokhoz vezettek az emeletre. Anna és Kinga a földszinti terem bejárata felé indultak, hogy elfoglalják helyüket a nézőtéren. A terem bejáratánál két fekete szmokingba öltözött férfi programfüzeteket osztogatott a közönség tagjainak.

A földszinti teremben több száz férőhely volt, s az emeleti páholyok is legalább száz férőhelyet biztosítottak a nézőknek. A két fiatal lány elindult, hogy leüljenek helyükre, melyek az ötödik sor közepén voltak. Kinga és Anna leültek a vörös bársonnyal bevont székekre, s vártak az előadás kezdetét.

-Kik játszanak? – kérdezte kíváncsian Anna.

-Hallottál a zongoristáról aki álarcban lép föl?

-Még nem.

-Pedig az egész világon ismerik. A legtöbb országban fellépett már. Játszott már Athénban az Akropoliszon, Velencében egy szabadtéri koncertet adott a Szent Márk téren és még sorolhatnám. Az angol királynőnek is koncertezett már.

-Kíváncsivá tettél – mondta Anna.

-Tudtam, hogy szereted a komolyzenét, s ezért hívtalak el.

-Honnan tudsz róla ennyi mindent?

-Az újságok írtak róla. A koncert az érzésekkel foglalkozik, s olyan jó kritikákat kapott a környező országokban, hogy kíváncsi lettem rá. De eddig nem lépett fel nálunk.

-Azt nem írták, hogy miért visel álarcot?

-Azt senki nem tudja. Még senki sem látta az arcát. Gondolom csak a családja tudja, hogy ki is ő valójában, de ők nem fogják felfedni a titkát.

-Erre mérget vehetsz.

A teremben kialudtak a fények, s felhúzták a vörös függönyt. A reflektorok egyike egy fehér zongorát világított meg a fekete színpad közepén. Pár másodperc múlva egy újabb reflektor fénye jelent meg a színpad bal oldalán. Egy fekete frakkot viselő férfi lépett a színpadra. Az arcát egy fehér színű maszk borította, melynek szeme körül aranyszínű díszítés volt, mely kottarészleteket fogott közre.

A férfi odalépett a zongorához, s leült a székre. Fehér kesztyűvel borított kezét a zongora billentyűire helyezte, s játszani kezdett a hangszeren. Ujjai először az alacsony hangokat ütötték le, majd egyre inkább a magasabb hangok felé fordult.

A zene szomorkás hangulata az egész közönség lelkében régi emlékeket keltett életre. Érezni lehetett, hogy a színpadon zenélő férfi egy nagy fájdalmáról mesél. Egy olyan mély sebről, mely mind a mai napig nem tudott rendesen begyógyulni.

Annának ismét Laci jutott az eszébe. Maga előtt látta azokat a boldog perceket, melyeket együtt töltöttek az évek során, s ugyanakkor látta a múlt héten történteket. A lány elszomorodott, s nem tudta, hogy mit tegyen, hogy barátnője ne lássa rajta az érzelmeit.

Ugyanebben a percben egy új hang jelent meg a szomorú hangú muzsikában, mely mint egy reménysugár felkeltette a közönség figyelmét. A dal egy új hangulatirányba fordult. A zene megtelt jó kedvel és boldogsággal.

Anna lelkének szomorú sötétségében egy új fény jelent meg. A szomorúság eltűnt, s helyét az öröm vette át. Kinga egy pillanatra barátnője arcára pillantott, s látta, hogy jól érzi magát, s a bánat mintha eltűnt volna a szívéből.


♪ ♪ ♪


Az óra mutatói már elhagyták tizenegyet, mikor a koncert véget ért, s az emberek elhagyták az operaházat. Anna és Kinga elindultak az Oktogon irányába. Mind a kettőjükön látszott, hogy nagy hatást tett rájuk a zene.

-Hogy érezted magad? – kérdezte kíváncsian Kinga.

-Pompásan – mondta Anna mosolyogva.

-Ugye mondtam, hogy jobb mint otthon ülni?

-Igazad volt. Sokkal jobban érzem magam mint délelőtt.

-Azt látom. Gondolom, nem csak a zene fogott meg?

-Ezt, hogy érted? – kérdezte Anna, pedig jól tudta, hogy barátnője mire gondolt.

-Szerintem neked a zongorista tetszett meg jobban, s a zene csak kellemes mellékhatása volt.

-Tévúton jársz. Nézd ott egy taxi.

-Fogjuk meg – a két lány futni kezdett a taxi irányába.



Hatodik fejezet


 

A nyereményjáték



Tíz óra volt, mikor Kinga bekapcsolta a rádiót. A beállított frekvencián a Queen együttes egyik slágere szólt. A szőke hajú lány a konyhaszekrény felé indult, hogy elkezdje a vasárnapi ebéd előkészítését. Gondolatai barátnője körül jártak, hogy vajon, hogy érzi most magát. Jó kedvel ébredt-e fel, vagy szomorúan? Egyre csak ez a kérdés ismétlődött a fejében.

A zene elhallgatott, s megszólalt egy férfi hang az éteren keresztül.

-Ez volt a Show must go on, a Queen együttestől – mondta a férfi. – Nyereményjátékunk következik, melyben egy kérdésre kell helyesen válaszolni, s ha ön a szerencsés, akkor egy kellemes estét tölthet el a most Budapestre érkezett zongora virtuózzal.

Kinga felkapta a fejét. Mindent letett az asztalra, s a rádióhoz indult. Eszébe jutott az előző nap estéje, hogy Anna milyen vidám volt, s hogy milyen gyorsan kitért a válaszadás elől.

-A kérdésünk így hangzik – folytatta a férfi. – Melyik városban nem adott koncertet az Álarcos zongorista: a) Athénban, b) Moszkvában, c) Velencében. A helyes választ a 0690-234-7727-es telefonszámra várjuk.

Kinga odafutott a dohányzó asztalhoz, s a kezébe vette a mobilját. A zöldeskék színű telefon billentyűin tárcsázta a megadott telefonszámot. A telefon kicsengett.

-És máris itt egy telefonáló. Halló!

-Halló! Somogyi Anna vagyok Budapestről.

-Üdvözlöm kedves Anna. Mi a helyes válasz a kérdésünkre?

-A helyes válasz a ,,b”. Moszkvában nem koncertezett még.

-Ön megnyerte a kellemes estét a zongoristával. A nyereményét holnapra a kezébe kapja.

-Köszönöm szépen – Kinga ezek után megadta a lakcímet, ahova a nyereményt küldték.


♪ ♪ ♪


Másnap délelőtt volt. Anna mobilja megcsörrent. A lány felállt a székből, s elindult a telefonja felé. A rubinvörös színű telefon kijelzőjén barátnője neve villogott.

-Szia Kinga.

-Szia.

-Mi újság?

-Gondoltam felhívlak, hogy nincs-e kedved beszélgetni.

-Gyere át, nincs kedvem kimozdulni.

-Rendben. Tíz perc és ott vagyok.

Anna letette a telefont s visszatette a nappaliban lévő kisasztalra. Majd kiment a konyhába, s töltött magának egy pohár, hideg almalevet. Miután az üdítős dobozt visszatette a hűtőbe, az ablak felé indult. Kihajolt az ablakon, s bámulta a járókelőket.

Az idő tiszta volt. Egy felhő sem volt az égen. Anna szívében nem volt szomorúság. A bánat még jelen volt, de erőteljesen meggyöngült. Bízott benne, hogy hamarosan jobb idők jönnek.

Megszólalt a csengő. Anna eljött az ablaktól, s a bejárathoz sietett. Kinyitotta az ajtót, s belépett rajta Kinga.

-Szia!

-Szia! Kerülj beljebb!

Anna bezárta az ajtót, s mind a ketten elindultak a nappali felé. Kinga leült a sötét, bordó színű kanapéra, Anna pedig a mellette lévő fotelbe. A nappali tágas volt. Világos, fehér falak fogták közre a szobát, melyben egy világosbarna tv-s szekrény, hasonló színű könyvespolcok és további modern bútorok voltak. A világos parkettán egy kék szőnyeg volt, mely tökéletesen illett a bútorok világos színeihez.

-Látom egész jó kedved van.

-Igen.

-Nagy hatással volt rád a koncert.

-A zene nagyon megnyugtató volt.

-Biztos, hogy csak a zene hatása? – kérdezte Kinga mosolyogva.

-Miért? Mire gondolsz?

-Szerintem tudod, hogy mire gondolok.

Újra megszólalt az ajtócsengő. Anna fölállt, s ismét a bejárati ajtóhoz ment. Kinyitotta az ajtót, melynek másik oldalán a postás állt.

-Küldeményt hoztam Somogyi Anna részére.

-Én vagyok az.

-Parancsoljon hölgyem – a postás átadott egy barna színű borítékot a vörös hajú fiatal hölgynek. – További kellemes napot.

-Önnek is – Anna becsukta az ajtót ,s visszaindult a nappaliba.

Kinga kíváncsian várta, hogy Anna visszatérjen a szobába. A lány hamarosan belépett a nappaliba, s visszaült a fotelba.

-Mit kaptál? – kérdezte Kinga, pedig nagyon jól tudta, hogy mit tartalmaz a barna boríték.

-Nem tudom. Nem várok küldeményt – a lány kinyitotta a borítékot, melyből elsőként egy levelet vett elő.


 

Tisztel Somogyi Anna!


Ezúton szeretnénk gratulálni, a nyereményéhez, melyet a Rock rádió tegnapi nyereményjátékában nyert meg, s melyet ezúton kézbesítünk önnek. A nyereménye egy kétszemélyes vacsora az Álarcos zongorista társaságában. A helyszínre önt egy fehér limuzin szállítja, mely szombat este 20 órakor megy a háza elé. Még egyszer gratulálunk a nyereményéhez.


 

Jó szórakozást.


 

Rock rádió.”


-Ezt nem értem. Én nem vettem részt semmilyen játékban.

-De én igen – mondta Kinga. – Mikor kijöttünk az operából láttam, hogy megfogott a férfi, s a zenéje. Ezért gondoltam megleplek téged evvel a vacsorával.

-Köszönöm szépen, de honnan gondoltad, hogy, megfogott a zongorista?

-Abból, hogy mikor azt mondtam, hogy a zenéje csak másodlagosan tetszett meg gyorsan kitértél a válasz elől.

-Be kell, hogy valljam tényleg megérintette a lelkemet.

-Igazam volt.

-A vacsora holnapután lesz. Mit fogok fölvenni?

-Gyere! Elmegyünk veszünk neked valami ruhát. Valami szívdöglesztőt.

-Oké – Anna felállt, s elindult a hálószobája felé.

Fél perc múlva Anna átöltözve megjelent a nappaliban. Pár perc múlva a két lány elindult a legközelebbi bevásárló központba.






Hetedik fejezet


 

Randevú a zongoristával



Egy hosszú fehér limuzin kanyarodott be az utcába. A sofőr lelassított, s megállt az egyik ház előtt. A nap már lenyugvóban volt, mikor a férfi kiszállt az autóból, s a kaputelefonhoz lépett.

-Ki az? – kérdezte egy női hang.

-Somogyi Annát keresem. A limuzin sofőr vagyok.

-Pár perc és megyek – mondta a női hang, s letette a kaputelefont.

A sofőr visszament a limuzinhoz, s ott várta az ifjú hölgy érkezését.

A kapuajtó kinyílt, s Anna kilépett a friss levegőre. Az elegáns, szürke kosztümöt viselő lány odalépett a limuzinhoz.

-Jó estét kívánok hölgyem! – köszöntötte a sofőr Annát.

-Önnek is.

A férfi kinyitotta a limuzin ajtaját, hogy a fiatal lány beszállhasson. Miután Anna beszállt az autóba, a sofőr becsukta az ajtót, s elindult az étterem felé. Az autóban halk zene szólt, mely fülbemászó dallamával még kellemesebbé tette az utat. A fekete karosszériájú, barna bőrülésű limuzin az „All inclusive” kategóriába tartozott.

A limuzin rá kanyarodott a Hungária körútra. Anna érdeklődve a sofőrhöz fordult.

-Meg tudja mondani, hogy hová megyünk? – kérdezte kíváncsian.

-Természetesen. Az Árpád híd budai hídfőéhez megyünk.

-Nem ismerem a városnak azt a részét, hol van arra étterem?

-Az ott lévő szállodába megyünk. Az ottani étterembe szól a meghívó.

-Köszönöm – Anna szíve egyre hevesebben kezdett verni. Nem felejtette el a tanulóéveit, amik ahhoz a szállodához kötik. Még mindig a szeme előtt látta az első napot, amit ott töltött. Élénken éltek az emlékek, melyek a hatalmas épület falai között születtek.


♪ ♪ ♪


A limuzin bekanyarodott a szálloda elé. A kocsi rendezők az épület kapujában álltak, hogy az érkező vendégek autóit leparkolják. Mikor a limuzin megállt, az egyik férfi odalépett, hogy kinyissa az ajtót. A lány kiszállt, s elindult az ajtó felé.

Anna belépett a szállodába, s körülnézett. Hirtelen újabb emlékek törtek felszínre a tanulóéveiből. Abban a pillanatban maga előtt látta, ahogy a fiúk a kellékeket szállították a teremberendezéshez, s ahogy a többiek a vendégek körül forogtak.

A lány elindult az étterem felé. Az étterem a bejárat mellett volt. A lobby fényei jól megvilágították az étterem bejáratát, melynek ajtajánál állt egy felszolgáló, aki megszólította a felé közeledő csinos, fiatal nőt.

-Jó estét kívánok segíthetek valamiben?

-Igen – felelte Anna, s átadta a meghívóját a férfinak.

-Erre parancsoljon – mondta a férfi, s elindult befelé az étterembe.

Anna követte a felszolgálót. Ekkor vette észre, hogy azok közül, akik a tanulóévei alatt dolgoztak ott, már senki sincs. Örömmel látta, hogy az étterem belülről semmit sem változott. Ugyanaz a halvány sárga szín uralkodott az teremben, mint annak idején, s a fekete zongora ugyanott állt, mint amikor utoljára lépte át a bejáratot.

A felszolgáló odavezette Annát egy különlegesen megterített asztalhoz. A két személyre megterített asztal gyönyörű, fehér abrosszal volt megterítve, melyre szépen kifényesített evőeszközök kerültek. A poharak gyönyörűen tükrözték a lámpa fényét. Mintha egy miniszterelnököt várna ez az asztal és nem őket, gondolta Anna.

-Ez az önök asztala, kérem foglaljon helyet – mondta a férfi, s kihúzta a széket.

-Köszönöm.

-Az úr hamarosan itt lesz. Addig is hozhatok valami italt?

-Köszönöm nem.

-Rendben – a férfi elment az asztaltól, s a többi foglalt asztal felé indult.

Anna az asztalnál ült, s elmerült az emlékek tengerében. Régi ismerősök arcképei voltak a szeme előtt. Eszébe jutottak a csínytevések, a lógások és a kisebb munkakerülések, melyeket annak idején követett el a többi tanulóval. Emlékei között feltűnt, ahogy az étteremvezető, Ildi tanácstalanul áll azelőtt, hogy hová tűntek a tanulók, mikor az étteremben rengeteg munka volt.

Néhány perc múlva, egy fekete öltönyt viselő, százhetvenkét centiméter magas férfi lépett az asztalhoz. A lány megfordult, s látta, hogy a zongorista lépett a háta mögött.

-Jó estét! – mondta a férfi, s kézcsókkal köszöntötte a fiatal lányt, majd átnyújtott neki egy kisebb virágcsokrot.

-Jó estét önnek is – mondta. – Somogyi Anna vagyok.

A zongorista egy fél percre mozdulatlan maradt.

-Örvendek a szerencsének. Az Álarcos zongorista vagyok – mind a ketten leültek a szépen terített asztalhoz.

Anna kicsit furcsán érezte magát. Nem tudta miért, de valahogy ismerősnek találta az arcát elfedő férfit. Ezt az érzést már évek óta nem érezte, mintha már évek óta ismerné.

-Önt hogyan szólíthatom?

-Ahogy jónak látja. Mondhatnék nevet, de úgysem lenne a sajátom. Ha megkérhetem akkor tegeződjünk, mert hasonló korúak vagyunk.

-Rendben. Te hány éves vagy?

-24.

-Én is.

A pincér visszatért az asztalhoz, mid a két félnek átnyújtott egy barna, bőrkötésű étlapot.

-Milyen italt hozhatok?

-Én egy narancslevet kérek – mondta Anna.

-Én ugyanazt, s kérnék egy üveg bort is a vacsorához.

-Milyen bor legyen uram?

-Önre bízom a választást.

-Rendben – a férfi ellépett az asztaltól, s elindult a konyha irányába.

Az asztalnál ülő két személy elkezdte lapozgatni az étlapot. Anna a szárnyasoknál ütötte föl a bőrkötésű könyvet, míg a vele szemben ülő zongorista a marhahús ételeket nézegette. Mind a ketten kicsit idegesek voltak, mert látatlanul indultak el erre a randevúra.

A pincér hamarosan visszatért a rendelt italokkal. Miután letette a poharakat az asztalra, kinyitotta a bort, s letette a mellettük lévő paraván mellé. A férfi elővette az inge zsebéből a jegyzettömbjét, s felvette a rendelést. Miután leírta a rendelt ételek nevét, ellépett az asztaltól, s visszaindult a konyhába.

Anna belekortyolt az italába, s megízlelte azt. Miután letette a poharat az asztalra a zongorista felé fordult.

-A barátnőm elhívott a legutóbbi koncertedre – mondta Anna.

-És, hogy tetszett – kérdezte kíváncsian a zongorista.

-Nekem nagyon tetszett. Mikor elkezdted a koncertet, valami megmozdult bennem. Nem is tudom, hogy tudnám leírni azt amit éreztem.

-Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Különös, hogy egy velem egykorúnak is tetszik a zeném.

-Ezt miért mondod?

-Sokaknak nem tetszik ez a fajta zene. Mivel nem játsszák éjszakai szórakozóhelyeken, ezért nem sok rajongóm van a saját korosztályomból.

Hamarosan kinyílt a konyhaajtó. A pincér lépett ki rajta, s egyenesen a zongorista asztala felé ment. Mikor odaért az asztalhoz, kicsit odébb tolta az evőeszközöket, hogy nagyobb hely legyen a tányéroknak. Ezek után letette a kezében lévő ételeket az ott ülő emberek elé.

-Jó étvágyat kívánok.

-Köszönjük – a pincér ellépett az asztaltól, s odament egy másik párhoz. – Te mivel foglalkozol? – kérdezte a zongorista.

-Egy reklámcégnél dolgoztam. Most éppen munkahelyet váltok, de valójában felszolgálást tanultam.

-Miért változtattál szakmát?

-Nem is tudom. Nem rossz a vendéglátás, de nem tudtam volna egész életemben azt csinálni.

-Elhiszem. Elég fárasztó szakma, s ha nincs egy jó helyed akkor nem fizet jól.

-Ez igaz – mondta Anna, s megkóstolta a rendelt ételt. – Ironikus. Ebben a szállodában voltam tanuló.

-És milyenek voltak a tanulóévek?

-Nem voltak rosszak. Egy elég jó társaság jött itt össze. A legtöbbjükkel még mindig jóban vagyok. Egy valakiről nem tudok semmit – Anna hangján hallatszott a szomorúság.

-Ki az?

-Egy srác. Egy nagyon rendes és becsületes srác. Sajnos ezek az évek elmúltak, pedig nekem hiányoznak.

Anna és a zongorista befejezte a vacsorát. A pincér odalépett, s leszedte az asztalról a szennyes edényeket. Miután a férfi elvitte a szennyest, a zongorista kitöltötte a maradék bort a poharakba.

Pár perc múlva az étterem vezetője lépett oda az asztalhoz.

-Jó estét – mondta a negyvenes éveiben járó férfi. – Remélem meg voltak elégedve a kiszolgálással.

-Nagyon megvoltunk elégedve – mondta a zongorista.

-Remélem nem veszi tolakodásnak. Vendégeink érdeklődnek, hogy nem-e játszana valamit nekik. Sokat hallottak már az ön zenéjéről, s kíváncsiak lettek rá.

-Semmi gond – mondta a zongorista. Felállt az asztaltól, s a kezét Anna felé nyújtotta. – Gyere közelebb.

Anna felállt, s a zongoristával együtt elindultak a zongora felé. Anna leült egy közeli asztalhoz, hogy meghallgassa a férfi csodálatos játékát. A zongorista leült a hangszer elé, felhajtotta a billentyűket védő fedelet, s a vendégek felé fordult.

-Tisztelt hölgyeim és uraim! Ez a szám az emlékekről szól – mondta a férfi, s játszani kezdett.

A zongora csodálatos hangja az egész szálloda területén hallatszott. A dolgozók megálltak, s a férfi zenéjét hallgatták. A bárból kijött a pultos, s az ajtóból hallgatta a különös hangvételű zenét. A muzsika hatására, az emberek szívében, kellemes emlékek jöttek felszínre. Sok embernek eszébe jutott a családjával töltött karácsony emléke, a gyermekek megszületésének örömteli pillanata, vagy amikor először találkozott az ember az igazival. Kellemes meleg érzés járta át az emberek szívét.

A zene elhalkult, s hamarosan múlva teljesen elhallgatott. A vendégek fölálltak, s vastapssal jutalmazták a férfi játékát. A zongorista meghajolt, s megköszönte a tapsot. Miután az éljenzés abbamaradt, Annához lépett. A lány mosollyal az arcán, gratulált a férfinak.

-Gyönyörű volt.

-Köszönöm.

Az étteremvető közelebb lépett a zongoristához.

-Ez nagyon szép volt – mondta a férfi, s kezet rázott a zongoristával. – Mindenkit lenyűgözött a zenéjével uram.

-Köszönöm. Fizetnék, ha lehet?

-A szállodaigazgató vendégi voltak.

-Köszönjük – mondta a zongorista, s Annával együtt elindultak az ajtó felé.

A szálloda előtt ott állt a limuzin, hogy visszavigye Annát a lakására. A lány az órájára pillantott, s látta, hogy az óra akkor ütötte el a tíz órát A zongorista Annához fordult.

-Van kedved sétálni egyet?

-Örömmel.

-Rendben – a zongorista odalépett a limuzinhoz. – Köszönjük a türelmét, majd én hazaviszem a kisasszonyt.

-Értem uram. Kellemes estét.

-Önnek is – a limuzin elhajtott a szálloda elől, s a férfi visszament a lányhoz – Hová menjünk?

-Nem tudom, olyan szép ez az este. Valami nyugodt és békés helyre.

-Rendben – A zongorista megfogta a lány kezét, s elindultak egy vörös színű sportkocsi felé. Miután beültek az autóba, a férfi gázt adott és elindultak a Margit sziget irányába.


♪ ♪ ♪


Kellemes meleg este volt. Anna és a zongorista a tiszta, csillagokkal teli ég alatt, a nagy réten sétáltak. A lány hosszú ideje békét érzett a lelkében. Nem volt jelen a fájdalom, melyet a múlt eseményei okoztak. Jól érezte magát, s ezen senki sem tudott változtatni. Hosszú ideje őszintén mosolygott, s nagy reményekkel tekintett a jövőbe.

-Látom jó kedved van – mondta a zongorista.

-Igen. Nagyon jól érzem magam. Nagyon jól beszélsz magyarul.

-Talán mert én is magyar vagyok.

-Igen! Azt hittem, hogy olasz, vagy angol vagy.

-Csalódtál?

-Nem. Egyáltalán nem.

-Örülök, hogy ezt mondod.

-Miért?

-Tudod – a férfi mély lélegzetet vett. – Sok országban nagyon nehezen fogadtattam el magam. Mikor három éve kimentem külföldre, hogy továbbfejlesszem a zongora tudásomat, nem fogadtak tárt karokkal. Akárhova is mentem, mindenhol visszautasítottak. Egy kedves zenetanár vett a szárnyai alá. Megtanított mindenre amit ő tud, ezáltal tovább csiszolta a tudásomat. Hálából az ő estélyein léptem föl.

-És milyen volt a fogadtatás, mikor először felléptél az egyik estéjén? – kérdezte kíváncsian Anna.

-Először senki sem figyelt fel a zenémre. Gondolom szokványosnak hitték.

-Pedig nem szokványos. Egy sima zongorajáték nem érinti meg az emberek lelkét. A te zenéd pedig szívhez szóló.

-Evvel nyertem el a tetszésüket. Utána már egyre inkább felfigyeltek rám. Egyik este egy férfi jött oda hozzám, s azt kérdezte, hogy nem-e akarok részt venni egy hangversenyen. Én igent mondtam. Hamarosan rendszeresen léptem fel hangversenyeken. Úgy másfél éve léptem fel először Velencében az akadémia előadótermében, s azóta rendszeresen hívnak a világ minden táján.

-A párod, hogy viseli ezeket az utazgatásokat?

-Egyedülálló vagyok már régóta.

-Ne haragudj. Gondolom érzékenyen érint.

-Semmi baj. Most te mesélj magadról. A te párod mit szól ahhoz, hogy itt sétálgatsz velem?

-Én is egyedül vagyok.

-Mi történt? Ha nem vagyok indiszkrét.

-Már egy jó ideje együtt voltunk. Már az esküvőt tervezgettük mikor rajtakaptam egy másik nővel. Ez két hete történt.

-Nagyon sajnálom. Gondolom nagyon megviselt.

-Eléggé – felelte Anna.

-Ezért jelentkeztél a játékra?

-Igazándiból a barátnőm jelentkezett a nevemben, hogy egy kicsit jobb kedvre derítsen.

-És sikerült neki? – kérdezte kíváncsian.

-Igen – mondta a lány mosolyogva.

Anna belekarolt a zongoristába, s tovább sétáltak. Ahogy egyre jobban közeledtek a magas víztoronyhoz, a lány felnézett a tiszta égboltra. Gyönyörű látvány volt, ahogy a csillagok fénye beragyogta az egész Margit szigetet. A zongorista leterítette a kabátját a fűbe, hogy leülhessenek a földre és onnan nézhessék a csillagokkal teli eget.

-Gyönyörű az ég – mondta Anna. – Kár, hogy nincs csillaghullás. Még soha sem láttam hullócsillagot.

-Ilyenkor nagyon ritka. Inkább augusztusban szokott előfordulni.

Abban a percben egy csillag hullott alá az égből. Hatalmas fénye eltompította a

többi csillagét. A ritka csillagászati jelenség néhány másodperc múlva véget ért, de a látványa örök értékű maradt Anna számára.

-Ez gyönyörű volt – mondta Anna.

-Kívántál valamit?

-Igen – mondta Anna, s tekintetét újra az ég felé fordította.

 

♪ ♪ ♪


Egy autó fordult be a sarkon, mely a harmadik lépcsőház előtt. A zongorista kiszállt a nyitott tetejű autóból, s kinyitotta az ajtót Anna előtt. A lány kiszállt, megfogta a virágcsokrot, s a kapu felé indult. Mikor odaértek a kapuhoz, Anna a férfi felé fordult.

-Köszönöm a csodálatos estét – mondta Anna.

-Én köszönöm – a zongorista megfogta a lány gyengéd kezét, s megcsókolta azt. – Láthatnálak még valamikor?

Anna arcán mosoly jelent meg.

-Igen – elővett egy kis papírt a táskájából, s ráírta a mobilszámát.

-Köszönöm – a férfi zsebre tette a kis papírt, majd sarkon fordult, s visszaszállt az autóba.

Anna még látta ahogy az autó befordul a sarkon és eltűnik a látóteréből. A lány elővette a kulcsát és bement a házba. Ahogy felfelé haladt a lépcsőn, egyre inkább úrrá lett rajta valami különleges érzés, melyeket szavakkal nem lehet leírni.


Nyolcadik fejezet


Egy „új” nap


 

Vasárnap délelőtt volt. Anna a nappaliban ült, s a tévét nézte. Kezében a kávésbögréjét tartotta, melyből nem rég kortyolt egy keveset. Szemei még csukva maradtak volna, de tudta, hogy nem fekhet vissza. Érezte, hogy a délelőtt folyamán Kinga fel fogja keresni, hogy megtudja hogyan zajlott le az előző nap estéje.

Az óra már elütötte a tizenegyet, mikor Anna fölállt a kanapéról, s elindult a konyha felé. Betette a kék színű bögréjét a mosogatóba, s elindult a hálószoba irányába. A szobába lépve az ágya felé fordult, s elkezdett rendet rakni. Miután beágyazott, megmosakodott és felöltözött, visszament a nappaliba.

Anna összeszedte az újságokat, melyek a földön hevertek, s letette őket az asztalra. Hirtelen megszólalt az ajtócsengő. A lány megfogta a lakáskulcsot, s az ajtóhoz sietett. Miután kinyitotta a hevederzárat, kitárta az ajtót, s beengedte a lakásba a barátnőjét.

-Szia Anna – mondta Kinga miközben lerakta a táskáját az alacsony, sötétbarna cipős szekrényre.

-Szia. Tudtam, hogy te vagy az – mondta Anna mosolyogva.

-Honnan?

-Csak ismerlek.

-Nem zavarok?

-Te sohasem zavarsz.

-Oké – a két lány elindult a nappali felé.

A szőke hajú lány leült a kanapéra, Anna pedig a konyhába ment, hogy megkínálja valamivel barátnőjét.

-Mit kérsz inni?

-Egy kólát. Köszönöm.

Anna kinyitotta a hűtőajtót, s elővett egy kólásüveget. Miután kitöltötte a hűtött üdítőt a megfelelő pohárba, bement a nappaliba, s leült Kinga mellé.

A lány belekortyolt az üdítőbe, majd Anna felé fordult.

-Milyen volt a tegnap este?

-Jó – mondta Anna szűkszavúan.

-Egy kicsit bővebben lehetne?

-Nagyon jó volt. Roppantul kellemes estét töltöttünk együtt. Mind a ketten jól éreztük magunkat. Kedves volt, még egy gyönyörű csokrot is kaptam tőle – mondta Anna, s a komódon lévő csokorra mutatott.

-Szép csokor.

-Vacsora után elmentünk még sétálni a Margit szigetre. Csak sétálgattunk a csillagos ég alatt, s bámultuk az eget és beszélgettünk.

-Miről beszélgettetek? – kérdezte egyre kíváncsibban Kinga.

-Arról, hogy indult a pályája, hogy honnan származik, hogy van-e családja, stb.

-És van családja?

-Nincs. Nincs senkije – mondta Anna, s folytatta. – Nagyon jó volt vele tölteni az estét. Olyan megértő és figyelmes volt. Mintha egy új fény gyúlt volna ki a sötétben. Köszönöm, hogy beneveztél a játékba.

-Szívesen. És, hogyan tovább?

-Mire gondolsz?

-Találkoztok-e még, vagy valami?

-Nem tudom. Nagyon jó volt, de nem fűzök hozzá sok reményt, bár megkérdezte, hogy láthat-e még.

-Te mit feleltél?

-Megadtam neki a számom. De nem tudom, hogy van-e értelme várni a hívására.

-A férfiak 99%-a nem gondolja komolyan, de a karomat tenném rá, hogy még hallasz felőle.



Kilencedik fejezet


Egy ember lelke



Egy hét telt el a vacsora óta. A város egy másik kerületében halk zene szólt. Az utcát bejárta a halk dallam, s a különös hangzás. A kellemes muzsika egy régi építésű ház, harmadik emeleti stúdiólakásából hallatszott. A kellemes hangokat egy fekete zongora adta ki, mely előtt egy férfi ült.

A férfi zenéje tanácstalanságot, döntésképtelenséget sugallt. A lágy hangzás egyszer csak egy kicsit erőteljesebb ritmusba csapott át, míg egy pár perc múlva elhallgatott. A férfi fölállt, s kandalló felé indult.

A kandalló tetején régi fényképek, emléktárgyak voltak. A képeken régi barátok, akiket már régóta nem látott, de a szívében még mindig örömmel emlékezett rájuk. A szekrényen volt még az álarc is, mely a kilétét leplezi el egy-egy fellépésen.

A férfi fel alá járkált a lakásban, s egyre inkább az elmúlt heti vacsorán járt az esze. Csak Annára tudott gondolni, hogy milyen kellemes volt vele beszélgetni. Ugyanakkor felidéződött a fejében az elmúlt néhány év. Eszébe jutott, hogy mi történt vele a középiskola után. Eszébe jutott, hogy mi történt Velencében az előző barátnőjével. Abban a percben félelem fogta el. Tudata sötétségbe borult, melybe nem szűrődött be a remény fénye. Szíve egyre hevesebben vert, pulzusa elképesztően magas volt, a vérnyomása a plafont verdeste. A feje megfájdult, s a fájdalom nem akart megszűnni.

A férfi átment a nappaliba. Tekintete a kanapé melletti kisasztalon lévő telefonra vetődött. A következő pillanatban a kabátjához ment, s egy kis, fehér cetlit vett elő, majd visszatért a telefonhoz. Felemelte a kagylót, s tárcsázta a papíron lévő telefonszámot.

A telefon kicsöngött. Hamarosan felvették, s egy kellemes, női hang szólalt meg.

-Halló!

-Halló Anna! Az Álarcos zongorista vagyok.

-Szia – mondta a lány kicsit meglepett hangon.

-Csak azért hívlak, hogy nincs-e kedved sétálni egyet.

-Örömmel. Mikor?

A férfi csöndben maradt. Tudta, hogy ha most találkozik a lánnyal, akkor annak nem lesz jó vége. Egy pár másodperc múlva így szólt:

-Most elutazom, meglátogatom pár régi barátomat. Három nap múlva jövök haza. Akkor jó lesz?

-Persze. Hol találkozzunk?

-Találkozzunk a Vörösmarty téren nyolc körül, a szobornál.

-Rendben. Már alig várom. Jó utat.

-Köszönöm meg lesz. Szia.

-Szia.

A férfi letette a telefont. A vérnyomása és a pulzusa újra normális lett, s a fejfájása is elmúlt. Hirtelen újra látta maga előtt a fényt, mely megtörte a tudatát sötétséget.

A zongorista újra felvette a telefont, s egy újabb számot tárcsázott. Egy barátját, hívta, akit még a középiskolai évek alatt ismert meg. A telefon kicsöngött, s egy férfi hang szólt bele a kagylóba.

-Igen tessék!

-Szia Feri!

-Mi újság. Rég hallottam felőled.

-Én is felőled, hogy vagy barátom?

-Köszönöm jól vagyok. Nem ugrasz be a munkahelyemre?

-Hol dolgozol?

-Még mindig ugyanott. Megmaradtam a biliárdteremnél.

-Mikor vagy bent?

-Most bent vagyok.

-Akkor indulok. Egy órán belül ott vagyok.

-Várunk szeretettel. A poharadat azóta is őrizgetjük. Szólok a lányoknak, hogy jössz.

-Rendben. Egy óra múlva találkozunk – mondta a zongorista, s letette a kagylót.

Miután visszatette a telefont a kisasztalra, visszaült a zongorához, s tovább játszott. A dallam újra lágy, kellemes hangvételű volt, érezni lehetett, hogy a férfi lelke, ha csak átmenetileg is, de megnyugodott.


♪ ♪ ♪


Egy piros autó fordult be a külvárosban lévő bevásárlóközpont parkolójába. A kocsi lelassított, s egy bejárathoz közeli parkolóba állt be. Az ég tiszta volt. A nap már lemenőben volt, mikor a barna hajú, vékony farmert és egy hozzáillő inget viselő férfi belépett az épület hatalmas, piros ajtaján.

Az épület belülről semmit sem változott. Ugyanolyan vadnyugati környezet volt, mint évekkel azelőtt. A gumicukor árus a megszokott helyén volt, a vele szembe lévő pultnál még mindig a gyertyákat árultak. A galéria jobb oldalán a jól megszokott mobiltelefon kereskedés állt.

A férfi az ajtóval szemben lévő lépcső felé indult, mely a galériára vezetett. A lépcsőfordulóban egy ismerős látvány tárult a férfi szeme elé. A jégpálya, körülötte asztalok és székek, a galéria alatt a megszokott gyorséttermek és más egyéb étkezdék foglaltak helyet.

A lépcsőn tovább haladva a férfi a galérián lévő biliárdterem ajtajához ért. Ahogy belépett a terembe, s meglátta a bárpultot, ahogy régi barátai a munkájukat végzik, régi kellemes emlékek jutottak az eszébe. Emlékei kanyargós útján kalandozva bevillant az első alkalom, mikor belépett a terembe, mikor Feri pálinkával kínálta meg, s erre, az akkor még fiú, majdnem megfulladt tőle.

A terem bordó színű falai közé lépve megpillantotta Ferit, aki a pultban volt, s az egyik asztal számláját összegezte éppen. Lassan közelebb lépett a kör alakú pulthoz, ahol a törzsgárda néhány tagja is tartózkodott. Ekkor érezte, hogy milyen régen is járt barátjánál.

Feri befejezte az összegzést és elvette a pénzt a vendégektől. Miután betette a bankjegyeket a pénztárgépbe, bal szeme sarkából egy ismerős alakra lett figyelmes. Letette a kezéből a tollat, s a férfi felé fordult.

-Szevasz – mondta Feri, s a kezét nyújtotta régi barátja felé.

-Rég láttalak barátom – válaszolta a férfi.

-Rég jártál erre. Ülj csak le. A lányok is hamarosan megérkeznek.

-Remek.

Feri a pult másik oldalára ment, de fél percen belül vissza is tért. Kezében egy poharat tartott, melyre a férfi beceneve volt belegravírozva. A pohárba kólát töltött, melyet a zongorista leggyakrabban fogyasztott még azelőtt, hogy kiment külföldre.

-Mesélj! – mondta Feri, s letette a poharat a férfi elé. – Mi van veled?

-Köszönöm kérdésed, jól vagyok.

-Ezt örömmel hallom. Sajnálom, hogy nem tudtunk ott lenni az első koncerteden, pedig kíváncsi voltam rá.

-Semmi gond. Tudom, hogy elfoglaltak vagytok. Hamarosan lesz egy másik koncertem a várban.

-Azon ott leszünk.

-Az első sorban a helyetek.

Hamarosan két női alak jelent meg a terem bejáratánál. Látták, hogy Feri a zongoristával beszélget, akit ők is nagyon rég láttak. Mind a ketten beléptek az ajtón, s elindultak a jól megvilágított bárpult felé.

-Sziasztok – köszöntötte a két férfit az egyik nő.

-Sziasztok – válaszolt a zongorista és átölelte régen látott barátait, Bogit és Ildit. – Mi van veletek?

-Megvagyunk – felelték.

-Te, hogy vagy? – kérdezte Ildi.

-Most, hogy látom, hogy mindenki jól van, nagyon jól – mondta a zongorista széles mosollyal az arcán.

Hirtelen eszébe jutott, hogyan ismerkedett meg velük. Emlékeiben élénken éltek a közös ebédek Bogival, s a humoros történetek, melyeket megosztottak egymással. Szeme előtt felvillant, Ildi arca, mikor először volt külföldön nyaralni, s mennyire nagy hatással volt rá az élmény.

-Gyertek! Üljetek le! Meséljetek mi van veletek – mondta a zongorista.

Mind a hárman leültek egy-egy bárszékre, Feri mindegyikőjüknek töltött valami innivalót, s elkezdtek beszélgetni az elmúlt pár év eseményeiről.

Tizedik fejezet


A múlt kísértetei



Szerda, késő délután volt. Anna éppen akkor szállt le a villamosról, mely a Duna pesti oldalán közlekedett. A vörös hajú lány elindult a Vörösmarty tér felé, hogy találkozzon a zongoristával. Az óra már majdnem elütötte a nyolc órát, mikor Anna beért a Vörösmarty térre. A lány tekintete a zongorista után kutatott a hatalmas téren. Hosszas nézelődés után elindult a tér közepén álló szobor felé, de közben a szeme tovább kutatott a férfi után.

Már majdnem odaért a szoborhoz, mikor tekintete a tőle jobbra lévő Gerbeaud cukrászdára vetődött. A zongorista ott állt, s kíváncsian várta, hogy Anna mikor veszi őt észre. A lány mosolyogva elindult a férfi felé. A zongorista, látván, hogy Anna meglátta őt, a lány felé indult.

-Jól elbújtál – mondta mosolyogva Anna.

-Én nem bújtam el, csak kíváncsi voltam, hogy észreveszel-e.

A férfi átkarolta a lányt, s elindultak a Váci utca felé. A férfin látszott, hogy élvezi a lány társaságát. Anna szívében is béke és nyugalom volt. Érezte, hogy valamiért különleges ez a férfi. Idegen, de mégis ismerős volt valahonnan.

A férfi a lány felé fordult.

-Örülök, hogy elfogadtad a meghívásomat – mondta a zongorista mosolyogva.

-Örömmel tettem – mondta Anna, örömteli hangon. – Milyen volt találkozni a régi barátokkal?

-Nagyon jó. El is felejtettem, hogy milyen érzés velük lenni.

-Olyan rég beszéltetek?

-Beszélni beszéltünk, de közel négy éve nem láttam őket, s új barátokat elég nehezen szereztem. Miután a barátnőmmel szétmentünk, elég nehéz volt kimozdulni.

-Mi romlott el? – kérdezte Anna, aggódó hangon.

-Két éve Velencében jártunk a karnevál idején. Mindig is kíváncsi voltam a karneválra. Úgy időzítettem, hogy Valentin napkor menjünk ki. Aznap este, szerettem volna tudatni azon szándékomat, hogy összeköltöznék vele. Akkor már majdnem egy éve együtt voltunk. Aznap este ő is bejelentett valamit, mégpedig azt, hogy – a zongorista mély levegőt vett – szakít velem, mert egy hónapja találkozott valakivel, s vele jobban el tudja képzelni a jövőt mint velem.

-Sajnálom. Ne haragudj nem akartam felkavarni az érzéseidet.

-Semmi gond, már két éve történt – mondta a férfi megnyugtató hangon. – Kezdek éhes lenni, velem vacsorázol?

-Igen. Hova menjünk?

-Majd meglátod – mondta a férfi, majd átkarolta Annát, s elindultak az autó felé.


♪ ♪ ♪


-Megérkeztünk – mondta a zongorista.

Egy kulcs fordult el a zárban. A kulcs kihúzása után, egy határozott mozdulattal a férfi kinyitotta az ajtót, s mind a ketten beléptek a lakásba. Az ajtó egy tágas nappaliba nyílt, melynek fehér falait régi fegyverek díszítették. A szobában lévő kandallón régi fényképek álltak, a családtagokról, s a régi barátokról.

A zongorista elvette Anna táskáját, s letette az ajtó mellett lévő szekrényre, majd beljebb invitálta a lányt.

-Foglalj helyet. Kérsz valamit inni?

-Igen.

-Alkoholos, vagy alkoholmentes legyen?

-Alkoholmentes.

-Ajánlhatok almalevet, narancs juice-t, őszibaracklevet, ice teát, vagy kólát, esetleg ásványvizet.

-Ásványvíz jó lesz köszönöm.

A zongorista kiment a konyhába az italokért. Anna a kandallóhoz lépett, s levette a tetején lévő fényképek egyikét. A fotó egy szőke hajú nőt ábrázolt, aki éppen átkarolja a mellette lévő férfialakot, melynek az arca le volt takarva. A lány visszatette a képet a kandallóra, majd a falhoz lépett, s végigsimította az egyik kardot. A fegyver egy ezüstszínű, kobrafejben végződő markolatú szamuráj kard volt, melynek hüvelyét kígyóbőrből készítették.

A zongorista visszatért a szobába, kezében a két pohárral, s látta, hogy Anna a fegyvereit nézegeti.

-Látom tetszik – mondta a férfi.

-Igen. Nagyon szép.

-Vedd csak le.

-Á nem kell, csak megnéztem.

-Csak nyugodtan.

-Hát jó – A lány leemelte a kardot a tartóékekről, s kihúzta a hüvelyéből.

-Milyen érzés, egy ilyen fegyvert fogni?

-Érdekes – mondta, majd visszacsúsztatta a fegyver a hüvelyébe, s visszaakasztotta a falra. – Szép gyűjteményed van – Anna elvette a poharat a férfi kezéből.

-A zongorázás mellett ez a másik kedvenc hobbim. Mikor külföldre mentem tanulni, akkor itt hagytam őket, s egy jó barátom vigyázott a lakásra – a férfi belekortyol a poharába. – Sajnos szakácstudományom kimerül ott, hogy rántott hús, sült krumpli és rizs, de ha gondolod hozathatunk valahonnan valami kaját.

-Nem kell. Személy szerint imádom a rántott húst – mondta a lány, s kiment a konyhába a zongoristával együtt.

Míg a hús sült, s a rizs főtt, addig a zongorista megterítette az ebédlő asztalt. A férfi precíz mozdulatokkal és milliméter pontossággal helyezte fel az evőeszközöket a fehér selyemabrosszal megterített asztalra. A vacsora hamarosan elkészült. A zongorista kitette az ételeket a megfelelő tálalóedényekbe, s letette azokat az étkezőasztalra. A férfi a bárszekrényhez lépett, s ki vett onnan egy félédes pezsgőt.

Miután kinyitotta az üveget, leültek az asztalhoz vacsorázni. A férfi kitöltötte a pezsgőt a poharakba, majd tálalni kezdett Anna tányérjába.

-Úgy csinálod, mint egy szakképzett pincér – jegyezte meg a lány.

-Ezt elismerésnek veszem – mosolygott a zongorista.

Mind a ketten leültek az asztalhoz, s elkezdtek vacsorázni. Anna levágott egy kis darabot a húsból, a villájára vett némi köretet, majd bekapta a kívánatos íz egyveleget.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze.

-Nem próbálkoztál a velencei incidens után más nőknél?

-Tudod, - a férfi letette a villáját – nincsenek túl jó tapasztalataim a nőknél. Amióta megismertem az első nőt, aki megtetszett, azóta nem jártam nagyon sok szerencsével.

-Sajnálom. Rosszat mondtam, ne haragudj.

-Semmi baj. Nem tudhattad. Amúgy mióta szétmentünk azóta, nem is találkoztam olyan nővel, aki megfogott volna. Kivéve egyvalakit.

-Ki az?

A zongorista fölállt, s odalépett Anna mellé.

-Te. Te vagy az.

-Én! – csodálkozott Anna.

-Igen. Mikor először találkoztunk, már akkor megérintetted a lelkem. Emlékszel a dalra amit eljátszottam az étteremben.

-Igen.

-Én nagyon ritkán írom meg előre a számaimat. A dalaim legtöbbször a pillanatnyi érzelmeimből tevődnek össze, s akkor nagyon jól éreztem magam. Azt a dalt te hoztad ki belőlem – a férfi visszament a székéhez, s leült. – Bocsáss meg. Lehet, hogy túl gyors volt.

Anna fölállt a székről, s odament a zongoristához. A férfi is fölállt a székről. Anna megcsókolta a férfit, s utána jó szorosan átölelte. A férfi is átkarolta a lányt. Abban a pillanatban mind a kettejük számára az idő megállt. A múlt, a jelen, s a jövő egyetlen pillanatba sűrűsödött, mely az égbe repítette a lelküket.

-Te is megérintetted a szívemet és lelkemet – mondta Anna, s még szorosabban ölelte át a férfit.

Miután elengedték egymást, a férfi leült a zongora elé, s egy pergős hangvételű dalt játszott. A hangokban benne volt a férfi minden érzése a lány iránt. Nem volt szükség szavakra, hogy Anna tudtára adja, hogy mennyire szereti őt. A lány az asztalnál ült, s csak hallgatta a gyönyörű, érzelmekkel teli számot.

A zene elhallgatott. Anna segített rendet tenni a zongorista konyhájában. Mind a kettőjük szíve tele volt melegséggel és boldogsággal. Miután elpakoltak, Anna és a zongorista szorosan átölelték és megcsókolták egymást. Ezután a lány elvette a táskáját a szekrényről, s odafordult a férfihoz.

-Csodálatos este volt.

-Mikor ismételjük meg? – kérdezte a férfi, s megfogta a lány kezét.

-Nem tudom.

-Holnap délután?

-Az tökéletes.

-Rendben.

-Rendben. Szia!

-Szia – mondta a zongorista, s elengedte Anna kezét.

Anna kilépett az ajtón, s elindult hazafelé. A zongorista levette az álarcát, s letette a nappaliban lévő dohányzó asztalra. A hálószoba felé indult, mikor meglátta a zongorát. Leült a fekete székre, s játszani kezdett. Anna az utca sarkán még hallotta a férfi örömteli játékát.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.