Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az álarcos zongorista 1. rész

Koronczi Zsolt

 

Az álarcos zongorista

(Egy fiú és egy lány története)

 

 

Az olvasóhoz!

 

 

Ez a történet, nem bővelkedik fordulatokban, s izgalmakban, de remélem, nem veszít mondanivalójának értékéből. Ha valaki rájön arra, hogy mi a mondanivalója, akkor szóljon, mert nekem fogalmam sincs. A történetben szereplő személyek és események kitaláltak, ha bármi összefüggés van valós eseményekkel az csak a véletlen műve.

 

 

 

 

 

 

 

Prológus

 

Ő”

 

 

Ô szívembe lopta halk szavát

Halálom kedves mosolyát

Úgy érzem, táncol a világ

S minden oly szép

Ô egy újabb álom tükre tán

A bánat borús hajnalán

Amikor gondok törnek rám

S köröttem minden oly sötét

 

Ô jelenti mindazt, ami jó

Miatta születik a szó

Örökös boldogság,

Hogy itt van énvelem

Ô a dal, mit suttognak a fák

A csend, a meghitt éjszakák

Számomra több mint a világ

A mindenem

 

Ô, ki mindig olyan boldog és vidám

Nekem is ad majd jókedvet talán

Hisz el nem hagyom én

ôt soha már

Ô csak velem élvezi az életet

Valóra válik majd a képzelet

Bárhol is legyen,

Szívem rátalál

 

Ô a fény a dombok oldalán

Az élet legszebb titka tán

Az erôs, kézzel írott szó

A pont után

Ô szívembe lopta mosolyát

S én lesem, várom a szavát

Nélküle üres a jövô

Számomra nincs más, csak ô

 

Ô, ki mindig olyan boldog...

Ô a fény a dombok oldalán...”

Máté Péter

♪ ♪ ♪

 

Személyes napló:

2003. április 20. hétfő

 

Már nem tudok mit tenni azokkal az érzésekkel melyek, birtokolják az elmém és a szívem. Már nem tudom őket félretenni, se rejtegetni. Félek elmondani őket, mert rettegek, hogy a válasz nem lesz örömteli. Ezért tollat ragadtam és leírtam őket egy papírra, hogy legalább az elmém kitisztuljon.

A levél megírása után újabb problémám akadt, hogy odaadjam-e a az illető hölgynek, vagy ne. Kikértem pár barátom véleményét, hogy érdemes-e átadni, vagy dobjam ki a kukába. Mind a két nem véleményét érdekelt. A férfi nem képviselője azt mondta, hogy ha ő nő volna, akkor igent mondana rá. A másik nem képviselői azt felelték, hogy őszinte, de ugyanakkor kicsit rémisztő is. De végeredményében mindannyian azt tanácsolták, hogy adjam oda neki a levelet. Csak ekkor jöttem rá, hogy már a levél megírásakor eldöntöttem, hogy odaadom neki. Amint leírtam az első betűt már akkor eldőlt a kérdés, csak az önbizalmam volt kevés.

Végül is átadom neki a levelet, de, hogy milyen körülmények között és mikor az még kérdéses. De nem halaszthatom sokáig, mert szorít az idő.”

 

♪ ♪ ♪

 

Kellemes, tavaszi reggelre ébredt Budapest lakossága. A Duna partján lévő szállodák egyikében már lázas munka folyt. Az éppen gyakorlati idejüket töltő tanulók és a felszolgálók lázasan végezték reggeli teendőiket.

Már levonult a reggeli nagyja és elkezdődött az ebédre való készülődés. Zoli, az egyik tanuló elindult a konyha felé, egy jól megpakolt tálcával. A mosogatóhoz érve lepakolta a koszos tányérokat, kompótos tálakat, evőeszközöket és poharakat, majd lerakta a tálcát a helyére és az italpult felé indult. Elővett egy poharat, s töltött egy kis citromos ice teát.

Az italpultban dolgozó Marika néni, látta, hogy valami zavarja a fiatal felszolgáló tanulót.

-Mi a baj? – kérdi kíváncsian.

-Semmi baj Marika néni – felelte a fehér zakót viselő fiatalember.

-Látszik, hogy valami nyomja a szívedet. Mi a gond?

-Írtam egy levelet Annának, melyben leírom, hogy mit érzek iránta, de nem tudom, hogy adjam át neki.

-Szép levelet írtál?

-Tessék eldönteni, de ez köztünk marad? – Zoli elővette a levelet a zsebéből, s átadta Marika néninek.

-Nem szólok róla egy szót sem.

Zoli betette a poharát a mosogatónál lévő egyik rekeszbe, s elindult, hogy felkészítsen egy éttermi kocsit a terítéshez szükséges eszközökkel. A felkészítés után kitolta a kocsit az étterembe és elkezdték átteríteni az asztalokat az ebédhez. Felrakták az abroszokat, az evőeszközöket és a poharakat. A kocsit visszatolták a konyhába, s elpakolták róla a megmaradt eszközöket.

Zoli elindult a kenyérraktár felé, hogy feltöltse a müzlis edényeket. Menet közben megállt az italpult előtt, s kíváncsian várta az ott dolgozó középkorú nő véleményt.

-Nagyon szép. Ő mikor dolgozik? – kérdi Marika néni.

-Ma suliban van, de vasárnap mind a ketten dolgozunk.

-Mikor mentek haza, vegyél egy szál virágot, s add oda a levéllel együtt, s mond neki azt, hogy „dönts a szíved szerint” – a szavak után visszaadta a levelet a fiatal tanulónak.

Zolinak ekkor állt össze a kép, s mint egy film lepergett szeme előtt. Látta ahogy a szíve hölgye bemegy egy terembe, ott egy romantikus dal szól, egy kis asztalon ott van a levél egy szál vörös rózsával. Ebben a percben eldöntötte, hogy megvalósítja a látomását.



Első fejezet


 

Az előkészületek



Csütörtökön Zoli elkezdte megtervezni a dolgot, hogyan lehet kivitelezni, úgy, hogy ne tűnjön föl senkinek. Gondolt arra, hogy elhívja a Margit-szigetre, s ott adja át neki a levelet, de tudta, hogy Anna nem találkozna vele a szállodán kívül.

Egyesével számba vette a termeket, hogy hol lehetne a legjobban megvalósítani a tervét. A szállodában nyolc konferencia terem volt, s mindegyikben ki lehetett hangosítani a zenét, vagy más hanghatásokat. Zoli olyan helyet akart választani, ami nem feltűnő, s nem zavarja a többiek munkáját, ezért az egyik alsó terem mellet döntött, mely jó nagy, s tágas volt.

Aznap délután Zoli elkezdett romantikus dalok után kutatni a lemezi között. Sok előadó albumát átnézte, de nem talált egyet, sem ami megfelelne az alkalomhoz. A legutolsó lemez egy Máté Péter album volt, melyet barátjától kapott, hogy másolja át neki.

Zoli betette a lemezt a meghajtóba, s elindította a lejátszást. Az első dal az „Ő” című volt. Mikor megszólalt a lágy, dallamos zene, már érezte, hogy megtalálta a dalt, amit keresett. Amint meghallotta a dalszöveget, s visszahallotta saját gondolatait és érzelmeit, már biztos volt benne, hogy megtalálta a tökéletes számot.


♪ ♪ ♪


Péntek reggelre virradt a fővárosban. Kellemes tavaszi reggel volt, az óra épp, hogy elütötte a hat órát. A reggeli nap fénye halványan bevilágított a tizedik emeleti szoba ablakán.

Megcsörrent az ébresztő óra, s Zoli felébredt. Felült az ágyán, s bekapcsolta a tv-t. Álmosan kiballagott a konyhába, hogy reggelit készítsen magának. Gondolatai még mindig Anna körül jártak, s azon spekulált, hogy milyen következményekkel járhat a vallomása. Lehet, hogy most igent mond és akkor boldogok lesznek, de lehet, hogy nemet mond és akkor magányosan tölti el az előtte álló nyarat.

Az elkészítet szendvicseket, betette egy nejlon zacskóba, s betette a táskájába. Ezután, elindult a fürdőszoba felé, hogy rendbe szedje magát. Az óra mutatói már negyed hét előtt jártak, mikor újra belépett a szobájába.

Hamar magára öltötte az aznapi ruháját, vállára kapta a táskáját, s elindult a suliba. Út közben találkozott egy régi osztálytársával, aki két utcával odébb lakott tőle.

-Szia Zoli!

-Szia Viktor – köszönti régi gyermekkori barátját.

-Mi újság? – kérdi Viktor.

-Semmi különös. Kicsit korán van.

-Én általában korábban szoktam kelni – mondta Viktor.

-Ha gyakorlatra megyek akkor még nálad is korábban kelek. Tényleg, miért nem vagy te suliban?

-Nincs első órám, ezért mondtam, hogy fussunk össze.

-Értem. Mennem kell, mert hamarosan kezdődik az órám. Majd beszélünk.

-Rendben. Szevasz.

Zoli továbbindult a buszmegálló felé.


♪ ♪ ♪


Délelőtt tíz óra volt. Az iskolában Zoli a németóráján ült. Az órát a számítástechnika teremben tartották, mert a többi terem foglalt volt. Mivel már közeledett az év vége, a tanárnő nem nagyon tudott már mit tanítani, ezért engedélyezte a számítógépek használatát. Mindenki bekapcsolta az előtte lévő számítógépet.

Zoli fellépett a világhálóra, s lehívta a szálloda alaprajzait. Az alaprajzok mellett talált fényképeket is a szálloda különböző részeiről. A képeken és a rajzokon valamiféle lejátszó rendszert keresett, melyen meg tudja valósítani a zenei aláfestést, ha esetleg nem tudná kihangosítani a zenét.

A rajzok és fényképek elég régiek voltak, s ezért nem lehetett kivenni, hogy van-e valamelyik teremben valami hifi berendezés.

-A fenébe! – mondta egy kicsit emeltebb hangon.

-Mi a baj? – kérdi kíváncsian a mellette ülő srác.

-Semmi baj Norbi. Semmi baj.

Zoli kétségbe esett. Hirtelen nem tudta mit tegyen. Átfutott az agyán, hogy hagyja az egészet, de szíve mást súgott. Elővette a mobilját, s elkezdett keresgélni a telefonszámok között.

A nevek gyors forgása közben azon gondolkozott ki van a szállodában, akiben megbízhat. Végül megtalálta azt az egy embert. Gyorsan átkapcsolt az „üzenetek írása” menüpontba, s elkezdett sms-t írni.


Szevasz barátom! Megkérnélek egy apró szívességre. Légy szíves keress nekem a szállodában egy olyan helyet, ahol van egy cd lejátszó. Szombaton megyek dolgozni, ha nem találtál, akkor majd keresünk. Köszi.”


Az üzenetet pár másodperc múlva tovább küldte a címzettnek. Zoli mobilja pár perc múlva jelezni kezdett. Egy üzenet jött, melynek szövege ez volt: „Oké. Megnézem.”


♪ ♪ ♪


Szombat délelőtt, a szállodában hatalmas volt a nyüzsgés. A reggeli már majdnem lement, mikor Zolit és egy másik tanulót, Lacit a bankett menedzser hívatta.

-Gyerekek! Be kellene rendezni az egész alsó szintet és a még két termet ezen a szinten. Ha készen vagytok akkor mehettek. Szóljatok a többieknek is.

-Rendben. Elmegyünk ebédelni, s aztán neki állunk.

-Oké.

Zoli és Laci elindultak, hogy szóljanak a többieknek a kapott feladatról. Menet közben elkezdtek beszélgetni.

-Sikerült találni cd lejátszót? – kérdi kíváncsian Zoli.

-Végignéztem mindent, de nem találtam.

-A V.I.P. clubban nézted? Elvileg ott kéne lennie.

-Nem. Ott nem néztem meg.

-Akkor menjünk, nézzük meg. Ki dolgozik ott ma?

-Daniella.

-Vele lehet beszélni – mondta Zoli, s megnyomja az első emeleti gombot.

A lift hamar felért az első emeletre. A személyzeti ajtón kilépve, a két tanuló jobbra indult a V.I.P. club irányába. A club egy „L” alapú, ablakokkal végigrakott, világos helység volt. A hely egy kisebb étteremből, egy kisebb pihenő részből, valamint egy nagy tárgyalóból állt. A világos bútorokkal berendezett club fel volt szerelve internetezési lehetőséggel, tv-vel, s egyéb műszaki kellékekkel.

A club bejáratánál egy recepciós asztal volt. Daniella, az ott dolgozó lány az asztalnál ült, s az Interneten nézelődött. A két srác odalépett a vörösesbarna hajú, 21 éves lányhoz.

-Sziasztok srácok!

-Szia Daniella. Van nektek itt fönt cd lejátszótok?

-Persze ott van hátul a konferencia teremben. Miért?

-Elmondom – Laci hátrament az internetes géphez, s chat-elni kezdett. – Arról van szó, hogy írtam egy szerelmi vallomást Annának, s ezt szeretném átadni neki egy zenei aláfestéssel és egy kis virággal, s mivel csak nálad van cd lejátszó, ezért ezt szeretném nálad megcsinálni.

-Értem. Mikor gondoltad? – kérdi kíváncsian Daniella.

-Holnap.

-Jó úgyis én vagyok.

-Köszönöm szépen – Zoli odahajolt Daniellához, s egy puszit adott az arcára. – Nem tudod, hogy hol van a közelben virágos?

-Ha minden igaz itt a hév megállónál van egy.

-Meddig dolgozol?

-Háromig vagyok.

-Körülbelül egy óra, míg végzünk a termekkel. Utána elmegyek, s veszek valami virágot holnapra. Mivel hajnalban nincs nyitva semmi, ezért ez a megoldás a legegyszerűbb. Csak azt nem tudom, hogy hova tegyem.

-Van itt váza. Hozd föl, s itt hagyhatod nyugodtan.

-Az jó. Köszi Daniella – Zoli és Laci elindultak az étkezdébe, hogy értesítsék a többieket a feladatról.


♪ ♪ ♪


Egy óra telt el azóta, hogy a két tanuló eljött a V.I.P. clubból. Daniella egy vázát keresett, amelybe bele tudják tenni a másnapra szánt virágot. Egy kékszínű, hosszú nyakú vázát megtöltött vízzel, s letette a konyhapultra.

Daniella kilépet a kis méretű konyhából, s visszaindult az asztalához. Zoli abban a pillanatban lépett be az ajtón, kezében egy szál vörös rózsával.

-Pont jókor jöttél – mondta Daniella. – Épp most raktam ki egy vázát a konyhapultra.

-Remek – Zoli és Daniella hátramentek a konyhába. – Kicsit meleg van. Így a rózsa nem éli túl az éjszakát.

-Van egy ötletem – Mondta Daniella, s megfogta a vázát.

Kilépett a konyhából, s letette a vázát az asztalával szemben lévő két fotel közé.

-Itt jó – mondta Zoli. – Reméljük a vendég nem nyúlja le.

-Miért? – kérdi Daniella.

-Mert az étteremből előszeretettel tűnnek el a virágok. Volt olyan ember, aki a sószórót lopta el – mind a ketten nevetni kezdtek.

A nevetés hamar abbamaradt, s Zoli arcán újra aggodalom látszódott.

-Szerinted mit fog mondani?

-Nem tudom, de ha ennyire szereted, akkor talán van esély a sikerre – válaszolta Daniella.

 

Második fejezet


 

A vallomás

 


Szombat éjszaka volt. A külvárosban nyugalom honolt. Az óra már majdnem elütötte az éjfélt. Zoli az ágyában feküdt és aludt. Légzése nyugodt és szabályos volt.

Álmában az utcán volt és sétálgatott. Az égen a nap ragyogott, s a körülötte lévő emberek mind jó kedvűek, vidámak voltak. A következő pillanatban az emberek eltűntek, a napsütést felváltotta a borult ég és a hűvös levegő, s hirtelen eleredt az eső. Zoli a közeli aluljáróba futott. Az aluljáróban nem volt senki, csak ő egyedül. Elindult a vele szemben lévő lépcsők felé. Már megtett pár lépést, mikor az aluljáróban kialudtak a neonfények.

Zolin a félelem lett úrrá. Körülötte nem volt más, csak sötétség és hideg. Egyedül volt, s nem tudta merre induljon.

Ebben a percben Zoli felriadt az álmából. Arcán még a rémület nyomai látszottak. Miután körbenézett, s megkönnyebbült mikor látta, hogy a szobájában van, s nincs mitől félnie. Megnyugodott, s megpróbált tovább aludni.


♪ ♪ ♪


Reggel fél hét volt. Zoli Daniellához ment, hogy otthagyja nála a cd-t, melyen zenei aláfestés volt. Daniella már fent volt a V.I.P. clubban és megkezdte az ottani mini büféasztal felpakolását.

Éppen akkor rakta föl az utolsó felvágottas tálat az asztalra, mikor Zoli belépett az ajtón.

-Szép jó reggelt – mondta Daniella a felé közeledő srácnak.

-Eddig nem egészen jó.

-Miért?

-A rémálmoktól nem tudtam aludni. Ezért egy kicsit zaklatott vagyok.

-Mit álmodtál? – kérdi kíváncsian Daniella.

-A városban voltam. Gyönyörű, napsütéses nap volt, körülöttem vidám emberek voltak. De egyik percről a másikra az emberek eltűntek. A napot viharfelhők takarták el, s elkezdett szakadni az eső. Bementem egy aluljáróba, hogy el ne ázzak, de amint beléptem oda a neonok kialudtak, s én nem találtam a kiutat. Hideg és sötétség vett körül, s a félelem lett rajtam úrrá. Aztán felriadtam.

-Ahogy elmesélted elég félelmetes lehetett.

-Az álmoskönyvben utána néztem, s aszerint egy nehéz döntés előtt állok, amelynek kimenetele erősen befolyásolja a jövőt. A döntést már meghoztam, de a kimenetel ma fog eldőlni.

-Mikor?

-Miután visszaterítettünk az étteremben és elvégeztük a munkánkat.

-Rendben. Várlak titeket.

Zoli sarkon fordult és visszaindult az étterembe.


♪ ♪ ♪


Az óra delet ütött. A tanulók végeztek a terem visszaterítésével. A főpincér odalépett a növendékekhez.

-Menjetek le ebédelni. Ha végeztetek, akkor gyertek vissza. – a tanulók elindultak a lift irányába.

A lift ajtó kinyílt, s a fiatalok elindultak a lifttel szemben található személyzeti étkezde felé. Zoli elindult jobbra, s az uszoda felé vette az irányt. Gondolta tanácsot kér egy jó barátjától, aki az uszodai bárt működtette.

A fiú belépett az uszodába, s a bár felé vette az irányt. A bár az uszodai recepció mellett volt, ahonnan szépen rá lehetett látni a medencékre. A barna, negyed kör alapú bárpult mögött egy 170 cm körüli, szőke hajú nő állt. Zoli odalépett a pulthoz.

-Kriszti! Tanácsot szeretnék kérni tőled.

-Miben segíthetek? – kérdi kíváncsian az izgatott fiútól.

-Úgy gondoltam, hogy felküldöm Annát az elsőre a levélhez, de nincs elég bátorságom hozzá.

Kriszti odalépett Zolihoz és megfogta a vállát.

-Ne izgulj. Menj, készítsd elő, ha még nem vagy teljesen kész vele. Aztán kísérd oda a levélhez. Ne izgulj.

-Mi van, ha nemet mond?

-Akkor így kellett lennie. De reméljük, hogy minden jól végződik.

-Köszönöm a tanácsot – Zoli átölelte a vele szemben álló nőt.

Kriszti is jó szorosan átölelte a fiút, mert tudta, hogy Anna nagyon fontos neki, s annyira szereti a lányt, hogy nem akarta, hogy a köztük lévő barátságot tönkre tegye.

Zoli kinyitotta az ajtót, ami a személyzeti folyosóra vezet és elindult a lift felé, hogy befejezze terve előkészítését.


♪ ♪ ♪


Daniella a számítógép előtt ült, s a repülőjegyek árait nézegette, mikor Zoli határozottan belépett a V.I.P. club ajtaján. Daniella a fiúra nézett, aki csak ennyit mondott: kérlek, segíts egy kicsit.

Daniella megfogta a vázát, amelyben a rózsa volt, s mind a ketten elindultak a hátul lévő konferencia terem felé. A teremben lévő ovális alakú asztal közepére Daniella letette a vázát, s elé került a szerelmeslevél. Zoli a cd lejátszóhoz lépett, s behelyezte a lemezt a helyére, s beállította a tizenkettedik számra.

-Kész vagyunk – jelentette ki Zoli. – Ha bejött az ajtón akkor elindítanád a zenét?

-Persze. Menj és küld fel.

-Oké – Zoli elindult a lift irányába, s lement a földszintre.

Liftből kiszállva elindult az étterembe. Az étteremajtón belépve, egy 170 cm magas, bíborvörös hajú, fehér blúzt és fekete szoknyát viselő, angyalarcú lányhoz lépett.

-Anna!

-Igen!

-Van valami munka?

-Semmi. Ahelyett, hogy elengednének minket haza, itt tartanak a semmiért. Holnapra kéne tanulnom.

-Daniellának kéne egy kis segítség odafönt. Ha van kedved, akkor menj föl. Nekem a bútorraktárba kell mennem, megnézni, hogy mekkora kupi van.

-Nem hagyhatom itt a büféasztalt.

-Rendben. Megyek, megnézem mekkora a káosz odalent – Zoli kilépett az étteremből, s visszaindult Daniellához.

Daniella várta, hogy Anna felérjen és megmutassa neki a hátsó helységet. Mikor látta, hogy Anna helyett Zoli jön be az ajtón, kicsit meglepődött.

-Mi a baj?

-Nem hagyhatja ott a helyét. Most mit tegyünk?

Daniella a telefonhoz nyúlt, s fölhívta az éttermi vezetőséget.

-Szia Daniella vagyok. Felküldenéd Annát? Kéne itt egy kis segítség.

-Máris küldöm – mondta egy női hang a telefonban.

-Köszi – Daniella letette a telefont. – Menj, bújj el hátul.

Zoli bement a hátsó konyhába, s csak egy kis résen át, figyelte az eseményeket. Látta, ahogy Anna belép a helységbe, s hogy Daniella hátrakíséri a konferencia terembe.

Fél perc múlva kinyílik a konyhaajtó. Daniella lépett be rajta, hogy közölje mi történt.

-Beküldtem a terembe, elindítottam a zenét, s rácsuktam az ajtót. Menj hátra és várd meg. Én elmegyek, rágyújtok. Beszéljétek meg nyugodtan a dolgot.

-Köszi a segítséget – Daniella elment, hogy ne zavarja meg a két fiatalt.


♪ ♪ ♪


Anna csodálkozva állt a szobában, hogy neki ott most mit kéne tennie. Egyszer csak meglátta a borítékot melyen az ő neve állt. Kinyitotta, s kíváncsian kezdte el olvasni a papíron lévő szöveget.





 

Anna


Nagy rá az esély, ha ezt a levelet elolvasod, a mi kapcsolatunk negatív irányba változhat. Tudnod kell, hogy a barátságunk a legnagyobb kincs a számomra, de azt is tudnod kell, hogy mit érzek irántad.

 

Amikor megismertelek 2001 novemberében, akkor már egyből láttam, hogy más vagy mint a többi lány. Az elmúlt másfél év alatt, olyan közel kerültél hozzám, amire még nem volt példa. A kedvességed, humorod és figyelmességed nagyon sokat jelentett nekem. Te voltál az első lány az életemben, aki nem nézett rajtam keresztül azért, mert olyan vagyok amilyen. Amikor hallottam, hogy letettek az uszodába, akkor hirtelen megijedtem. Megijedtem, mert féltem, hogy egy számomra fontos személyt el fogok veszíteni. Veled töltött idő különösen fontossá tett a számomra. Nem olyan rég jöttem rá arra, hogy a suli végével, elveszítem azt a lányt, akit a legjobban szeretek. Tudom, hogy ezt már megbeszéltük egyszer, de nem tudok hazudni. Nagyon szeretlek, s nem csak amiatt az „egy” dolog miatt érdekelsz. Szeretnék veled lenni, amikor csak lehet. Veled vagyok igazán boldog. Tudom, nem vagyok álmaid férfija, és esélyem sincs rá, hogy az legyek, de nagyon szeretlek. Tiszta szívből. Nem tudom, hogy mi lesz a jövőben, de szeretném veled átélni a jövőt. Amikor veled vagyok, nem érzem azt, hogy magányos vagyok. Nem hittem volna, hogy egy lány olyat mond nekem, hogy „a lányok vakok”. Te voltál az egyetlen, aki megosztott velem olyan dolgokat, amik nagyon bensőségesek. A veled töltött idő nagyon nagy öröm volt számomra és remélem, hogy lesz is.

Lehet, hogy ezzel a levéllel elveszítettem azt a kis lehetőséget is arra, hogy veled legyek, de mivel eddigi kapcsolatunk őszinteségre épült úgy éreztem ezt tudnod, kell. Lehet, hogy most már biztos, hogy elveszítelek, de ezt fontosnak tartottam. Ha megbántottalak, vagy megsértettelek valamivel, kérlek, bocsáss meg.


 

Zoli”


Anna visszatette a levelet a borítékba, s megfogta azt. Fülében az aláfestésként lejátszott dal szövege volt. Szívét öröm öntötte el. Örült ennek az őszinte levélnek.


♪ ♪ ♪


Zoli az ajtó előtt állt, s várta, hogy Anna kijöjjön a teremből. Szíve a torkában dobogott. Tudta, hogy ez az a pillanat, ahol a múlt, a jelen, a jövő, ha és a talán egyszerre van jelen. Idegesen fel alá járkált a zárt ajtó előtt.

Az ajtó elkezdett kinyílni. Zoli gyorsan odafordult. A lány mosollyal az arcán jött ki a teremből. Zoli nem tudott hirtelen mit mondjon. Látta a lány gyönyörű mosolyát, de nem mert odamenni és átölelni.

-Elolvastam – mondta Anna.

-Mit vettél ki belőle? – kérdi félve Zoli.

-Azt vettem ki belőle, hogy szerelmes vagy belém.

Zoli és Anna bementek a terembe. Anna egy nagy puszit adott Zoli arcára. Zoli a lány felé fordult.

-Mit mondasz? – kérdezte a fiú félelemmel teli hangon.

-Maradjunk meg jó barátoknak.

Zoli hirtelen nem tudott mit mondani. Leült egy székre, s a kezével eltakarta az arcát. Úgy érezte, hogy hülyét csinált magából.

Anna is kihúzott egy széket, s leült a fiúval szembe.

-Miért nem? Azért mert nem vagyok álmaid férfija? – kérdezte a fiú szomorú hangon.

-Igen. Azt gondoltad, hogy ettől megváltozik a véleményem?

-Reméltem.

-Miért?

-Mert…

Egy másik tanuló lépett az ajtó elé. Anna és Zoli hirtelen felnézett.

-Ildi keres titeket – mondta a harmadik fél.

-Máris megyünk – mondta Zoli szomorú hangon.

A másik srác visszament a földszintre. Anna és Zoli fölálltak és megigazították a székeket. Anna félt, hogy most ez elterjed a szállodában. Zoli látta, hogy a lányt nagyon zavarja, hogy észrevették őket, ebben a félre nem érthető pillanatban.

-Menjünk le még mielőtt Ildi jön föl – mondta Anna.

-Rendben. Előbb menj te. Én szólok Daniellának, hogy végeztünk.

-Jó – Anna belépett a személyzeti ajtón, s lement az étterembe.

Zoli továbbment a folyosón. Az szobalányok szobájában megtalálta Daniellát.

-Daniella! Le kell mennünk. A rózsát ott hagytuk a vázában majd visszajövünk érte – Zoli is elindult lefelé az étterembe.

Az étteremben mindenki ott állt egy kupacban. Anna is ott volt, s a többiekkel beszélgetett. Zoli látta, hogy az őket megtaláló tanulósrác kimegy a konyhába. A fiú gyorsan utána ment.

-Jani!

-Igen Zoli.

-Mit láttál odafönt.

-Mindent láttam, de ez nem tartozik senki másra csak kettőtökre.

-Köszönöm, hogy nem adod tovább. Tudod nem akarom, hogy erről pletykáljanak. Tudom, hogy nem esne neki jól.

-Én sem örülnék, ha rólam és a barátnőmről pletykálnának. Megőrzöm a titkot. Amúgy mi lett a vége.

-Kudarc – Zoli sarkon fordult, s lement az uszodába.

Kriszti már izgatottan várta a végeredményt, mert Annát és Zolit is nagyon kedvelte. Kinyílt az ajtó, s a fiú belépett rajta. Arcán szomorú tekintet uralkodott.

-Mi történt?

-Nem sikerült.

-Ennek így kellett lennie. Fogadd el, s hagyd elmúlni.

-Nem tudom miért, de már elhittem, hogy sikerülhet. Megyek mert még a végén baj lesz – Zoli kiment az ajtón. Látszott rajta, hogy nagyot csalódott abban a személyben akit nagyon szeretett.


♪ ♪ ♪


A munkaidő véget ért. Anna elindult az öltöző felé, Zoli pedig felment a rózsáért. Próbálta leplezni fájdalmát, mivel az első számú szabály, hogy az érzelmeket az ajtón kívül kell hagyni.

Daniella meglátta a közeledő szomorú barátját.

-Hol van a rózsa Daniella?

-Ott hagytam hátul.

Zoli hátrament a virágért. Daniella még nem tudta, hogy mi történt, ezért mikor látta a visszafelé közeledő srácot, megkérdezte:

-Mi történt?

-Nemet mondott. Azért mert nem jövök be neki mint srác.

-Akkor nem ő az igazi.

-Hogyan találjam meg az igazit, ha eddig minden lánytól csak nemleges választ kaptam erre a kérdésre? – Zoli elhallgatott egy pár másodpercre. – Még egyszer köszönöm, a segítséget.

-Bármikor. Sajnálom, hogy nem jött össze, pedig illetek egymáshoz.

-Tudom.



Harmadik fejezet


 

Múlt, jelen, jövő



Egy év telt el. Zoli sikeresen levizsgázott. A nyarat Tunéziában, Sousse-ban töltötte, mely a világ egyik legszebb tengerpartján van. Zolinak ott is megfordult a fejében, hogy ki vár rá otthon, s rádöbbent, hogy valójában senki. A barátai persze otthon voltak, s örömmel fogadták amikor hazatért.

A nyár végével újra elkezdte az iskolát, hogy megszerezze az érettségit. Emellett próbált valami pénzszerzési lehetőséget keresni, de sajnos ez nehezebben ment neki, mint ahogy azt gondolta. Tudta, hogy nehéz lesz találni egy olyan munkát amiben megbecsülik. Tudta, hogy volt kollégái, akiket a gyakorlati helyén ismert meg, segítenének, de nem akart protekcióval elhelyezkedni, mert tudta, ha nem tudja megállni a helyét, akkor szégyent hoz azokra az emberekre, akiket tisztelt és megbecsült. November vége felé talált egy munkát, ahol csak pár hónapig tudott megmaradni.

Zoli újra munkanélküli volt. Lelkében hatalmas káosz uralkodott. Nem tudta, hogy merre menjen az élet ösvényein. Úgy érezte, hogy elakadt egy kereszteződésben, mely számos útvonalat kapcsolt össze.


♪ ♪ ♪


Kopogtatnak az ajtón. A lakásban tartózkodó szőke hajú, fiatal lány az ajtó felé sietett. Sietve leakasztotta a kulcsot a helyéről, s kinyitotta az ajtót. Az bejárat előtt régi kollégája, Zoli állt.

A lány kinyitotta az ajtót.

-Szia Zoli – mondta a lány, s megpuszilta a fiút.

-Szia Anikó.

-Kerülj beljebb.

Zoli belépett az ajtón. A tágas és világos lakásban nem volt senki, csak ők ketten. Anikó leültette régi barátját az asztalnál lévő egyik székre.

-Mindjárt jövök – Anikó elment a lakás egy másik részébe, s fél perc múlva vissza is jött. A kezében egy aranyszínű papírba csomagolt tárgyat tartott. – Boldog születésnapot.

Zoli fölállt, s Anikó felé fordult.

-Köszönöm szépen.

A lány átadta a csomagot a fiúnak, aki kíváncsian bontogatni kezdte a szépen csomagolt ajándékot.

-Jó súlyos – jegyezte meg humoros hangon Zoli.

A papírt lehúzva még egy réteg csomagoló anyagot talált. Anikó arcán mosoly jelent meg. Zoli is elmosolyodott. Leszedte a második réteg papírt is, s előbukkant egy vadászkés.

-Anikó! Köszönöm szépen – Zoli fél kézzel átölelte a lányt, s megpuszilta az arcát. – Nagyon köszönöm.

-Gondoltam szép darabja lesz a gyűjteményednek.

-Túl jól ismersz.

Zoli kihúzta a hüvelyből a kést, hogy jobban szemügyre vehesse. Egy harminc centiméter hosszú kés volt, melynek húsz centiméteres pengéje, öt és fél centi széles, lyukakkal tarkított volt.

-Hogy hová teszem azt nem tudom, de valami jól látható helyre fogom. A másik is a vitrinembe van és ha benézel akkor pont azt látod meg először.

Zoli és Anikó bementek a lány szobájába, hogy ott folytassák a beszélgetést. A lány szobája barack színűre volt festve, benne antiknak számító szekrények voltak. Az ágytól jobbra volt a lány asztala, melyen a számítógépe állt. Az ágyon ott feküdt egy plüss kutya, melyet Zolitól kapott ajándékba.

-Mi újság – kérdi kíváncsian Anikó.

-Semmi új. Tegnap voltam próbanapon a Margit szigeten, de nem feleltem meg.

-Miért?

-Elmondták, hogy milyen jól alkalmazkodom másokhoz, hogy milyen jó kolléga vagyok és, hogy mennyire jól bánok a vendégekkel. De nekik pultos kell és nem felszolgáló. Azt mondták, hogy nagyon látszik rajtam, hogy pincérnek tanultam. De valahogy nem mozgat a dolog.

-A suli hogy megy?

-Tömik az ember fejét a hülyeségekkel. A legutóbbi dolgozatom karó lett. Bevallom nem is foglalkoztam vele, mert legrosszabb esetben is hármas vagyok év végén. Egyre inkább az jár a fejemben amit mondani szoktál: „ennek így kellett történnie”. Lehet, hogy igazad van.

-Látom nem vagy elkeseredve.

-Nem igazán. Az elmúlt egy évben épp elég rossz dolog történt Anna visszautasításával kezdve. Már nem tud érdekelni. Előbb utóbb minden jóra fordul. Legalábbis remélem. Te nem találtál munkát?

-Két rendezvényekkel foglalkozó ügynökségnél volt munkalehetőség, de az egész nem ért annyit mint amennyit kínáltak.

-Látom te sem hullajtasz könnyeket.

-Hamarosan eladjuk a vidéki lakásunkat és onnan el kell hozni az összes holmit.

-Ha kell egy segítő kéz akkor szóljatok – ajánlotta fel a segítségét Zoli.

-Köszönöm az ajánlatot. Iszom egy kávét. Te kérsz valamit?

-Valami folyadékot elfogadok.

-Narancs jó lesz?

-Persze. Csak folyadék legyen.

-Oké – Anikó felállt és kiment a konyhába.

A szobában, az ajtó mellett állt egy zongora. Zoli odaült a hangszerhez, s felnyitotta a billentyűket fedő lapot. Kezét a billentyűkre helyezte, s elkezdett zongorázni. A lágy zene lassan elterjedt az egész lakásban.

Anikó a konyhában készítette az italokat, mikor megcsapta fülét a halk zene. Szívét különös érzés fogta el. Valami elmondhatatlan dolog lett úrrá rajta. Miután elkészültek az italok visszament a szobájába. Megállt az ajtóban és hallgatta barátja érzelmekkel teli játékát.

Pár perc múlva, mikor Zoli befejezte a zongorázást, s Anikó megszólította a fiút.

-Szép volt.

-Köszönöm.

-Nem is tudtam, hogy tudsz zongorázni – mondta Anikó és leült az ágyra.

-Sohasem tanultam, csak úgy jött magától.

-Pedig nagyon szép volt. Mintha a rossz múltat és a reményekkel teli jövőt mesélted volna el a zene segítségével. Miért nem tanulsz meg zongorázni és próbálsz a zenei pályán elhelyezkedni?

-Nem is tudom. Azt mondod, hogy van értelme?

-Szerintem igen.

-Talán ha vége lesz a sulinak. Akkor majd visszatérünk a témára – mondta Zoli és belekortyolt a narancslevébe. – Van kedved egy kicsit sétálni?

-Merre gondoltad?

-Mindegy. Amerre a lábunk visz.

-Menjünk – Anikó felállt s elindult az előszoba felé.

Zoli is felállt, s a poharát kivitte a konyhába. Miután betette a mosogatóba, felvette a tavaszi kabátját és Anikóval elindultak sétálni.



 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.