Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

Ezt a történetet a kezdeti időszakomban írtam egy Galaktika pályázatra. Nem tudom mennyire lett jó történetileg, mondanivalóilag. Mivel ez a mű még nem látott sehol napvilágot, gondoltam felrakom ide, s legyetek ti a bírái.

 

A legrégebbi barát

 

 

A férfi az ablaknál állt és a csillagokat bámulta. Tekintete a távolba meredt, egy csillagködöt bámult. Képes volt órákig az ablaknál állni és a kozmoszt bámulni.

Az ajtó kinyílt és egy férfi lépett be rajta. A férfi nem lehetett idősebb huszonöt évesnél, barna, rövid haja volt. Fekete mellényt viselt, alatta egy kék, állógalléros fölső volt.

Közelebb lépett a nála negyven évvel idősebb férfihoz. Az öreg megfordult. Megsimította ősz szakállát és közelebb lépett az ifjú emberhez.

-Minden rendben apa? – kérdezte a fiú.

-Igen. Semmi gond John, csak rá gondoltam.

-Nagyon hiányzik?

-Igen fiam. Tudod, RoBur nem csak a család szolgája, hanem a legöregebb barátom volt. Még nálam is öregebb volt.

-Szép kort megért.

-Emlékszem, még anyám mesélte, hogy amikor megszülettem RoBur, azt kérdezte: „hogy-hogy ilyen pici?” – az öregember mosolyogni kezdett.

-Emlékszem az első napra az iskolában…

 

Délután két óra volt. A nap, világos fénye beborította a várost. A gyerekek akkor jöttek ki az iskola kapun. A szülők már várták a kiérkező csemetéket.

Jimmy és még pár gyermek a lépcsőnél állt és beszélgettek. Sokan az aznap írt dolgozat eredményét firtatták, de volt, aki a tegnap esti tv műsorról számolt be.

Egy fekete jármű állt meg az iskola előtt. Egy száznyolcvan centiméter magas, ezüstszínű gépember szállt ki belőle. Finoman kidolgozott arcán, mosoly ült.

Jimmy észrevette a feléjük közeledő robotot.

-RoBur! – a fiú odasietett a mechanikus gépemberhez. – Örülök, hogy látlak.

-Részemről is öröm, hogy látlak Jimmy – mondta. – Minden rendben ment.

-Igen.

-Ezt örömmel hallom.

Jimmy osztályfőnöke kijött az épületből. Szeme megakadt a gyerekekhez közel álló roboton. Odalépett a diákokhoz.

-Elnézést! Ön kicsoda? – kérdezte a tanárnő.

-A nevem RoBur. James O’brian szolgálatában állok és Jimmyért jöttem.

-Értem. Ne haragudjon, nem tudtam, hogy nem közveszélyes.

-Semmi probléma, a szénalapú egységek többnyire megijednek egy szabadon mászkáló robottól.

A nő hosszasan bámulta az előtte álló gépembert. Még sohasem látta az AMG Rt.* legújabb típusait.

-Most már mennünk kell. Gyere Jimmy.

-Megyek. Csókolom tanárnő.

 

-Nem is tudtam, hogy egy szabadon mászkáló robot ilyen feltűnést keltett akkoriban – mondta John.

-Pedig igen. Az AMG Rt. ezt a típust csak otthoni használatra fejlesztette ki.

-Gondolom nem ez volt az utolsó ilyen alkalom, mikor feltűnést keltett.

-Mikor egyetemre járta és a nagyapád elküldte nekem, hogy segítsen rendben tartani a kollégiumi szobámat akkor történt pár érdekes dolog – Jim arca újra mosolyra fakadt. – Ezt csak tovább fokozta, mikor a szobatársam felöltöztette szobalánynak és úgy mászkált a folyosón.

John hangosan nevetni kezdett. Elképzelte, ahogy RoBur fekete szoknyában és fehér kötényben járkál az egyetem területén.

James újra kitekintett a csillagokra.

-Meséltem, hogy történt, mikor az anyáddal összeházasodtunk?

-Még nem.

-Akkor megkértem RoBurt, hogy legyen a tanúm. 

 

Szombat délután volt. A násznép már összegyűlt a templomban és már csak a menyasszonyt várták. Jimmy az oltárnál állt, mellette RoBur foglalt helyet.

RoBur nem értette, hogy miért kellett felvenni szmokingot, hiszen eddig nem kellett ruhát viselnie.

Megszólalt a nászinduló, az emberek felálltak és a templom kapui felé fordultak. Hamarosan megjelent a menyasszony, oldalán apjával. Jimmy csak állt és bámulta közeledő menyasszonyát, akivel pár percen belül összeköti az életét.

RoBur több kutatást is végzett az emberi kultúrával kapcsolatban, hogy megértse e rituálé lényegét. Több hétig tanulmányozta az adatbázist, míg felfogta a lényegét.

Az ara odaért az oltár elé. Jimmy megfogta a kezét és a pap felé fordultak.

-Szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket és az ifjú párt. Azért gyűltünk össze, hogy egyesítsük ezt a két embert a házasság szent kötelékében. Ha bárki tud olyan okot, ami miatt ez két ember nem kötheti össze életét, az most szóljon, vagy hallgasson örökre.

-Én szólnék atyám! – szólalt fel RoBur.

-Mit óhajt.

-A mondat nyelvtanilag helytelen volt. Szerintem, úgy lenne helyes, hogy…

-RoBur! Kérlek hallgass.

-Elnézést gazdám – RoBur elhallgatott és visszaállt a helyére.

A jegyespár felhúzta egymás kezére a gyűrűt, és örök hűséget fogadtak egymásnak.

 

-Kár, hogy nem lehettem ott.

-Hát igen. A tömeg darabokra akarta szedni amiért, a szívrohamot hozta rájuk. Ekkor döntöttem úgy, hogy bővítem a memóriáját, hogy képes legyen feldolgozni az ilyen helyzeteket – Jim arcáról eltűnt a mosoly. – De sajnos már nincs többé. A barátom, aki látta, ahogy felnőttem, aki mellettem volt, mikor bánatom volt, halott.

-Nekem is hiányozni fog – John belenyúlt a zsebébe és egy kör alakú lemezt vett elő. – Ez a technikus vette ki RoBur pozitron agyából. Valamilyen tárolóegység lehet.

-Köszönöm.

 

Jim visszavonult a kabinjába.

Az asztalához lépett és elővette a holografikus kivetítőt. Behelyezte a lemezt az olvasóba, majd megnyomta az aktiváló gombot.

A kivetítő közepén lévő zöld gomb villogni kezdett. A fénysugarak egy emberi alakot rajzoltak ki. Jim egy kapcsolót tekergetve kitisztította a képet.

RoBur volt az.

-Gazdám! Ha ezt látod, akkor valószínű, hogy örökre deaktiválódtam. Remélem nem okozott gondot a távozásom. Öröm volt számomra, hogy szolgálhattam önt és családját. Biztos sok közös emléket őriz a saját memóriájában, és most hiányát érzi személyemnek. Azért, hogy ne tűnjek el teljesen az életéből, lementettem a memóriámat a személyi számítógépébe, melyet az irodájában tart, a Marson lévő otthonában. Kívánok önnek és családjának hosszú működési időt.

A hologram eltűnt. Jim lelke megkönnyebbült. Bár elvesztette a barátját, de a megmentett memóriája mégis megőrzi az emlékét, annak a személynek, akit a legrégebb óta ismert.

 

Vége

      



* Az Amerikai Robot és Gépember Rt. több Isaac Asimow által írt novellában és regényben szerepel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Gratulálok ismét az írásaidhoz! :)

(adri333@citromail.hu, 2009.12.04 22:01)

Szia!
Öröm tölt el, amikor az írásaidat olvashatom... számomra örömteli pillanat, amikor olyan írást olvashatok, amellyel azonosulni lehet, és nem csak az olvasó elé tárja az élményt, hanem az olvasó részt vehet(" beleképzelheti magát )John vagy akár RoBur szerepébe! És ez nekem nagyon tetszik! Ez a történet hasonlít a 200 éves ember című filmhez. Remélem, hamarosan lesz lehetőséged ezt a filmet megnézni, mert nagyon megéri. És valójában szinte arról szól, amiről a te történeted! Egyszerűen összefoglalva röviden: jó megfogalmazás, drámai összhang az olvasó és a szereplők között, egyszóval brilliáns olvasmány! :) Remélem lesz még alkalmam sok írásodat olvasni! :) Gratulálok hozzá! :)

savanyuvera@citromail.hu

(Konevra, 2009.06.03 20:45)

Szerintem ez nagyon jó! Én is szoktam írogatni, de nem sok sikerrel. Gratulálok, hogy ilyen sok jó novellád született, és remélem sok hasonlóan jót írsz még!