Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A fegyenc

 

 

Egy másik élet

 I. rész

Galaktikus időszámítás

340512.

(Négy évvel később) 

I.

 

Az Arturis szektorban lévő Citadella állomáson, népes tábor gyűlt össze a pihenőfedélzet és a sétáló utca legnagyobb felületű ablakai előtt. Az állmás dokkjaiban állomásozó hajók személyzete is a kilátóernyők elé gyűlt, vagy éppen az állomáson gyülekező csoportok valamelyikéhez csatlakozott. Különleges nap volt ez az állomás életében. Ezen a héten kerül megrendezésre az évenkénti Napvitorlás verseny, mely mindig hatalmas eseményt jelentett a szektorban tartózkodók és a közeli kolóniák mindennapjaiban.

Hosszú kígyózó sorok figyelték az állomás mellett felsorakozott napvitorlások tucatjait. Ezek a különleges járművek könnyű vázszerkezetű siklók voltak. Alakjukat tekintve hosszú orruk és gömbölyű hátsórészűk volt. A pilótafülke két személyes volt, egy pilóta és egy navigátor számára kialakított. Az orrészben voltak elhelyezve a hatalmas napvitorlák. Miután a hajók eltávolodtak az állomástól, a vitorlákat felfújható csövek segítségével bontja ki, melyek kihúzzák a vitorla anyagot, és merevvé teszik a szerkezetet. Miután a vitorlák megfeszültek, a fénynyomás hatására a hajó folyamatos gyorsulásnak indul. A napvitorlásokat először Galaktikus időszámítás szerint 000526.-kor állították versenypályára. Azóta minden évben megrendezésre kerül birodalom szerte, majd a négyévenként megrendezendő bajnokságon a legjobb versenyzők mérik össze tudásukat. A versenyek mindig két szakaszból állnak. Egy a versenybizottság által meghatározott távolság (bolygó, csillagköd, térbeli anomália) megkerülése, majd a visszaút megtétele alacsony teljesítményű hajtóművel. Szigorú szabály, hogy a verseny minden körülmények között csak fény alatti sebességgel történhet. Az birodalom polgárai körében nagyon népszerű sport, sokan hobbi szinten űzik. De sok köztük a hivatásos versenyző is.

Ilyen volt Andrew Lindsay is. Lindsay már hosszú évek óta állandó résztvevője a Citadella állomás versenyein. Többszöri nyertese a tornának, de az elmúlt szezonban csúnya baleset történt. Verseny közben a vitorlája levált a vázáról, így csak vontatóhajóval tudták visszahozni az állomásra. A vizsgálat nem talált szabotázsra utaló jelet, bár nem tartották elképzelhetetlennek. De végül is a vizsgálatot megszüntették.

A versenyzők megérkeztek a transzporter koordinátákra. Mindannyian kék színű overált viseltek, melynek közepén átlósan egy vastag fekete csík húzódott, mellette párhuzamosan egy sokkal vékonyabb sáv ékeskedett. Minden ruha mellkasán a birodalmi szimbóluma volt felvarrva, melyet egy parányi napvitorlás került meg.  Versenyzők között voltak résztvevők a közeli kolóniákról, az itt „horgonyzó” hajók legénységeiből néhányan, valamint az állomás személyzete közül is kerültek ki páran, és akadt köztük pár külföldi turista is. 

-Mindenki a helyén parancsnok!

 

-Rendben hadnagy. Mérje be a versenyzőket! 

-Megtörtént uram.

-Energiát!

 

A versenyzők, akik eddig az egyik üres üzlethelységben gyülekeztek, lassan dematerializálódtak a helységből. Legközelebb már mindannyian a hajójuk pilótafülkéjében találták magukat.

Andrew Lindsay aktiválta a szenzorokat és ellenőrizte az energia rendszert, hogy minden rendben van-e a visszaúthoz. Az elmúlt egy hétben, mióta a Grand Captain kikötött az éves rendszerellenőrzési és fejlesztési munkálatok miatt, Lindsay rengeteg dolgot módosított a napvitorláson. Könnyített a hajó tömegén a csillapítómező újrakalibrálásával, fejlesztette a hajtóművet, melynek csak a verseny második szakaszában lesz jelentősége. A vitorlákat speciális réteggel vonta be, melyek reményei szerint összegyűjtik a fény energiát, s a teljes vitorlaszerkezetet jobban megtolják majd. Sejtette, hogy a többiek is hasonló módosításokat hajtanak végre, bár aggódott, hogy megismétlődik a tavai eset, mikor is az egyik versenyző egy mikro sugárfegyvert épített a hajója burkolatába. A kivitelezés nagyon okos volt, mert puszta szemmel nem látszott, a letapogatók nem jelezték ki, sőt még az érzékelők is csak meg növekedett háttérsugárzásként mutatták ki, mikor éppen tüzeltek vele. Szerencsére a versenyző nem okozott nagyobb károkat. Bár az egyik hajó súlyosan károsodott, egy másik, pedig belerepült egy hatos típusú csillagködbe, halálos áldozatok nem voltak. A két pilótát hamar talpra állították a Citadella állomás orvosi részlegében. 

A tömeg csak bámulta a startra kész járműveket. Különböző transzparensek lebegtek az ablakokon, hogy a versenyzők láthassák, mennyire rajonganak értük.

A kommunikációs csatornák hirtelen megnyíltak, s egy mély, mégis bársonyos férfihang szólt bele.

-Hölgyeim és uraim! Kedves vendégeink! Szeretettel köszöntjük önöket az idei Napvitorlás versenyünkön – a nézők mind egy üdvrivalgással adtak hangot örömüknek. – Idén is sok jelentkező gyűlt össze, szerte a birodalomból.

A tömeg feszült figyelemmel csodálta a rajtvonalnál álló napvitorlásokat. Látszott a hajókon, hogy gazdáik különös figyelmet fordítottak reá. Új színezés, új hajótest, megerősített vitorlák és hajtóműgondolák. Aerodinamikailag is teljesen áttervezték őket, ami egy teljesen új hajótípus megszületését eredményezte.

-Most lássuk az idei versenyzőket. Godric Matusek a Gemini 7 kolóniáról, Jack Temple a Solusanról, Bartolomeo Hicks az Ikarusz 4 űrállomásról – az állomásparancsnok még hosszú percekig ismertette a versenyzők névsorát. – És végül, de nem utolsó sorban, az ötszörös bajnok, Andrew Lindsay parancsnok, az Avanger csillaghajó első tisztje.

A konferálás pár perc múlva véget ért, de a tömeg rajongó üdvrivalgása csak hosszú pillanatokkal később halkult csak el. A vitorlások startra készen várták az indulást, jelző fényt. Lindsay további rutin diagnosztikákat hajtott végre, hogy biztos legyen benne, hogy minden rendben van. Tudta, hogy a verseny ugyan a tisztesség szabályain alapszik, de az elmúlt években több jel is utalt arra, hogy kisebb szabotázsok történtek több hajón is.  Egy vitorlarögzítő repedése, egy hajtómű vezeték kiiktatása, hogy a második szakaszban jelentős hátránya legyen a versenyzőnek.

-Fél perc a rajtig – szólt köze az állomás első tisztje, aki több kollégájával a vezérlőből irányították a startot.

-Vettem. Húsz másodperc múlva indítsa el a versenyt – mondta az állomás parancsnoka.

-Igenis uram!

-Ha valaki keres, a társalgóban leszek, onnan jól látni az egész verseny.

-Igen uram – mondta az első tiszt, aki egy szolid mosollyal az orra alatt tekintett a parancsnok után. – Tíz másodperc a rajtig. Készenlét! 10; 9; 8; 7; 6; 5; 4; 3; 2; 1… START!

Az állomás fegyverzete aktiválódott, s az egyik vetőcsőből egy zöld színű torpedó jelent meg. A torpedó a versenypálya mentén távolodott az állomástól, majd pár pillanattal később felrobbant, s megkezdődött a verseny.

A vitorlák megfeszültek, s lassan távolodni kezdtek az állomástól. Lindsay hajója folyamatosan gyorsult. Úgy tűnt, hogy az új vitorlaváz beváltja a hozzá fűzött reményeket. Kezeit gyengéden tartotta a kormányon. Tudta, hogy az irányváltás jelen körülmények között nem volt egy gyors folyamat.

A verseny elindult. A résztvevők egymás mellett haladtak percekig, majd miután elhagyták az állomás körzetét, rögtön lassú manőverekbe kezdtek.

Bartolomeo Hicks egy nagyon kemény versenyző volt. Munkáját tekintve biztonsági tiszt volt az Ikarusz 4-en és az egyik legkeményebb tiszt a flottában. Már fél tucat fegyelmi tárgyalása volt az agressziója miatt, melyet a munkája folyamán alkalmazott. De emellett kitűnő biztonsági tiszt volt. A versenyt is egy véresen komoly dolognak fogta föl. Manőverei több esetben okozták két vitorlás kisebb összeütközését, vagy egyensúlyából való kibillenését.

A többi versenyző is hasonló manőverek bevetésén fáradozott. Matusek hajója kihasználta hajója pehely súlyát és annak kedvező adottságait. Gyorsan manőverezett el a többi hajó között, olykor még egy spirális manővert is bevetett, hogy kikerülje, és mellesleg összezavarja riválisait.

Temple manőverei első ránézésre szánalmas próbálkozásnak tűntek, de az évek folyamán jól kidolgozott taktikává vált, melyet már többen próbáltak utánozni, de csak kisebb sikerekkel. A versenyzők sosem tudhatták, hogy éppen mire készül kiszámíthatatlan ellenfelük. Jack Temple általában csak ide-oda forgolódik napvitorlásával, míg nem odasodródik egyik versenytársához, aki az összeütközéstől tartva kitér az útból. Ezt a reakciót kihasználva Temple gyors és tartós előnyre tesz szert. Mások általában nem tudnak időben irányt változtatni, és ténylegesen összeütköznek egy másik napvitorlással.

Félúton voltak az irányjelző bójáig. A tömeg még mindig egy bolyban haladt. Néhányuknak sikerült előrébb jutniuk néhány helynyit, de a legtöbben ugyanott haladtak, ahonnan a versenyt kezdték. Mindannyian tudták, hogy minden a második szakaszban dől el.

Andrew Lindsay megkezdte a hajtómű rendszer ellenőrzését, hogy a megadott időben átválthasson erre a haladási módszerre. Energiaellátó rendben üzemelt, a hajó csillapítómezője is stabil volt. Minden rendben működött a parányi pilótafülkében.

-Még öt perc a célállomásig – állapította meg a komputer.

Lindsay kezét egy zölden villogó billentyűre helyezte. Tudta, hogy ha a fordulóponthoz ér gyorsan be kell húznia a vitorláit. Az előzetes számítások alapján, ha még a bója előtt bevonja a napvitorlákat, akkor lesz elegendő hajtólökete, hogy megkerülje a bóját, és utána aktiválja a hajtóműveit. Előzetes becslései szerint a hajó sebessége és útvonala elég egyenes és anomáliáktól mentes, hogy gyorsan célba érhessen. A szenzorok adatai kirajzolták a legegyszerűbb röppályát és a konkurenciák elhelyezkedését a jelenlegi helyzetéhez képest.

A vitorlások nagyjából egyszerre értek a bója közelébe. Lindsay megkezdte, a vitorlázat bevonását, mikor egyik legveszélyesebb ellenfele, Bartolomeo Hicks gyors manőverekkel bevágott elé. Lindsay tekintete megakadt a hajó törzsén, melyről teljesen eltűnt a vitorlázat. Talán már korábban behúzta őket – gondolta Lindsay. De eme feltételezése hamar megbomlott, mikor meglátta ellenfele vitorlázatát tőle jobbra lebegni.

-A mindenit! – mondta Lindsay meglepetten. Ekkor már tudta, hogy ezt a versenyt elveszítette. Akármilyen gyorsan dolgoztak az automaták a vitorlák bevonásával, nem volt annyi energia a hajtóműben amennyivel behozhatta volna. Tudta, hogy ezek a versenyek nagyjából olyan szinten voltak, mint azok a homokfutók, melyeket a sivatagokban használtak „dűne verda” címén. Ezekbe a könnyű vázas járművekbe az ott lakók egy fűnyíró motort építettek, így az autók ugyanakkora sebességre voltak képesek, s az előrejutás mindig a megfelelő időzítésen múlik.

Lindsay aktiválta a hajtóműveit. A hajó gyorsulásától a vitorlák úgy törtek le, mint mikor a szelek kicsavarják a fákat vihar idején. Vitorlása áramvonalas kialakításában bízva próbált az élre törni, de már hiába. Percekkel később Bartolomeo Hicks áthaladt a célvonalon, s Lindsay így csak a második helyen végzett.

 

II.

 

-Igyunk, az idei Napvitorlás verseny dobogósaira – mondta az állomás parancsnoka, s magasba emelte poharát, így tisztelegve a versenyzők előtt. E ceremónia minden évben megrendezésre került, mely egyfajta díjátadónak felelt meg. Az első három helyezett egy-egy kupát kapott, mely az állomás miniatűr gravírozott képét viselte, valamint a galaktikus évszámot. A díjátadást, mindig egy állófogadás követte, mely a környező szektorok étel és ital különlegességeit vonultatta fel a népes publikum előtt.

Andrew Lindsay épp az egyik tálcáról vett el egy különleges ételt, mely őt egy szimpla szalámis szendvicsre emlékeztette. Hófehér díszegyenruhát viselt, mint minden évben. Mellkasának jobb oldalán a birodalmi felségjel, kabátujján, pedig három aranycsík ékeskedett. A háttérben az állomás zenekara, melyet a műveleti tiszt vezényelt.

-Jó meccs volt Andrew – szólt valaki Lindsay háta mögül.

-Ahogy mondod Bartolomeo. Gratulálok a győzelmedhez – mondta Lindsay, majd megrázta a férfi kezét. – te évről évre keményebb ellenfél vagy.

-Hát igen, igyekszik az ember – mondta mosolyogva. – De be kell vallanom a manővereid szintén jók voltak. Néha azt hittem, hogy beléd ütközöm, olyan sokszor törtél be elém.

-Tudod ez egy hatékony védekezési taktika – Lindsay végigmérte ellenfelét. Pár órája még versenytársak voltak, de most ugyanolyan szabadon beszélgettek, mint mikor még akadémiai szobatársak voltak. Tisztán emlékszik, hányszor törtek borsot a másik orra alá. Mikor Hicks átkonfigurálta a fülhallgatóját és a professzor előadása helyett egy régi zenei stílus képviselőjét, Little Richard-ot hallotta. A taktikai szimulációkon hányszor lőtték le egymást, még akkor is, ha azonos csapatban voltak. A professzorok és kiképző tisztek megszámlálhatatlan sok alkalommal büntették és fegyelmezték őket. A legszigorúbb büntetés az volt, mikor berakták őket egy kompba, s elküldték őket egy hétre, bolygókörüli pályára, mindennemű kommunikáció, tisztálkodási lehetőség nélkül. Ételnek is csak egy hétre elegendő fejadagot kaptak. Persze az elszigeteltség is alkalmat adott a közös bolondozásra. Lindsay rájött, hogy a mesterséges gravitációval nagyon jól meg lehet tréfálni az éppen alvó embert. Egyik „éjjel” Hicks mélyen aludt, mikor Lindsay kikapcsolt a gravitációt, megvárta, míg kellő magasságba emelkedik a talajtól, majd visszakapcsolta a gravitációs mezőt. Hicks nagyot koppant a kemény padlózaton, míg Lindsay jót nevetett az ő kárára. Hicks hasonlóképpen állt bosszút ezért a tettért. Lindsay-t elszigetelte egy erőtérrel, majd folyamatosan megnövelte az erőtéren belüli metán szint mértékét.

-Mi jár a fejedben? – kérdezte Hicks, miután meglátta barátja arcán a széles mosolyt.

-Csak eszembe jutott az egy hét, melyet a kompban töltöttünk.

Hicks is elnevette magát.

-Igen, elég vicces volt.

-A karod jól van?

-Igen, a törés az óta teljesen helyre jött, bár néha még mindig fáj, ha megfordul a szél – mondta mosolyogva, s végigsimította a régi sérülés helyét. – Jut is eszembe, hogy van a feleséged?

-Köszönöm kérdésed, nagyon jól.

-Ezt örömmel hallom – mondta mosolyogva.

-Most min nevetsz?

-Csak eszembe jutott, hogy ha egy kicsit gyorsabb vagyok, akkor most…

-Mostanra már rég elváltatok volna. Ismerd el, hogy a házas élet nem neked való – mondta Andrew és belekortyolt a poharába.

-Való igaz, de… - néhány másodperc néma csönd következet. – Nem. Igazad van, tényleg nem nekem való – mondta, és megint elnevette magát.

-Te nem változtál semmit – mondta Lindsay és barátjával elindultak az ételek felé.

Hosszú percek teltek el, mire leültek az asztalhoz és nekiláttak a fejedelmi lakomának. Ételkülönlegességek széles választékát vonultatták fel az idén is, melyek az emberi kultúra és a szomszédos birodalmak tradicionális finomságaiból állítottak össze.

Fel sem tudta fogni, hogy az emberek történelmében létezett idegengyűlölet, s az összes néppel, mellyel csak őseik találkoztak, potenciális veszélynek tekintették. A Galaktikus időszámítás előtti ezer évben hosszú háborúskodás zajlott le az űrnek ebben szegletében. Az emberi birodalom akkor egy harmadát uralta a jelenlegi területének, de hadereje és flottája már akkor is az egyik legerősebbnek és legnagyobb volt az ismert világegyetemben. Egymás után hódították meg a kisebb világokat vagy negyven éven keresztül. De az akkori birodalmak megelégelték a folyamatos fenyegetettséget, s egyesített erővel fel vették a harcot az emberekkel. Az Emberi Birodalom és az ellenük szövetkező fajok konföderációja húsz éven keresztül harcoltak egymással, mígnem a két fél már-már megelégelte az évtizedek óta tartó vérontást, melyet még atyáik-nagyatyáik robbantottak ki a folyamatos idegen gyűlöletükkel. Az elkövetkező pár hónapban a harcok abbamaradtak, s a felek leültek egy asztalhoz annak reményében, hogy ez a tárgyalása háború végét jelentheti. Két hónap után sikerült teljes mértékben lezárni az Emberek és Idegen fajok közti majd hetven évig tartó háborút, mely a történelemben az Idegenellenes Háború néven vonult be.

A fogadás véget ért. Andrew Lindsay parancsnok visszaindult a kabinjába, a Grand Captain fedélzetére, közben az elmúlt pár óra eseményein töprengett. Már másodjára veszíti el a versenyt, pedig úgy hitte, hogy idén minden esélye meg van a győzelemre. Tévedett. Majd jövőre – gondolta.

Már majdnem a kabinjához ért, mikor a kommunikátora halkan csipogni kezdett. Lindsay aktiválta a műszert, s határozottan beleszólt.

-Itt Lindsay parancsnok!

-Itt Fleischman kapitány beszél. Parancsnok, kérem, fáradjon a kabinomba.

-Máris ott vagyok kapitány.

A kapitány kabinja a hármas fedélzeten volt, mely öt fedélzettel volt Lindsay kabinja fölött. A lift szélsebesen suhant az aknában. A parányi kabin megközelítőleg egy perc alatt ért el a hajó két ellentétes pontjára, így a távolságok csak másodpercekre voltak az embertől. Mire mennének a főbolygón ilyen fejlett közlekedési rendszer nélkül.

 Fülke megállt, s az ajtó félresiklott. Lindsay kilépett, majd elindult a folyosón jobbra. A csillaghajó tervezés lényegesen új irányt vett három évvel ezelőtt. A belső kialakítás színesebb, barátságosabb volt, mint a régebbi hajókon. A tervezők úgy gondolták, hogy mivel a legénység életének nagy részét ilyen hajókon tölti, miért ne legyen inkább otthonosabb, ugyanakkor mégis birtokolja egy csatacirkáló felszerelését és modern technikáját. Mert a Grand Captain az egyik legújabb építésű csatacirkáló volt a flotta kötelékében. Külső kialakítása is sokkal praktikusabb volt, mint elődjeinek. A szögletes formákat, az ívesebb külső borítás váltotta föl, vastagabb páncélzattal és burkolattal. Ami állandó volt, az a parancsnoki torony a hajó hátsó részénél.

Lindsay megérkezett a kapitány kabinja elé. A lakosztály a bézs színű, bordó lapokkal díszített folyosó hármas elágazásánál volt. Lindsay a csengőre helyezte a kezét, majd megnyomta a parányi kapcsolót.

-Tessék!

Lindsay belépett a kabinba.

-Hivatott uram!

-Igen parancsnok. Kérem, foglaljon helyet.

-Valami gond van uram? – kérdezte, miközben leült a kapitánnyal szembe. A kapitány az íróasztala mögött ült. Fekete arcán, látszott, hogy valami bosszantja.

-Úgy tűnik, az új hajtómű beszerelése és üzembe helyezése csúszik egy keveset.

-Pontosan mennyit uram?

-Két-három hetet parancsnok – mondta a kapitány és felállt az asztala mögül, majd a kabinja ablaka felé indult. Mozgásából kiderült, hogy nem örül ennek a hírnek. Fleischman kapitány olyan ember volt, aki nem szeret egyhelyben ülni. Meg volt a napi menetrendje, amitől eltérni sosem szokott. Olyan volt ő, mint egy svájci óra, amelyik sohasem késik. Ám ezúttal sajnos mégis kilazult egy csavar…

-Uram! Szabad megkérdeznem, hogy addig mit csinálunk?   

-Mivel az állomás személyzete 85%-os, ezért a legénység néhány tagját áthelyezem a Citadella fedélzetére. A többieket, pedig eltávozásra küldöm.

-Értem uram – mondta Lindsay. Tudta, hogy mivel ő a hajó első tisztje nagy eséllyel áthelyezik a Citadella vezérlőjébe.

-Ami önt illeti… - Fleischman nyomkodni kezdte az asztali számítógépének néhány gombját.  – A visszahívásig ön szabadságon van.

Lindsay szíve hatalmasat könnyebbült, mikor meghallotta ezeket a szavakat.

-Köszönöm kapitány.

-Hívja a feleségét, s vigyen el egy kompot. Menjenek el egy üdülőbolygóra. Érezzék jól magukat.

-Ön melyiket ajánlja uram?

-Mivel mi itt vagyunk az Arturis szektorban, a felesége, pedig a Solusanon, talán a Perseus 7-et tudom ajánlani. Mind a két helyről öt napig tart az út.

-Igaz.

-Lindsay parancsnok! Parancsolom, hogy érezze jól magát – mondta Fleischman és mosolyogva, megrázta első tisztje kezét.

-Köszönöm uram.

-Távozhat – épp hogy kimondta e szavakat, Lindsay már kint is volt a kabinból, s rohamléptekben haladt a legközelebbi lifthez, hogy minél hamarabb közölhesse a jó hírt. 

 

III. 

 

Pár óra telt csak el, de Andrew Lindsay már félúton volt a Perseus 7 üdülőkolónia felé. Miután levetette egyenruháját, s azt hanyagul az ágyára vetette, magához ragadta a legfontosabb kellékeket (s pár kevésbé fontosat), és bedobálta azokat egy táskába, s meg sem állt a legközelebbi hangárig. Miközben a komp távolodott a Citadella állomástól, Lindsay kezébe vette az épp aktuális olvasmányát, A rég elfeledett világokat, s mélyen beletemetkezett.

Andrew már gyerekkorában is rajongott a régi dolgokért. Lenyűgözte őt a történelem, s a múlt nagy alakjai. Nem is csoda, hogy már általános iskolában is a Kozmikus történelem volt a kedvenc tantárgya. Régi csaták, legendás stratégák, a birodalom születése és terjeszkedése, de ami leginkább lenyűgözte, az „Emberiség bölcsőjeként” nevezett világ. Már évszázadokkal korábban szárnyra kelt egy monda, mely az emberiség legelső lakhelyének neveztek. Sok történelem professzort megindított ez a történet, s ezért tanult éveken keresztül, utazta be az ismert világegyetem nagy részét, hogy meglelje azt a bolygót.

Az elmúlt kétszáz évben több expedíció is indult, mely az „óhaza” felkutatását tűzte ki célul. Az első évtizedekben a kormány a történelem eretnekeinek nevezte ezeket a csoportokat, egészen addig, míg a tudományos tanács elfogadta a teóriát, mondván minden dolognak meg van az eredete. Több százezer adat átnézése után kiderült, hogy az embereké elveszett valahol az idő folyamán. Ekkor a Tudományos tanács, sőt még a császár is több támogatást adott ezeknek a csoportoknak. A kutatás legalább százötven évig sikertelenül alakult. Tévutak, zsákutcák, hamis nyomok mentén kutattak a nagy elődök, míg úgy hetven évvel ezelőtt egy a birodalom szívében lévő kisbolygó barlangrendszerében felfedeztek valamit. Régi archívum lehetett, még a vándorlás korszakából. Kezdetleges adatmodulok és számítógépek maradtak fenn, melynek nagy része használhatatlannak minősült. Ám néhány adathordozót sikerült dekódolni. A pontos koordináták nem derültek ki, de az adattörmelékek egy kék bolygóról beszéltek, mely egy távoli naprendszer harmadik bolygója volt. Továbbá egy szót találtak még melyet a bolygó nevének azonosítottak: Föld. Kiderült még néhány adat az égitestről, főként történeti ismeretek, légköri adatok, környezeti utalások.

A tanács egyik tagja, későbbi vezetője összegezte az adatokat, s legvégül egy kérdés fogalmazódott meg benne:

-„Hol kezdődik a történelmünk?”

A „leletek” melyeket találtak egy rég elfeledett civilizáció maradványai mely talán még régebbi, mint amilyenre gondoltak. Oly régi, melyeket már nem ezrekben vagy akár tízezrekben mérnek.

-„Lehet… hogy számokkal ki sem fejezhető.”

Számokkal ki sem fejezhető.

Ez volt az a kérdés mely meghatározta a kis Andrew életét. Ő is számos magánkutatást végzett az iskolás évei alatt. A középiskolai évek alatt több tanárának elő állt az ötlettel, melyet egyesek nevetségesnek, mások, pedig ígéretesnek találtak. Elhatározta, hogy megkeresi az „Óhazát” bármibe kerül is. De nem származott gazdag családból, anyagi támogatást nem kapott a Tudományos tanácstól, így hát feladta álmát, hogy megleli a rég keresett világot.

De a felfedezési vágy továbbra is munkálkodott benne, ezért lépett be a birodalmi flottába. Az akadémia után az Ukrajna csillaghajó műveleti tisztje volt. De az Ukrajna egy csillagködben komoly károkat szenvedett. Csak normál hajtóművei maradtak működő képesek. A parancsnoki torony is komoly károkat szenvedett. Miután az Ukrajna kiszabadult a csillagködből, sodródni kezdett egyenesen a határon kívüli űr felé. Több kalóz banda is portyázott arrafelé akkoriban és pont az ilyen megbénult hajókra utaztak. Az Ukrajna tökéletes célpont volt számukra. Nem működtek a hajtóművek, a fegyverek is károsodtak, a pajzs olyan állapotban volt, mintha nem is lett volna a hajón. Egyedül a kommunikáció működött, de a legközelebbi mentőegység is kétnapi távolságra volt tőlük.

A kalózok támadtak. Az első csapás komoly károkat okozott. A főtisztek többsége is megsérült. A rendszerek fele nem is működött. A híd vörös fényben úszott. Lindsay kezdő hadnagy volt az Ukrajna fedélzetén. Kiválóan ismerte a hajó rendszereit és elektromos hálózatát. De itt már ez sem segített. Leadott még pár lövést, amíg a fegyverek még bírták, de tudta itt már nincs remény. A kapitány halott, az első tiszt a gyengélkedőn fekszik, a taktikai tiszttel együtt. A kormányos próbált megfordulni, de nem sikerült neki. Az utolsó percben ugrott el a pilótaülésből, még mielőtt az felrobbant volna.

A hajó romokban hevert. Az emberek egymást segítették fel, vagy szedték ki a törmelékek alól. Lindsay látta hogy itt már nincs mit tenni. Megnyomott egy gombot, majd a rádióba szólva egy parancsot adott:

-Kiüríteni a hajót! Mindenki a mentőkabinokba!

Percekkel később több tucat mentőkabin hagyta el a hajót, s a legénység a legközelebbi kolónia felé vette az irányt. Egy hétig tartott, míg elérték a legközelebbi állomást, ahol ellátták a sebesülteket és elszállásolták a túlélőket.

A szektorparancsnok magához rendelte az összes hajót mely épp a közelükben tartózkodott, s a Lindsay által megadott koordinátákon csapást mért a kalózokra. A győzelem után Lindsay-t visszarendelték a Solusanra, ahol átvette új megbízatását, az Argus 9 hajógyárának vezetését parancsnokhelyettesi rangban.

Az újdonság varázsa kedvezően hatott Andrew Lindsay életére. Új kihívásokkal került szembe. Közvetlen közelről láthatta a hajók születését, a tervezőasztaltól egészen a dokk elhagyásáig. Továbbá itt ismerkedett meg a Napvitorlásokkal és a versenyekkel. Első versenyét egy évvel később nyerte meg.

Már két éve volt az Argus 9 parancsnoka, mikor a hadvezetés, az uralkodó jóváhagyásával elrendelte egy teljesen új hajótípus megtervezését és építését. Lindsay egy különleges team összeállításába kezdett, s úgy gondolta, hogy ezúttal ő is beszáll a folyamatba. Hosszas munkaórák teltek el a tervezőszoba komputerei előtt. Újabb és újabb átalakítás, formatervezés és burkolat összetétel módosítás történt. Az alapötletben felmerült, hogy az új hajó ne olyan legyen, mint egy hatalmas doboz, melyhez egy másik doboz csatlakozik. Lindsay és csapata a formavonalak újszerű megalkotását tűzte ki fő célul. Hosszú, mégis görbületben végződő formákat alkottak. Az orron lévő háromszöget felváltotta a lekerekített rész. A hajtóműveket is gondosabb kialakítás jellemezte. Kisebb, ugyanakkor nagyobb teljesítményű motorok tervezését is felvetették, melyet egy másik csapatra bíztak. Még nem tudták, hogy cirkálót terveznek-e vagy esetleg konzuli hajót, csak azt tudták, hogy teljesen új irányzatot akarnak bevezetni az űrhajótervezésben. A védelmi rendszert dupla energiapajzzsal látták el, így ellenállóbb lett a támadásokkal. Több fázisú sugárfegyverek tervei már régebben felmerültek a vezérkarban, de a tesztek során a hajók majdnem megsemmisültek használat közben. Lindsay úgy gondolta, hogy a terveket beleveszi a tervező programba. Eltelt négy hónap, mire a tervezet elkészült. Lindsay személyesen tette tiszteletét a döntőbizottság ülésén, ahol maga az uralkodó is megjelent. Több órás bemutatás és komputeres szimulációkkal való bizonyítás után az uralkodó áldását adta a tervezetre és megkezdődhetett az új hajóosztály első egységének megépítése. Az új hajó munkálatai 311212.-kor kezdődtek meg.

A külső váz és burkolat három hónap alatt elkészült. Jöhetett a belső kialakítás. Széles folyosók és barátságosabb külső terveztek bele. Harminc fedélzetnyi területet kellett kialakítaniuk az elkövetkező tizenöt hónapban. Száz építő brigád dolgozott három műszakban, hogy a hajó időben kifuthasson a dokkból. De még sok munka volt hátra. Nem csak egyszerű katonai hajót építettek. A fedélzeten sok más létesítményt is meg kellett építeni. Szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket kellett teremteni, hogy a legénység ne forduljon be teljesen az út alatt. Az orvosi részlegnek is hatalmasnak kellett lennie, hogy az ezerfős legénységet elláthassa egy komolyabb járvány vagy baleset idején is. A hangár szintén egy egész fedélzetet elfoglalt. Összesen tizenkettő kisebb felderítőhajónak adott otthont, melyek szintén a legmodernebb kialakítást és felszerelést kapták. Helyet kapott még a fedélzeten tudományos labor, csillagtérképészet és egyéb más létesítmény is. De ami különlegessé tette az egészet, a legénységi kantin volt. A hajó parancsnoki tornya előtt volt, s egy hatalmas félgömb alakú üvegkupola borította, ahonnan tökéletes látvány tárult a csillagos égre.

330127. Az első hajó az újak közül elhagyta az űrkikötőt, fedélzetén Fleischman kapitánnyal és legénységével, valamint Gordon főadmirálissal és Andrew Lindsay parancsnokhelyettessel. A tiszteletbeli első úton mindig részt vett a flotta egyik legmagasabb rangú tisztje, valamint a hajó fő tervezője.

-Elismerésem – mondta Fleischman kapitány, s tekintetével végigpásztázta a hatalmas parancsnoki hidat. – Remek hajót tervezett Mr. Lindsay.

-Köszönöm kapitány.

-Én is gratulálok – mondta Gordon, majd Fleischman felé fordult. – Nos, kapitány, készen áll az első feladatra?

-Nem egészen uram. Tudja még mindig jelöltek ki mellém első tisztet.

-Valóban… Lindsay parancsnokhelyettes! Vállalná ön a Grand Captain első tiszti posztját?

-Igen uram – mondta Lindsay. Gordon látta, hogy váratlanul érte a lehetőség, mellyel most megajándékozta a sors.

-Akkor ezennel ezt a kérdést is letudtuk. Andrew Lindsay mától a Grand Captain első tisztjeként szolgál, teljes körű parancsnoki kinevezésben.

-Segédtiszt! Kérem, vezesse be a hajónaplóba – mondta a kapitány.

A Grand Captain tehát útra kelt, fedélzetén Andrew Lindsay parancsnokkal. Lindsay izgatott volt az ezt követő pár napban. Azt sajnálta leginkább, hogy nem oszthatta meg személyesen ezt az élmény menyasszonyával. A komputeres üzenet mindent elárult, ami fontos volt, de nem volt olyan, mint mikor személyesen közlik valakivel a jó híreket.

-Perseus 7 üdülőkolónia hívja a Taurus űrhajót! Kérem, válaszoljon – szólalt meg egy bársonyos női hang.

-Itt Andrew Lindsay, lesállási engedélyt kérek.

-Vettem Taurus! Engedélyt megadom. A hármas platformon landolhat.

-Köszönöm. Mondja, Jane Lindsay hajója megérkezett már?

-Pillanat uram – mondta a női hang. – Igen, egy órája száll le a hajója. Egy üzenetet is hagyott önnek, mely szerint várja önt a medencéknél.

-Vettem. Köszönöm. Megkezdem a leszállást. Kapcsolat vége.

 

IV.    

    

A Perseus 7 az egyik legrégebbi üdülőbolygónak számított a birodalomban. Még a régi időszámítás korában alapították. Az egész bolygó egy hatalmas tenger volt, melynek nagy részét egy mesterségesen kialakított sziget borította. Évente hatalmas turisztikai forgalmat bonyolít, mind belföldi, mind külföldi vendégek területén. Ameddig a szem ellát szállodakomplexumok, vízicsúszdák, sportolási lehetőségek a lovaglástól a műrepülésig, valamint rengeteg extrémsport lehetőség is rendelkezésére állt a kedves turistáknak. De a legkedveltebb még mindig a tengerpart volt. A turisták java itt fordult meg leggyakrabban. Volt, aki a nap felkeltére volt kíváncsi, sokakat a naplemente varázsolt el, de a legnépesebb mégis napközben volt. A vízi sportok paradicsomaként is emlegetett tengerpart számos szórakozási lehetőségekkel bírt: vízisí, szörfözés, vízi bicikli és még sok más klasszikus vízi játék.

Andrew Lindsay már beköltözött a szállására, s elindult, hogy megkeresse feleségét. Az üzenet szerint a medence környékén várja őt szíve választottja. A lift leért a halba, s Andrew a jobb oldali kijárat felé indult. Az Imperial Hotel teraszán áthaladva ért el a medencékhez. Három hatalmas medence volt, s mindegyikben és körülötte is hemzsegtek az emberek. Andrew kicsit megszeppenve állt a tömeggel szemben. Érezte, hogy nem lesz könnyű megtalálni hitvesét. A nap már akkor is élesen sütött, mikor Andrew hajója leszállt, de most egyenesen égetett. Jane szerette a napfényt, szeretett napozni és a vízpartján feküdni, különösen mikor a lágy szellő bele-bele kapott hosszú fekete hajába. Nagy eséllyel a tengerhez legközelebb eső medence környékén leli szívének sztárját, ezért nem habozott tovább, határozott léptekkel elindult a part felé.

Úgy öt perce gyalogot már. Közben tekintetét olykor a körülötte lévő dús, egzotikus növényzetre, olykor a felhőmentes égre vetette. Fleischman tényleg nem túlzott mikor egy régebbi beszélgetésük alkalmával a „paradicsom” szóval jellemezte a Perseus 7-et. Mindenhol vidám embereket, játszadozó gyerekeket látott. Boldog családok voltak, s remélte, hogy egyszer ő is szép családdal büszkélkedhet majd.

És akkor megpillantotta azt, akit a tömegben eddig kutatott. Ott állt az egyik fa mellett, s a tengert bámulta. Fehér bikinit viselt, mely tökéletesen illett nap barnította, selymes bőréhez. Tekintete a távolt kémlelete, miközben haját gyakori mozdulatokkal tolta félre a szél fúvása miatt. Olyan volt, mint Aphrodité, mikor kiemelkedett kagylójával a tengerből.

-Szia drágám! – szólította meg kedvesét Andrew.

-Szia – mondta Jane, s megcsókolta férjét. – Már nagyon vártalak.

-Én is alig vártam, hogy ide érjek – Andrew átkarolta felesége derekát, majd elindultak a medence partja felé.

Órák teltek el, de a nap még mit sem vesztett erejéből. A tömeg még mindig a medencék partján sütkéreztek, vagy éppen a vízben hűtötték felhevült testüket. Az ugráló gyereke olykor megzavarták a nyugodt vízmozgást, főleg, mikor egy kövérebb gyerek ugrott bombát a tömeggel tarkított medencébe.

Hat óra körül jár, mikor Andrew és Jane otthagyták a partot és visszaindultak a szállásukra. Szobájuk az egyik magasan lévő emeleten volt. Tágas, szinte már egy kisebb lakás méretével büszkélkedett a szobájuk. Még az uralkodó sem kaphatna ekkora szobát – gondolta Andrew.

Jane elindult a fürdő felé, hogy rendbe szedje magát. Levette fehér fürdőruháját, s a mosdóba dobta azt. A sötét színű márvány fürdőszoba egyaránt rendelkezett fürdőkáddal és zuhanykabinnal is. A fürdő alapterülete elég nagy volt, majdnem tíz négyzetméter, így mindennek akadt elég hely. Az ajtó mellett volt egy mosdó, felette egy hatalmas tükör. A törülközők a zuhanykabin mellett kaptak helyet.

Jane anyaszült meztelenül állt a fürdő közepén. Lassú határozott léptekkel elindult a zuhanykabin felé. Megnyitotta a vizet, mely kellemes meleg volt. A vízcseppek lassan folydogáltak végig formás testén. A szappant egyenletesen dörzsölte végig minden porcikáján. Gondolatai eközben egy távoli helyre kalandoztak. Arra az éjszakára, mely az óta fordulópontnak számított életében. Az emlék kéjes érzéseket ébresztett benne, melyeket, ha akart volna, akkor sem tudott volna elfojtani. A képek, mint villámcsapások, úgy jelentek meg szeme előtt. Egy új kép villant fel. És még egy, és egy újabb… S az utolsó gondolat, ami a fejébe szöget ütött az, hogy mondja meg Andrew-nak?

A nap már alá bukott a horizonton. Az égbolt megtelt csillagok milliárdjaival. Jane Lindsay ugyanott állt, ahol korábban a napon sütkérezett. Haját most is meglibbentette a lágy esti szellő. Barna szemeivel a tengert bámulta, mely békésen mosta a partot, halk zúgással törve meg a csendes estét. Gondolatai még mindig azon jártak, hogy mondja el Andrew-nak azt az éjszakát. Szívét bűntudat mardosta. Vajon mennyire lesz dühös?

Pár perccel később halk lépések zavarták meg Jane elmélkedését. Jól ismerte ezt a hangot. A cipő koppanása kövön, az apró csosszanás, mikor valaki megemeli a lábát. Andrew közeledett.

-Szia Jane – mondta, s átkarolta feleségét. – Sokat vártál rám?

-Nem. Én is csak most érkeztem.

-Remek. Az asztalunk már vár minket.

Andrew elegáns öltözetben állt hitvese elé. Fehér sportzakót viselt, hozzá illő sötét nadrággal. A zakó alatt egy vörös színű inget viselt. Hajviselete és öltözködése inkább emlékeztetett a díszegyenruhájára. Talán csak a kabátujjról hiányzó aranycsíkok árulkodtak civil voltáról. Jane is elegáns öltözéket viselt. Hosszú, fehér egybe ruhát öltött magára, melyet szolid dekoltázzsal és nagyobb hátkivágással alkotott meg a szabómester.

Az étterembe érve Jane szívverése felgyorsult. Tudta, hogy hamarosan el jő az ideje, és el kell mondani eddig őrzött titkát. Tudta, hogy most hasonlóak a szabályok, mint a pókerben: ha blöffölsz, készülj fel, hogy előbb-utóbb terítened kell.

Miközben a főúr az asztaluk felé vezette a Lindsay házaspárt, Jane folyamatosan a helység belső kialakítását figyelte, gondolván elterelheti a figyelmét az eljövendő percektől. Csak bámulta a maga kupolát, melyről egy gyönyörű freskó tekintett vissza rájuk. A képen egy férfi állt, lábánál egy fejnélküli test feküdt. Bal kezében egy fejet tartott, melynek tetején haj helyett kígyók éktelenkedtek, míg jobb kezében, pedig kardját tartotta. Jane felismerte a jelenetet, mely régi mitologikus eredetű eseményt elevenített meg. Jane szerette a művészeteket és az építészetet. Diplomamunkáját az Építészet és Művészetek Kombinálása címmel írta.

Épp elmerült volna a terem sarkainál álló oszlopok tanulmányozásában, mikor megérkeztek az asztalukhoz. A főúr kihúzta a széket, hogy Jane a legkényelmesebben tudjon helyet foglalni rajta. Miután a főúr befejezte az ültetési ceremóniát, elment, s hamarosan visszatért egy üveg pezsgővel, melyet még a Galaktikus időszámítás előtti időkben palackoztak. A hűs alkoholos ital, aranyló vízesésként csordult a pohárba, s habja szép egyenletesen töltötte meg a pezsgőskelyhet.

Jane szíve még hevesebben vert, mint percekkel korábban. Érezte, hogy a pillanat, mely fordulópont is az életében, hamarosan bekövetkezik. Szeme Andrew mosolygó arcát figyelte. Látta rajta az örömöt, a szeretetet, melyet iránta érzett. Vajon mi lesz, ha színt vall neki?

Andrew megemelte a poharát, s már épp szólni kívánt, mikor Jane félbeszakította.

-El kell mondanom valamit – arcán tábort vert a komolyság.

-Persze, mondjad csak – felelte Andrew.

Jane érezte, hogy arcizmai megfeszülnek. Lábizmai folyamatosan lüktettek, mintha arra figyelmeztette volna őt, hogy addig fuss, amíg még van rá lehetőséget. Hát eljött a pillanat.

-Terhes vagyok.

Andrew egy pillanatra megmerevedett. Arcára kiült a meglepettség. Jane úgy érezte, hogy elsütötte a fegyvert, mely akarata ellenére pontosan telibe találta a célpontot.

Ekkor Andrew meglepett arcán megjelentek a mosoly első jelei.

-Mi csoda! Ez remek! 

Andrew felpattant az asztaltól, s a magasba emelte Jane-t. Miután szíve választottja újra a földre került, hatalmas, szoros ölelésben egyesült férjével. Szíve megnyugodott, hogy Andrew ennyire jól fogadta a hírt. Mind a ketten akartak családot, gyermekek egész hadával tervezték jövőjüket, de még várni akartak egy-két évet. De ez így volt jó. Mind a ketten tudták, hogy most jött el a családalapítás ideje. Andrew, aki megszállott karrierista volt, abban a pillanatban, hogy meghallotta a hírt száznyolcvan fokos fordulatot vett. Már nem érdekelte a kapitányi szék, sem az admirálisi egyenruha, csak a gyermeke.

 



* A napvitorlás tervei a XXI. Század elejére mennek vissza. Az első ilyen hajó a Cosmos 1 névre hallgatott, melyet a Planetary Society kezdett el fejleszteni a Cosmos Studios szponzorálásában. Az első napvitorlást 2004-2005 környékén bocsátották orbitális pályára.

 

* A hatos típusú csillagködök vörös színű gázóriások, melyekben nagy mennyiségű statikus töltés leledzik. Bármely hajó lép be egy ilyen ködbe, az komoly károkat szenvedhet. A statikus energia könnyen áthatol a csillapítómezőkön és elpusztítja a hajók burkolatát. A feljegyzések egy hajót említenek, mely tizenkét óráig tartózkodott a csillagködben. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.