Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


          

   A fegyenc

                    Egy másik élet

                          II. rész

 

V.

 

Eltelt bő két hét, s Andrew még mindig lázban égett. Agyban már megfogalmazta az áthelyezési kérelmét, megtervezte a gyerekszobát, s kitalálta, hogy hol lenne ideális környezet a gyerek neveléséhez, a főbolygón és avval szomszédos szektorokban. Két nappal az után, hogy megtudta a születendő utód hírét, felhívta a családot, hogy tájékoztassa őket a közeledő gyermekáldásról. Jane kivirult, s már lélekben fel is készült az anyaságra. Gondolatai a múlton, s a jövő eseményei körül forogtak.

Ki hitte volna, hogy eljutnak idáig. Talán senki. Talán mindenki tudta, hogy így alakul.

Jane Savo Az emberi birodalom sűrűn lakott világai között lévő Xanadu kolónián született. Anyja és apja tanítók voltak, a közösség nagyra becsült tagjai. Morgan Savo még a Galaktikus időszámítás előtti időkben települt át a Solusanról. Ekkor Morgan alig múlt húsz éves, mikor elhatározta, hogy maga mögött hagyja a családi otthon biztonságát, s elköltözik a főbolygóról. Morgan családja a császári udvarban éltek, apja az uralkodó testőrségének parancsnoka volt. Morgan gyermekkorában sok mindent megtanult a Solusanon. A császári udvar legnagyobb tanítói vezették be őt a világ minden tudományába: csillagászat, matematika, művészet… Morgan fogékony volt a tudományokra, talán az anyai ágról örökölt tudományra éhes gének miatt.

A Xanadu kolónia ekkor már vagy négyszáz éve létezett. Egy gyönyörű és hatalmas város, mely egy gyönyörű tengerparton állt. Ezüstösen csillogó házai, fehér tornyai, meglepően emlékeztette őt a Solusanon álló császári palotára. Fejlettsége megegyezett a Solusanéval és a környező bolygókéval. Az emberek kedvesek és barátságosak voltak. Morgan csodálkozva bámulta a kolóniát, hiszen eddigi életét a főbolygón töltötte, s csak azt ismerte. Nem hitte, hogy a többi bolygó is hasonlít arra, melyet az otthonának tudott.

Az első pár nap alatt megismerkedett a várossal és a lakosság életével. Beköltözött egy kis bérlakásba, melyet a saját kis vagyonából finanszírozott. A második hét kezdetén felkereste a helyi iskolákat, hátha akad egy betöltetlen pozíció kozmológia történelemből, esetleg csillagászati jelenségek ismerete témában. A próbálkozását siker koronázta. Attól a naptól tagja lett a Xanadui Tudományos Egyetem tanári karának.

Az itt eltöltött harminc év alatt találkozott feleségéve, Caroll-al, aki szintén az egyetemi tanári kar egyik tagja volt. Találkozásuk pillanatában már elrendeltetett a sorsuk. A sors könyvében meg volt írva találkozásuk és szerelmük. A következő szemeszter kezdete előtt össze is kötötték az életüket. Az esküvő a kolónia legszebbje volt, melyet a lakosok az elmúlt száz évben láttak. A főtér, ahol a templom állt, virágokkal volt beborítva. Népes tömeg figyelte a nagy nap eseményeit. Caroll hosszú, fehér esküvői ruhát viselt. Hosszú, hullámos barna haját lefogta a fátyol, melyet időközben hátrahajtott. Morgan a klasszikusok híve volt, ezért fekete öltönyt viselt, hozzá illő kiegészítőkkel.

Három évvel később bekövetkezett az, melyre egyikük sem számított. Megszületett Jane Savo, az első gyermekük. Az öröm még hatalmasabb volt, mint amelyet valaha reméltek volna. Mind kettejük élete teljesen átértékelődött. Addig a percig, csak ők voltak. A munkájuk rengeteg örömöt adott nekik, mert számos érdeklődő nebuló vette körbe őket. Meg volt a maguk életük, ahogy ők szerették. De most a fontossági sorrend felcserélődött. Attól a perctől, hogy Jane megfogant, már család voltak. S mikor a kis Jane először felsírt, tudatosodott bennük, hogy minden, ami eddig volt, már mögöttük van. A múlt emlékeivé váltak. S a jövő egy teljesen új irányt vett.

A kis Jane Savo szépen fejlődött. Két évesen, már futkározott, ahogy a kortársai, gagyarászott a saját kis babanyelvén, melyet olykor értelmes szavakkal színesített. Mosolygós, vidám kisgyerek volt. Szülei elhalmozták szeretettel, élményekkel. Az éjszakáig tartó dolgozatjavításokat és órai vázlatírásokat átvették a családi kirándulások.

 

„Eljött ez ember, és az emberi szokások ideje”

Merlin

 

Az iskolai évek vegyesen teltek Jane számára. Mint ahogy az lenni szokott ilyekor, a fiúk utálták a lányokat és fordítva. Ahogy haladt előre az idő, s az első osztályt követte a második, majd a harmadik, úgy gyarapodtak a csínytevések, s a hetedik, nyolcadik osztály felé, már néha megmutatkozott Jane ifjúkori női oldala is. El is kanászodott volna, ha szülei nem vállalnak aktívan szerepet a kolónia pedagógiai életében. Morgan és Caroll szépen terelték az élet medrébe lányukat, lehetőséget hagyva neki a kisebb-nagyobb szárnypróbálgatásokra.

Miután Jane elkezdte a főiskolát, szülei megpróbálták megértetni vele, hogy miért nem szabad eltékozolni a tehetségét. Bár ekkor még nem nyilvánult meg, hogy a csínytevéseken és szabálysértéseken kívül mihez lenne tehetsége, a szülők tudták, hogy lányuk egy napon fontos feladatot fog ellátni. De Jane-t ez akkor nem érdekelte. Gyönyörű, fiatal nő volt, aki megbolondította a kortársainak fiú vonalát. Nem volt olyan srác, aki ne akarta volna meghódítani (persze a legtöbben csak egy futó kalandra akarták maguknak). Bájos arca, hosszú fekete haja, bársonyos hangja elvarázsolta a környezetét. Vad volt, de ugyanakkor kötelesség és tisztelettudó, amilyennek szülei nevelték.

Az első fiú (legalábbis a szüleinek így mutatta be) tizennyolc éves korában kopogtatott be a szülői ház ajtaján. Jó módú fiatalembernek látszott. Morgan és Caroll szívesen fogadták őt. Olyan volt, amilyet szívesen láttak lányuk oldalán. De ez a kép hamar darabokra tört. Jane-t arra nevelték, hogy az erkölcsösség fontos dolog, s hogy ne adja oda magát mindenkinek. Bár Jane nem számolt be szüleinek a történtekről, sejtették, hogy mi történt azon az éjszakán.

Jane és épp aktuális barátja a tengerparton sétáltak. A napnak abban a szakában, a holdfényben úszó városkép lélegzetelállító képet nyújtott a sétáló embereknek. A hold már az ég közepén járt. Jane és a fiú heves csókcsatába bonyolódva terült el a parti homokon. A fiú hosszan kényeztette a lányt. Végigcsókolta a minden porcikáját. Jane teste felhevült az izgalomtól. Minden porcikájában remegett. Hangos nyögések hallatszottak a néma tengerparton. Csak ők voltak a szabad ég alatt. A csillagok látták, hogy lesz az ártatlan lányból felnőtt nő.

Fényben úszott már a tengerpart, mikor Jane magához tért. Hajába bele kapdosott a langyos délelőtti szellő. A puha homokban nyomott hagyott, ahogy jobbra, balra forgolódott álmában. Hamarosan felült, tekintete a távolba veszett. Csöndben bámulta a hatalmas hullámokat, s csak arra gondolt, hogy az élete egy teljesen új mederbe terelődött. Úgy érezte az igazi volt, aki magához ölelte a múlt éjjel. A fiúban látta élete párját, leendő gyermekei apját. Egy békés, boldog élet lehetőségét.

Jane körbenézett a parton, s döbbenten látta, hogy egyes egyedül ül a homokban. A fiú, kiről oly gyönyörű gondolatokat szőtt, nem volt sehol. A nagy szerelem felszívódott, s csak egy darab cetlit hagyott a barna homokban, melyen csak ennyi állt: köszönöm. Jane-ben csak ekkor tudatosult, hogy milyen alávaló módon kihasználták, s helyben hagyták. A fiú számára nem volt más, csak egy puttony, amit olykor-olykor megtöltenek. Jane zokogásban tört ki. Életében először gázoltak bele a lelkébe, s ezt hosszú ideig nem tudta feldolgozni.

A könnyek nyomai, melyeket a tengerparti homokba ejtett, nem száradt fel oly hamar, mint ahogy a szülei remélték. Az ezt követő öt évben szinte teljesen elzárkózott a világi örömök, ezen részétől. Tanult, dolgozott, a szabadidejét a barátival töltötte. Az építészeti iparág reneszánsza komoly érdeklődéssel kecsegtetett, ezért ezen a vonalon indult el a főiskola második évében. A régebbi korok épületeit ötvözte a modern tervezetekkel, s tanárai hatalmas lehetőségeket láttak benne. Tudták, hogy még sokra viheti ebben az iparban. Számos háromdimenziós modellt és hologramot tervezett, melyeket több iskolai, majd később birodalmi szinten elismert versenyeken, kiállításokon mutatott be. Számos kitüntetés és oklevél mellett egy neves cég, az Imperial Creator is felfigyelt az ifjú tehetségre. A főiskola utáni három évben a vállalat egyik legbecsesebb és elismertebb tagja lett.

Öt évvel azelőtt, hogy Jane megtudta, hogy gyermeket hord a szíve alatt, egy különleges konferenciát rendeztek a Solusanon, melyre ő is hivatalos volt. A konferencia a kolóniaépítés megújítását tűzte ki célul, s ezért a birodalom minden szegletéből meghívtak tudósokat, kutatókat, építészeket, kertépítőket. Továbbá a kolónia védelme miatt meghívták George Hamilton parancsnokot, a védelmi részleg magas rangú vezetőjét, valamint a csillaghajó és fegyvertervező részleg vezetőjét, Andrew Lindsay hadnagyot. A konferencia szépen zajlott. Egymás után törtek elő a jobbnál jobb tervezetek. Új épület konstrukciók, szállítójárművek, védelmi siklók születtek azon a napon, melyeket a birodalom még hosszú évek múlva is használni fog.

Az esti fogadáson mindenki összegyűlt, hogy tovább firtassák a lehetőségeket. Hamilton parancsnok egy építészeti vállalat vezetőjét próbálta meggyőzni arról, hogy a katonai létesítményekben nincs szükség olyan dolgokra, mint függöny és a kis tornyok sem praktikussági szempontból lennének fölszerelve.

Lindsay hadnagy ott hagyta a társaságot, hogy egy kicsit külön legyen. Azon a napon kicsit sok volt neki a „fejtágításból”. Kiment a teraszra, hogy egy kis friss levegőt szívjon. A nap már lement, s a város fölött magasodó teraszról gyönyörű kilátás nyílt az alatta elterülő metropoliszra. De Andrew Lindsay akkor nem volt egyedül azon a teraszon. Egy gyönyörű nő állt ott a párkánynál, tekintetét a távolba merítette. Nem tudni, hogy éppen fürkészett valamit, vagy csak elbambult, de látszott rajta, hogy gondolatai fényévekre vannak a Solusantól.

-Jó estét – köszöntötte Andrew az ismeretlen nőt.

-Jó estét önnek is – válaszolta.

Andrew tekintete végigfutott a nő teljes testén. Gyönyörű volt. Fiatalsága teljében. Talán még sosem látott ily szépséget. Pulzusa kissé gyorsabb lett. Lábában az izmok kissé megremegtek. Gyakran előfordult ilyen, mikor megerőltette lábát a hadgyakorlatok alatt, de most nem ez történt.

Andrew közelebb lépett, s megszólította a nőt.

-Hogy érzi magát?

-Köszönöm remekül. És ön?

-Kicsit fáradtan, de jól. Hosszú volt a nap.

-Az már biztos.

A társalgás még egy ideig ebben a mederben folyt. Semmit mondónak tűnt. Andrew tudta, hogy az esélyei a kiszemelt áldozatnál oly mértékben csökkennek, mint ahogy a kádból lefolyik a víz. Mivel érezte, hogy rossz úton jár úgy gondolta kicsit más irányba, tereli a beszélgetést. A terv bevált. Hosszú órákon keresztül csak beszélgettek. Andrew elmesélte, hogy űrhajótervezéssel foglalkozik a flottánál, Jane pedig bevezette őt az Imperial Creator hétköznapjaiba. Az este hamar eltelt. Andrew hazakísérte Jane-t, aki bár nem vallotta be, lenyűgözte a férfi finom modora, tisztelettudó jelleme és olykor szemtelen humora.

A konferencia véget értével úgy tűnt elvállnak útjaik, de Andrew nem adta fel ily könnyen. Nem merte bevallani magának, de megszerette a nőt, és annyi időt akart vele tölteni, amennyit az élet lehetővé tesz. Hosszú magányos hetek teltek el, mire újra találkoztak. Andrew szenvedélye nem hagyott alá, sőt erősebb lett. A randevú, melyet Andrew körültekintően megszervezett, tökéletesen sikerült. Az este vége szenvedélyes csókcsatában bontakozott ki. Édes és forró percek voltak ezek, melyeket minden ember úgy él meg, hogy bár csak soha ne lenne vége…

De vége lett…

Egészen másnap estig.

Majd harmadnap folytatódott.

És a negyedik nap.

Ötödik nap.

A hatodik napon bezárkóztak Andrew lakásába, s szenvedélyesen szeretkeztek. Egész napig tartó örömök, selymes érintések jellemezték azokat az édes órákat.

 

„És Isten látta, hogy ez jó!”

Biblia

 

A napok, melyek ezután következtek, örökké tartó fogadalomra késztette mind kettőjüket. És Jane boldogan mondott igent, mikor Andrew megkérte a kezét egy meleg nyári napon.

 

VI.

 

A déli nap melege még mindig beborította az üdülőkolóniát, nem kevés örömet szerezve az ott tartózkodóknak. Andrew és Jane az elmúlt hetek alatt már szinte teljesen átszervezték az életüket. Úgy tűnt mindennel kész vannak, már csak a bébi születése van hátra. De addig még van mit tenni.

Jane a medencében lubickolt, Andrew, pedig magához ragadott egy könyvet, hogy kissé visszatérjen az ő világába. Élvezte a semmittevést, de számára az élet az űr jéghideg éjszakájában volt. Így hát elmerült egy régi, kissé megkopott borítójú könyv lapjaiba, melynek története egy űrhajó katasztrófáról és annak túlélőiről szólt.

Andrew már maga mögött hagyott néhány fejezetet, mikor az egyik szórakoztatási igazgató odalépett a napágyhoz és megszólította.

-Elnézést uram, de bejövő hívása van – mondta, majd átadott neki egy 10×10 cm-es kijelzőt. Andrew megnyomta a gombot, s a képernyőn megjelent Fleischman kapitány.

-Andrew!

-Mi a helyzet uram?

-Attól tartok félbe kell szakítania a vakációját Andrew. A határ mentéről komoly flottaaktivitást érzékeltek. Nagy az esély, hogy egy ellenséges invázió fenyeget minket. A császár parancsára a teljes flottát a határ menti szektorokba vezénylik. A Grand Captain már el is indult a következő koordinátákra – a képernyő jobb sarkában megjelentek a koordináták. – Az ön kompja teljes meghajtással három nap alatt találkozhat velünk egy bináris rendszerben, félúton a határvidék felé. Ott várjuk magát.

-Igen kapitány. Értettem.

-Sajnálom parancsnok. Kapcsolat vége – a képernyő elsötétült. 

Andrew arcáról lekopott a mosoly. Úgy örült, hogy végre jól alakulnak a dolgok. Vágyai megvalósultak és minden oly egyenes úton haladt, mint a vasútisin. De most Jane-t itt kell hagynia, mert a kötelesség ismét közéjük állt. Úgy szeretne a nap minden percében oly boldog lenni, olyan őszintén mosolyogni, mint mikor vele van. Szíve szerint elhajítaná az egyenruháját bele az óceánba…

De nem lehetett. Ezúttal nem. A kapitány biztos nem hívta volna fel, ha nem lenne krízis helyzet. Ha az ellenséges flotta tényleg támadást tervez a birodalom ellen, akkor ott a helye. Meg kell védenie a feleségét, a gyermekét.

Fél óra elteltével, Jane és Andrew a szobájukban voltak. Jane még mindig értetlenül állt a helyzet előtt, de tudta, hogy nincs alternatíva. Andrewnak távoznia kell, mert köti az esküje, hogy mindent megtesz a birodalom és annak polgárainak biztonságáért. Ezért kell most elengednie, hogy később újra együtt legyenek. Békében, boldogságban.

Andrew szíve mázsás kőként dobogott a mellkasában. Bár Jane megértette, hogy miért kell elmennie, ő nem akarta ott hagyni kedvesét. Szerette és fontos volt számára. Mindig mellette volt és támogatta. Nélküle talán nem is jutott volna idáig. És most itt kell hagynia ezt a drága lényt, akivel így is kevés időt tölthet. Nem akarta, de tudta, hogy nincs más lehetősége.  Egy valamit tehetett, megígérte, hogy hamarosan visszatér.

Andrew kompja hamar elhagyta a bolygó légkörét. Beprogramozta a röppályát, s maximumra kapcsolta a hajtóművet. A csillagok fénynyaláboknak látszottak, miközben a hajó gyorsan haladt úti célja felé. Volt három napja, hogy maga mögött hagyja az életének legfontosabb személyét, hogy csak a feladatára tudjon összpontosítani. Ha egy adott pillanatban rosszul dönt, emberéletek százai múlhatnak rajta, s ezt nem akarta felvállalni. Lehunyta a szemét, és mély álomba merült. Álmában ott állt feleségével szemben, karjaiban ott tartotta gyermekét, aki nevetésének hangjával beragyogta a lelkét. Játszottak, nevettek, szeretgették egymást. Nem akartak elválni, soha többé. Az álom hosszú és édes volt. Andrew Lindsay békésen ébredt és tudta, hogy hamarosan újra találkozik szeretett kedvesével.

 

VII.

 

Andrew Lindsay kompja bekapcsolta a dokkoló kapcsokat, s várta, hogy a Grand Captain aktiválja a vonósugarat, mely bevontatja őt a hangárba. A kék fénynyaláb hamar elérte a parányi űrhajót, s azonnal megkezdte a vontatást.

Miközben a parányi hajó közeledett a dokk felé, a műszerfalon egy villogó piros fény jelent meg.  Lindsay ujját az egyik műszerfalra helyezte, s megnyomott néhány gombot.

-A Grand Captain csillaghajó hívja a Duna űrkompot.

-Itt Andrew Lindsay parancsnok, dokkolási engedélyt kérek.

-Az engedélyt elfogadtuk. A dokkolási művelet három percig tart – mondta egy gépies női hang, mintha már nem ment volna végbe dokkolás az óta, hogy a Grand Captain kifutott a dokkból. – Továbbá üzenet érkezett az ön számára parancsnok. Fleischman kapitány várja az eligazítóban.

-Vettem. Tíz perc múlva ott vagyok.

A Duna dokkolási folyamata véget ért, s a hajó aktiválta a térhajtóművet, majd eltűnt a végtelen fekete űrben. A bolygók és a csillagok elképzelhetetlen sebességgel száguldottak el mellettük.

Eközben Andrew Lindsay ledobta a poggyászát a kabinjába, egyenruhát váltott, majd elindult az eligazítóba. A lift gyorsan száguldott az emeletek között. Talán még ezt is modernizálták – gondolta magában Lindsay. 

A lift ajtaja félrecsúszott a tokjában, és a parancsnok kilépett a széles folyosóra. Az eligazító a J29-es részlegben volt, mely a szint másik végén volt. Ezt a távot egy átlagos sebességgel közlekedő ember három-négy perc alatt tette meg. Lindsay sem tett másképp, bár tudta, hogy az idő percről percre kevesebb. A hajó másodpercenként húszmilliárd kilométert haladt előre, így a határvidék csak néhány napra volt tőlük, talán már annyira sem.

Andrew Lindsay parancsnok belépett az eligazítóba. A terem hagyományos tárgyaló volt, a központi falon egy hatalmas monitorral, valamint több konzollal, melyek a terem közepén álló hosszú, ovális asztalon voltak. Az asztalnál helyet foglalt a taktikai tiszt, a műveleti és gépészeti tiszt, a hajóorvos, valamint a kormányos. A kapitány jobbján álló szék még üresen állt.

-Üdvözlöm parancsnok! Kérem, foglaljon helyet.

-Köszönöm kapitány – mondta udvariasan és leült a székre.

-Most, hogy Lindsay parancsnok is itt van, ismertetem a helyzetet. Egy a határmentén lévő megfigyelő állomásunk, különös jelzéseket fogott. Először azt hitték, valami különös csillagközi anomália, de a következő percben egy erős energiajellemző hagyta el a jelenséget, minek következményében az állomás rendszerei kikapcsoltak.  Talán meg is semmisültek.

A kapitány ekkor megállt egy picit, vett egy mély lélegzetet, majd folytatta. Korábbi eligazításokon is sok precedens volt már erre. Olykor-olykor annyira belemerült a mondókájába, hogy elfelejtett levegőt venni, majd miután abbahagyta hevesen kapkodott a levegő után. 

-De szerencsére még mielőtt az állomás deaktiválódott, még küldött néhány adatot, melyek segítettek felfedni a támadó kilétét.

A férfi ekkor megnyomott egy gombot, majd a főképernyőn megjelent egy eléggé gyenge minőségű kép. A műveleti tiszt az előtte lévő konzolon megnyomott egy pár gombot, minek után a kép folyamatosan tisztulni kezdett. A monitoron egy hatalmas csatacirkáló képe jelent meg. Háromszögletű hajó volt, hossza úgy 300 méter lehetett. A tat részből két szárny kezdődött, melyek végén egy-egy hatalmas hajtóműgondola helyezkedett el. A parancsnoki központ hajó közepén volt látható, mely úgy hatvan méterrel magasabban volt a hajótesttől. Mindenki felismerte ezt a hajótípus, s ekkor egy másodperc alatt mindenki felmérte a helyzet súlyosságát és a veszély nagyságát.

-Egy Gwon csatahajó hajó – állapította meg a taktikai tiszt.

-És több is van belőlük – folytatta a kapitány – a távolsági érzékelők ötszáz ilyen hajót jeleztek, de ez a szám lehet ennek a háromszorosa. Pontosat nem tudunk.

-Mi a parancs kapitány? – kérdezte kíváncsian Lindsay. Agyában az elmúlt pár hét emlékei oly távolinak tűntek, mintha évek teltek volna el pár nap alatt. Agyában most csak az ellenséges fenyegetés, és a születendő gyermekéért való aggodalom kapott helyet.

Meg kell állítanom őket, hogy a családom biztonságban legyen, hogy a gyermekem biztonságban felnőhessen, és teljes életet élhessen. Meg kell védenem őket. – egyre csak ezek a gondolatok jártak a fejében, miközben a kapitány beszámolóját hallgatta.   

-A császár azt a parancsot adta, hogy a flotta vonuljon a határhoz, és minden áron próbálja megállítani az ellenséget.

-Mikor találkozunk a flottával uram? – kérdezte a taktikai tiszt.

-Huszonnégy óra múlva találkozunk a flottával az Ében űrállomásnál, majd onnan indulunk az ellenség felé. A találkozópont a 946-os csillaghalmaznál várható.

-Akkor nincs sok időnk – állapította meg a műveleti tiszt.

-Már most is késő – állapította meg Lindsay. – Az ellenség már legalább négy napja a határainkon belül tartózkodik és egyenesen a legközelebbi lakott rendszer felé tart, amit egyedül az Ében állomás véd.

-Jól látja parancsnok. Mikor a támadásról tudomást szereztünk, a határhoz legközelebbi hajókat összevontuk, hogy próbálják meg feltartóztatni őket, de sikertelenül – mondta Fleischman, majd felállt, s lehívta azt a térképet, mely az első flotta mozgását ábrázolta. – Ötven hajóból álló flotta indult, hogy feltartóztassa az ellenséget, az élén az Argóval – Fleischman ismét vett egy mély lélegzetet. – De ekkor még nem tudtuk, hogy valoszínüleg egy hajó sem tér vissza a csaatából.

-És mi történt a flottával?

-Az Ében utolsó jelentése szerint csak tíz hajó tért vissza a frontvonal mögé, de azok is súlyos károkat szenvedtek. Volt olyan is köztük, melyet egy másik hajó vontatóegysége szállított vissza az állomásig.

Az asztalnál ülők mind lehajtották a fejüket, és néma csenddel emlékeztek meg a hajók legénységéről. Nem volt olyan ember a teremben, de még a Grand Captain fedélzetén sem, akinek ne lett volna legalább egy barátja vagy ismerőse az elpusztult hajók fedélzetén. Bele sem gondoltak, hogy az elkövetkezendő pár napban hány hasonló pillanat lesz az életükben. Csak abban reménykedtek, hogy vissza tudják verni a Gwon flottát.

Az eligazítás véget ért. Minden tiszt visszatért a szolgálati helyére, vagy a kabinjába pihenőre. Andrew Lindsay az étkezde felé vette az irányt. Tudta, hogy ez a nap egyszer el jő. A Gwon királyság és az Emberi Birodalom közti diplomáciai kapcsolat az elmúl két évtizedben súlyosan megromlott. Először a kereskedelmi egyezmény bomlott fel, majd pár hónapra rá felbomlott a fegyverszünet a két kormány között. De egészen eddig nem tört ki fegyveres konfliktus. Olykor-olykor diplomáciai konfliktus okozott egy-egy ellenséges kém lebukása, de ezeket jobbára sikerült elsimítani. Az elmúlt öt évben azonban szinte semmi hírt sem hallottak a Gwon királyságról. Legutóbbi információmorzsa az új király megválasztása volt, mely a Galaktikus időszámítás szerinti 300229-kor történt. Azóta a Gwon királyság teljesen megszüntette az érintkezést a környező népekkel (legalábbis az emberi birodalommal biztos).      

Lindsay parancsnok belépett az étkezdébe, s az egyik ital automatához lépett. A szürke borítású gép, mely egy kijelzőből, egy kiadónyílásból, valamint egy paraméterkonzolból állt, szinte bármilyen italt el tudott készíteni. Az étel automaták ugyanezen az elveken működtek, de ezek a szerkezetek deaktiválva voltak a hajón, mivel a legénység jobban szerette a frissen készült ételeket, melyeket a hajószakács és válogatott csapata készített.

Lindsay kivette a frissen gőzölgő bögrét, mely kedvenc meleg italát, a zöld teát tartalmazta, majd leült az egyik asztal mellé, mely a panoráma ablak előtt helyezkedett el. Gondolatai a jelenlegi helyzeten jártak. Leginkább családja biztonsága járt a fejében. Szeme előtt ott volt Jane helyes arca, formás alakja, fülében ott hallatszott kellemesen bársonyos hangja. Olyan boldogok voltak eddig. Tervezgették a jövőt, a családot. Andrew karrierje is szépen ívelt fölfelé.

De kitört a háború… S ez mindent megváltoztatott…

MINDENT!

 

VIII.

 

„Alea iacta est” – „A kocka el van vetve”

     Julius Cesar                                                 

 

A flotta összegyűlt. Több ezer csatahajó, cirkáló, korvett és vadászgép halad a megadott koordináták felé. A kisebb hajók repülési manőverekkel múlatták az időt. Többen spirálisan röpködtek el a nagyobb hajók mellett. A pilóták közti versengés nem számított új keletű dolognak, bár a felsőbb vezetők sohasem nézték ez jó szemmel, főleg ilyenkor, mikor minden hajóra szükség van a frontvonalnál.

Andrew Lindsay az első tiszti székben ült és az éppen befutó állapotjelentéseket olvasgatta. A gépház és a többi fontosabb állomás ekkorra fejezte be jelentéstételét.

-Kapitány, ellenséges haderő előttünk.

-Képernyőre – mondta határozott hangon Fleischman.

A főképernyőn több ezer hajóból álló flotta képe jelent meg. Cirkálók, rombolók és vadászok tömkelege. Lindsay a saját komputerén megjelenítette a flotta helyzetét a környező szektorban, s megpróbálta elemezni a helyzetet. Pont úgy történt, ahogy számították, a két flotta pontosan a 946-os csillaghalmaznál találkozott.

A 946-os csillaghalmaz a birodalmi közigazgatás egyik legtávolabbi szektora volt. A történelmi feljegyzések nem is említenek semmi érdemlegeset, leszámítva, még a Galaktikus időszámítás előtti háromszázadik évből, mikor a birodalom még csak töredéke volt a mai területének. Egy parányi kutatóhajó, a Felderítő, ebben a szektorban, különös anomáliára lett figyelmes, mely akkor még ismeretlen volt az Emberi birodalom számára. Egy 8-as típusú csillagködöt fedeztek fel, mely akkor még csak kialakuló fázisban volt. Az elkövetkező egy évben folyamatosan tanulmányozták a csillagködöt, figyelték annak növekedését és alakulását. Eme tudományos feljegyzésen kívül semmi egyebet nem említenek a történelemkönyvek, kivéve mikor a birodalom terjeszkedése elérte ezt a rendszert is.

Andrew Lindsay parancsnok közben végzett az elemzéssel, s Fleischman kapitányhoz fordult.

-Kapitány, az ellenséges flotta három perc múlva lőtávolba ér.

-Pajzsokat föl, fegyverzetet élesíteni – mondta, majd a kommunikációs tiszt felé fordult. – Nyisson egy csatornát a flotta felé.

A kommunikációs tiszt megnyomott néhány gombot, s a kommunikáció a többi hajóval létre jött.

-Fleischman kapitány a Grand Captain fedélzetéről! Vadászok támadó alakzatba, hármas és négyes romboló rajok, támadásra készülj. Cirkáló és korvett egységek tartsák a pozíciót.

-Elemeztem a hajók helyzetét kapitány – szólalt meg Lindsay. – Nagyjából ugyanakkora az ellenséges flotta mérete, mint a miénk. Lineáris pályán közelednek a csillagköd mellett.

-Köszönöm parancsnok. Kommunikáció, nyisson egy csatornát az ellenséges armada felé!

-Beszélhet uram – mondta a tiszt másodpercekkel később.

-Itt Fleischman kapitány beszél, az Emberi birodalom Grand Captain nevű hajójáról! Kapcsolják ki a hajtóműveiket és forduljanak vissza. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk tüzet nyitni.

A Gwon armada nem válaszolt. A taktikai állomás ekkor szokatlan értékeket vett.

-Kapitány, élesítik a fegyvereiket és, tüzet nyitnak.

A taktikai tiszt még be sem fejezte a jelentését, mikor az ellenséges cirkálók egyike tüzet nyitott rájuk. Hatalmas vörös sugárnyalábok hagyták el a vetőcsöveket és csapódtak bel egyenesen a Grand Captain pajzsaiba. A hajó hatalmasat rázkódott. A hídon több konzol villogni kezdett, több riadójelzés kivillant. Az egyik közlegény elesett és lefejelte az egyik konzolt, majd a földre esett és elájult.

-Kitérő manőver – kiáltotta Fleischman. – Nyisson csatornát a flotta felé. – Grand Captain a flottának! Vadászrajok kezdjék meg a támadást a balszárnyon, romboló egységek egytől ötig, támadjanak a jobb szárnyat, héttől nyolcig kövessék a vadászrajokat a balszárnyon. A maradék, romboló egységek a cirkálókkal együtt támadják a középső rajokat.  

A vadászok megkezdték a támadásokat. Spirális mozdulatokkal próbálva összezavarni az ellenséges érzékelőket. A gyors mozgású kis gépek hamarosan lőtávolba értek és elsütötték az első sorozatot a sugárfegyvereik töltetéből. Az ellenség érzékelte a közeledő vadászrajokat és ő is aktiválta a fegyverzetét és útjára indította a vadászrajait.

Az űr percek alatt megtelt parányi hajórajokkal, melyek úgy festettek, mint egy csapat muslica. A sugárnyalábok cikáztak a hajók között. Több célba is talált, de voltak olyanok, melyek éppen csak súrolták, vagy elhaladtak az ellenséges hajók mellett. Az első hullám nagy veszteségeket nem okozott egyik oldalon sem, de a következő csapás már nem volt ennyire „békés”.

Az emberek flottájának több hajója a parancs értelmében frontális támadást indított az ellenséggel szemben. A Csillagfény nevezetű csatahajó vezette a támadást, mely az ellenséges vezérhajó ellen irányult. Őt három romboló raj és tizenhárom vadászszázad kísérte. A körülöttük zajló csata abban a percben oly távolinak tűnt, mintha nem is lett volna. Soto kapitány megtanulta az évek folyamán, hogy csak a nagy és erős támadással lehet komoly károkat okozni az ellenségnek, és hasonlóképpen lehet káoszt okozni a vonalaik mögött. Ez a taktika már sok hadgyakorlaton sikeresnek bizonyult, bár mindig tudták, hogy milyen taktikát alkalmaz, sosem tudták kivédeni.

A csata percről percre hevesebbé vált. Soto a kijelzőjét figyelte, s bár csak pontokat látott, melyek el-eltünedeznek az érzékelők kijelzőiről, szemei előtt látta, ahogy bajtársai arcába robbannak a konzolok, rájuk dőlnek a válaszfalak, ahogy az utolsó szavakat sem tudják kimondani, mikor velük együtt felrobbannak a vadászgépek.

-Kapitány, az ellenséges flotta összevonta erőit a vezérhajó körül – mondta kormányos.

-Minden energiát az elhárító pajzsnak – utasította Soto az embereit. – Kommunikáció, közölje a rombolókkal és a vadászkötelékekkel, a fejleményeket és, hogy a Delta 5-ös támadómanővert hajtjuk végre.

-Igenis kapitány.

A Gwon védelem átszervezte az erőit. A nagyobb cirkálói a kisebb egységek nyomába eredtek, míg a kisebb hajók, inkább a fregattokat támadta meg. Ez a taktika sokszor eredményesnek bizonyult a Gwon hadvezetés köreiben. A támadóegységek ily módon történő alkalmazása a galaxis többi fajánál nem vált be, mivel a hajóik vagy nagyon lomhák, vagy túlontúl lassúak voltak. A Gwon vadászok áramvonalas, ék alakú teste lehetővé tette a gyors hajtóművek maximális kihasználtságát. Sok esetben ez komoly előny jelentett nekik a hadmozdulatokban.

MOST is!

A több tízezer vadászraj összehangolt, folyamatos kitérőmanőverekkel tarkított közeledése az emberek védelme felé nem jelentett komoly fenyegetést, gondolta magában Fleischman kapitány, aki teljes nyugalomban ült a kapitányi székében. Tudta, hogy elég hatalmas haderővel érkeztek ahhoz, hogy megállítsák az ellenséget. 

Miközben Fleischman gondolatiba merült, egy hatalmas robbanás rázta meg a hajót. A hídon több konzol is szikrákat szórt, néhány fel is robbant, de komolyabb sérülés nem történt. Néhány ember ugyan elesett, de ők is másodpercekkel később ismét talpon voltak és visszatértek az éppen végzett tevékenységükhöz. 

Fleischman rázkódás következtében lefejelte széke karfáját, s leesett a földre. Fején egy nyílt seb éktelenkedett. Lindsay odaugrott, hogy felsegítse kapitányát, aki abban s percben nem volt teljesen tisztában, hogy a Marak tengerparton van, vagy épp egy csata kellős közepén.

-Orvosi egységet a hídra! – kiáltotta Lindsay, de abban a pillanatban egy újabb találat rázta meg a Grand Captain-t. – Jelentést!

-Áttörték a pajzsunkat parancsnok. Az ötöstől a nyolcas fedélzetig elszállt a gravitáció és a létfenntartás. A négyes fedélzeten több plazmavezeték is felrobbant, több ember meghalt azon a szinten – egy újabb jelentés jelent meg a műveleti tiszt monitorán. – A gépház jelenti a reaktor szigetelőmezeje jelentősem meggyengült, de sikerült stabilizálni.

-Uram, a Gwon flotta egyik vadászraja tart felénk. Célba vették a rést a pajzsunkon.

-Minden energiát a pajzsnak és a szerkezeti integritásnak! Polarizálják a burkolatot! Talán az megállítja a további sérüléseket – mondta, közben az orvosi egység elvitte Fleischman kapitányt a gyengélkedőbe. Lindsay átvette a hajó parancsnokságát. Beleült a kapitányi székbe, és tekintetét a főképernyőre vetette. Csatacirkálók tucatjai elkeseredett küzdelmét látta. Sugárnyalábok cikáztak mindenfelé. Egy vadászraj a következő másodpercben semmisített meg egy emberi hajót. A hatalmas robbanás beragyogta a sötét éjszakát. Pillanatokig nem lehetett látni semmit. Lindsay hajóroncsok százait fedezte fel a harcoló felek között. Látta, hogy a vádászok, hogy kerülgetnek, egy megsemmisül Gwon cirkálót, miközben több kisebb romboló üldözi őket.

-Zöld kilences raj a legközelebbi támadóosztagnak! Ránk tapadt egy Gwon rombolóraj, és nem tudjuk őket lerázni. Xavier-t és Jason-t már kilőtték – mondta a pilóta.

Másodpercekig néma csend.

Egy újabb roncs közeledett feléjük. Szemből egy Gwon csatahajó tüzelt rájuk. De az Excalibur és Remington hadihajót, össztüzet zúdítottak a támadókra. A Gwon hajó megosztott tüzet zúdított az ellenségre. Több roncsdarab is leszakadt a már megsemmisült hajókról, így nehezítve a Zöld kilences raj maradványának menekülését. Közben az üldöző raj is egyre közeledett.

Válasz továbbra sem jött.

Egy újabb vadász lőttek ki.

Már csak hárman maradtak.

-Erősítést kérek! Most! – egy újabb vadász pusztult el. 

-Nem akarok itt meghalni! – kiáltotta a raj megmaradt tagja – ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Már csak egy vadász maradt meg. Reed őrnagy úgy érezte, hogy élete homokja hamarosan lepereg. Szlalomozott a roncsok között, abban a reményben, hogy hamarosan biztonságban lesz. Arca verejtékezett. Izmai megfeszültek. Látta a sugárnyalábokat, melyek elhaladtak mellette.

De egy pillanat alatt kitisztult Reed elméje. A roncstömeg ritkulni látszott, és egy útvonal rajzolódott ki előtt, mögötte a Grand Captain és még három hajó csatázott öt Gwon csatahajóval.

Ez az – gondolta Reed. Úgy tűn végre megmenekül a halál karmaiból. A maradék energiáját a hajtóművekre irányította, hogy gyorsabban biztonságos távolra kerüljön üldözőitől.

A Zöld kilences raj utolsó tagja is elpusztult. Reed gyorsuló hajója egy arra úszó roncsba csapódott. Ha lett volna akár hajó, mely túlélte volna ezt az üldözést, a pilóta bizonyára arra gondolt volna, hogy mit szól majd Reed özvegye? Hogyan mondják meg Reed gyermekeinek, hogy az apjuk nem megy többé haza. Hogy nem labdáznak már többé együtt, hogy nem lesz ott, hogy bíztassa lányát a balett vizsgáján. Egy értelmetlen halál. Egy olyan lény ragadta el a családjától, akit az életben nem látott, akinek nem ártott soha. Csak egy felsőbb hatalom gondolta úgy, hogy el kell pusztítani az embereket. Egy olyan lény, aki még egy embert sem látott soha. Még a szagukat sem érezte, s vérük vörös színét sem pillanthatta meg.

Az emberek tovább tüzeltek. Vadászrajok több fronton is komoly pusztítást végeztek a Gwonok sorai között. A rombolók hasonló eredményekkel zárták a támadásokat. A nagyobb cirkálók összevonták erőiket, hogy tőrt döfhessenek a Gwon flotta szívébe.

A Grand Captain komoly károkat szenvedett, de Lindsay a legjobb tudása szerint koordinálta a támadásokat. Bár a pajzsuk szinte megsemmisült és csak a polarizált burkolat védte a hajót, elszántan haladtak az élbolyban, hogy minél előbb véget vessenek a háborúnak.

Ám ekkor az érzékelők hangosan sípolni kezdtek minden hajón. A parancsnokok szemükkel a kijelzőket figyelték. A diadaluk küszöbén, mikor megfékezték a Gwon inváziót, mikor Lindsay már úgy érezte, visszatérhet a kedveséhez a Perseus 7-re…

Hirtelen minden remény szertefoszlott.

A csillagköd rejtekéből egy második Gwon flotta tört elő. Kétszer annyi csatahajó, romboló és vadászgép érkezett a semmiből. Teljes tűzzel támadták az emberek flottáját. A vadászok többsége az első támadást sem élte túl. Több romboló is hasonló sorsra jutott.

A csatacirkálók még tudták viszonozni a tüzet, de az ellenség túlerőben volt. Kilátástalan helyzetbe kerültek. Csak egy megoldás maradt.

-Parancsnok, új parancs érkezett minden frekvencián! Visszavonulás.

-Kormány, induljon el a 9; 3; 2, 5-ös vektoron. Amint kiért a csillagköd gravitációs vonzásából kapcsoljon fénysebességre.

-Igenis uram.

A hajók eltávolodtak a ködtől. A Gwon flotta még elpusztított néhány cirkálót még mielőtt a flotta maradványa eltűnt a hiperűr biztonságában.

 

IX.

 

A Grand Captain teljes sebességgel haladt a legközelebbi harci állomás felé, hogy megkezdjék a hajó javítását.

Andrew Lindsay a készenléti kabinban volt, a kapitány asztala mögött. Tekintetét az ablakon kívül hosszú fénycsíkokként elhaladó csillagokra vetette. Már végzett a naplóbejegyzéssel, és már egy levelet is küldött Jane-nek a Perseus 7-re, hogy kicsit tovább marad távol, mint gondolta. Gondolatai az elmúlt órák eseményi körül jártak. A csatán, mely vereséggel zárult, s komoly előny adott a Gwon flottának, hogy minél közelebb haladjon a birodalom szíve felé, és végleg elpusztítsa azt. És ők most semmit sem tehetnek, hogy megállítsák az ellenséget. Bár tudta, hogy egy második hadtest várja a Gwon flottát még a főbolygó előtt, s amint tudnak, ők is csatlakoznak hozzájuk, mégis nem lett nyugodtabb. Nem szeretett veszíteni.

Egy halk zeneszó zökkentette ki gondolataiból Andrew Lindsay-t, aki rögtön az ajtó felé fordult.

-Tessék – szólította az idegent.

-Elkészült a kárjelentés. Minden részleg megtette, amit lehetett, hogy megvédje a hajót, de sajnos így is nagyon súlyosak a károk – mondta a másodtiszt.

Andrew átfutotta a kezébe kapott adatmodult. A férfi nem túlzott, tényleg súlyos a helyzet. Joggal merült fel a kérdés Andrew-ban, hogy vajon mi hajtja a hajót, ilyen súlyos hajtóműsérülés mellett.

-Mi hír a flottáról?

-Semmit sem tudunk uram. A műszerek csak annyi adatot rögzítettek, hogy a haderőnk elhagyta a rendszert, de egyikük sem követte a mi vektorunkat.

-Nyilván betáplálták az első koordinátákat, melyek a legtávolabb viszik őket a csata helyszínétől.  

-Valószínű parancsnok.

-A kapitány hogy van?

-A doktor szerint nincs komoly baja. Csak egy kis agyrázkódás, és némi zúzódás a homlokán. Pár nap pihenés, és teljesen helyre jön.

-Remek hír – mondta Lindsay, majd felállt az asztaltól és az ablakhoz lépett.  Aggódó tekintete még mindig a sebesen elhaladó csillagokat bámulta. Régen megnyugodott valahányszor ezt a jelenséget figyelte. – A javítások, hogy állnak?

-A hajtómű és a fegyverzet teljesen kész lesz, mire holnap délutánra elérjük az állomást. A további károkat csak az űrdokkban célszerű kijavítani, mert a nyílt űrben legalább hat hónapig tartana.

-Akkor nincs más választás, vissza kell vonulni birodalom szívéhez közeli rendszerbe. Melyik állomáshoz tartunk?

-A Copernicus állómás felé tartunk.   

-Köszönöm parancsnokhelyettes, leléphet.

-Igen uram. 

A másodtiszt távozni készült, mikor a hajó kiszakadt a normáltérbe. A csillagok a fénycsíkokból a másodperc tört része alatt változtak vissza parányi fénylő ponthalmazokká. A kabin teljesen átrendeződött ez idő alatt. A kapitány üveglapos asztala felborult, és összetört a lapja, a szék begurult az egyik sarokba, a személyi komputer terminál kettészakadva a földön hevert.

-Kapitány a hídra! – hallatszott a kommunikátorból. Lindsay-t felsegítette a másodtiszt, majd mind a ketten kiszaladtak a kabinból, egyenesen a hídra.

A híd vörös fényárban úszott. A riadó jelzés éles hangja betöltötte a helységet. Andrew szeme gyorsan végigszaladt a termen. A főképernyő melletti konzolok lángoltak, néhány közlegény a földön feküdt, őket pár altiszt segítette újra talpra. Az egyik hátsó terminál felrobbant a kiszakadás következtében, komoly sérüléseket okozva az előtte dolgozó embernek. Egy orvosi egység épp abban a pillanatban lépett a hídra és megkezdte a sérülések kezelését. A műveleti tiszt konzolja lefagyott, a kormánynál ülő férfi is értetlenül állt a történtek előtt.

-Jelentést!

-Nem tudom mi történt uram. Valami kiszakított minket a normáltérbe.

-Mi az a „valami”?

-Olyan, mint egy… szakadás lenne az űrben.

-Képernyőre tudja rakni?

-Már ott is van parancsnok.

Andrew a képernyő felé fordult. Egy kékes fekete tölcsér látszott rajta. Egy féregjárat, vagy valami hasonló…

-Parancsnok! A hajó elindult a jelenség felé. Hatalmas gravitációs vonzása van. Olyan mintha egy feketelyuk lenne féregjáratnak álcázva.

-Teles meghajtással hátra! – kiáltotta Lindsay.

-A hajtóművek csak 20%-on üzemelnek. 

-Minden energiát a hajtóműnek.

A hajó hátrálni kezdett. A hajtóművek a lehető teljes kapacitással üzemeltek. A gépészek még avval is próbálták oldani a feszültséget, hogy felvetették ötletnek a kadétok biciklire ültetését és evvel történő energiafejlesztés lehetőségét. De a hátrálás megállt. A hajótest megfeszült.

-Parancsnok! Hajszálrepedések keletkeztek a burkolaton. A hajótest mindjárt kettészakad.

-Micsoda!

A szavak még el sem hagyták Andrew száját, mikor a hajó hátsó szekciója leszakadt. A farrész tehetetlenül közeledett a jelenséghez, majd egy hatalmas robbanás következtében meg is semmisült. A maradványok között tisztán látszottak a legénység halott tagjai, ahogy beszippantja őket a jelenség. Andrew lelki szemei előtt látta, ahogy a tehetetlen legénység az utolsó pillanatig küzd az életben maradásért. Fülében hallotta a sikolyokat és a kiáltásokat. Szörnyű volt.

-Uram, a jelenség minket is magába szippant.

-Kormány, próbáljon a fékező rakétákkal kitérni.

-Már próbáltam uram. Nem használt.

Tehát ennyi. Itt a vége. Andrew szíve egy pillanatra mintha megállt volna. Jane arcát látta maga előtt, ugyanúgy, mint a Lakurián öbölben tett kirándulásukkor három évvel ezelőtt. Látta maga előtt szép arcát, kedves mosolyát, hallotta selymes hangját. És látta maga előtt születendő gyermekét, akit már nem láthat meg. Szomorú volt és összetört. Tudta, hogy mivel jár a flottában szolgálni, de abban a pillanatban átkozta a napot, mikor letette a birodalmi esküt.

A Grand Captain megmaradt részlegeit hamarosan teljesen elnyelte a jelenség. Mintha nem is lettek volna.

 

 

 



*A Xanadu kolónia a Solusan bolygó ötven fényéves körzetében található. 

* Háromszáz évvel korábban  (B.I.SZ. 6235) IX. Gawen császár a Xanadu kolónián rendezte be a birodalmi központot. Majd miután Gawen meghalt és fia megörökölte a trónt, III. Hellion elrendelte, hogy tudósai mérjék fel a birodalom teljes nagyságát és számolják ki a közepét. Az origó a Solusan volt, mely már ekkor is fontos eleme volt a birodalomnak. III. Hellion elrendelte egy hatalmas palota építését, s az uralkodói székhelyét a Solusanra költöztette. 

* Az Imperial Creator egyike a legrégebbi építészeti vállalatnak, melyet még a birodalmi időszámítás fénykorában alapítottak. Számos kolónia, üdülőbolygó és város tervezése és kivitelezése fűződik a nevükhöz.

* Nicolaus Copernicus nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép elterjedése. Elmélete, mely szerint a Nap a naprendszerünk központja a tudomány jelentős hipotézise mind a mai napig. 1512 megalkotta a Commentariolus néven ismert kéziratát, mely a bolygórendszer felépítésével foglalkozik. A tézisek alapján megpróbálta kidolgozni az égitestek mozgását. Epiciklusokat alkalmazott, 34 kör segítségével magyarázva az égitestek által befutott pályákat. Sajnos eme eszmefuttatásai és számítási pontatlanok voltak, mivel ő körpályákban gondolkodott.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.