Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                         

     A Fegyenc - A bűn 3. rész

 

XII.

 

 

Kathryn gyerekkora boldogan telt. Sokat játszott, tanult és rengeteg barátja volt. Az iskolában remek eredményeket produkált. A városi sporttörténetében is komoly szerepet vállalt. Kiváló eredményeket ért el gátfutásban és teniszben. Tanulmányait egy másik településen, Old Citytől úgy, tíz ezer kilométerre folytatta, ahol osztályelsőként végzett.

Ez után Kathryn a fővárosba költözött, hogy szerencsét próbáljon.  A beilleszkedés nehezen ment. Pénze nem sok volt, így nem futotta kényelmes lakásra, vagy albérletre, ezért egy Ideiglenes szálláson kapott lakást, az egyik külső kerületben, a város alsóbb szintjein. Munkát az egyik étterembe kapott, ahol főnöke, először, mint szendvicskészítőt alkalmazott. Nem telet bele sok idő és üzletvezető-helyettes lett belőle, a kollégák hatalmas meglepettségére. A Munkaügyi Minisztériumnak intézett levelükben, az étterem dolgozói kifejtették aggályaikat, hogy miként kerülhet egy ilyen fiatal nő pár hónap után a vezetői székbe, mikor több, nála sokkal tapasztaltabb személy is dolgozik a cégnél. A minisztérium alaposan kivizsgálta a történteket, s az üzlet vezetőét és helyettesét elbocsátották, mondván, hogy Kathryn nem tisztességes úton jutott vezető pozícióba, a vezetőt, pedig részrehajlás miatt menesztették a cégtől.

 Egyik napról a másikra Kathryn munka és pénz nélkül maradt. A főbérlő többször kopogtatott nála a lakbért követelve, melyet Kathryn egyre később és később tudott kifizetni. Pár hét után kirakták az albérletből és az utcára került. A város alsóbb szintjeinek utcáin az élet nem volt leányálom. Rendőri razziák különböző létesítményekben, lakásokban. Spontán begyűjtések.

Az itt lakók rettentő különböző, furcsa figurák voltak. Lepukkant csövesek, különböző bandák, prostituáltak minden sarkon, akiket vagy a stricik vagy a kuncsaftok tettek rájuk mély benyomást. A rivális bandák harca és a gyilkosságok szinte mindennaposak voltak. Ezeken a véráztatta utcákon próbált életben maradni Kathryn.

Pár nappal később Kathrynt egy pár hajléktalan suhanc vette körül, akik épp a Pásztoróra nevű lokálból jöttek ki. Ketten megragadták Kathryn két karját és lerántották a földre. A harmadik srác elszakította Kathryn blúzát, majd letépte róla a nadrágot. De Kathryn nem hagyta magát, s egy hatalmasat rúgott a harmadik suhanc oldalába. A srác dühben égő szemekkel tekintett az előtte fekvő lányra, s egy erőteljes mozdulattal behúzott neki egyet. Kathryn feje nagyot koppant a kövön. Szinte már alig volt magánál. Fél szemével még látta, hogy a harmadik suhanc kigombolja nadrágját és előveszi nemi szervét. Sikoltani akart, de már nem volt hozzá ereje. Szeme nem látott mást, csak az őt lefogó másik két suhancot, akik vigyorogtak rá és a sorukra vártak.         

Kathryn csak feküd mozdulatlanul és csak várta, hogy a suhanc beléhatoljon és megerőszakolja. De hirtelen csak annyit látott, hogy az előtte lévő suhanc arcáról lelohad a mosoly, és egyfajta aggodalom vette át a helyét. A suhancok egy nőre lettek figyelmesek. Hosszú, fekete haja volt, merénylő, zöld szeme, mely gyönyörű arccal párosult. Mélyen dekoltált ruhát viselt, melyből előtűnt hatalmas, formás keble. – Hagyjátok! – szólította fel a suhancokat, akik nem foglalkoztak az őket bámuló nővel. Az ismeretlen nő elindult a három srác felé. Keze határozottan megragadta az éppen behatolni készülő srácot, s hátrarántotta, majd rálépett annak péniszére. A másik két suhanc elengedte Kathryn karját és nekirontott az ismeretlen nőnek. A két srác öklét magasba emelte és a nő arca felé ütött vele. Az ismeretlen nő fordulásból hárította az egyik ütést, majd egy határozott mozdulattal gerincen vágta a srácot, aki kibillent egyensúlyából és az egyik kukába esett. A harmadik, még talpon lévő srác sarkon fordult és elszaladt. Ahogy távolodott, csak két szót ismételgetett: Mama segíts! Az ismeretlen nő felsegítette Kathrynt, majd elvitte magához, s ellátta a sebeit.

A nőt Erosnak hívták, s az utcák egyik legismertebb prostituáltja volt. Az ebből és egyéb szexuális tartalmú szolgáltatásokból befolyt összeg nagy részét ő termelte ki. A többi perditával ellentétben a pénzzel, amit keresett ő maga rendelkezett. Nem kellett védelmi pénzt fizetnie, nem volt stricije (egyes információk szerint évekkel ezelőtt Eros maga tette el láb alól), aki elvenné tőle a bevételt. Ő tartotta a kezében az egész alsóvárosi prostituált világot.

Eros elmesélte Kathrynnek a történetét, hogy s miképp került ide, hogyan lett belőle az első számú prostituált az alsóvárosban. Kathryn bedagadt arccal és egy hatalmas monoklival ült és figyelte Eros szavait. A nő kisugárzása elvarázsolta Kathrynt. Gyönyörű és határozott nő volt, a férfiak minden pénz megadtak azért, hogy vele legyenek. A nők lesték a parancsait, és boldogan hajtották végre azokat. Az otthona is tágas volt. Ha nem tudta volna, hogy a szegénynegyed közepén van, még egy tisztességes üzletasszonynak hitte volna Erost. Lakásának falait régi festmények díszítették, melyeket neves festők alkottak az évszázadok folyamán.

Kathryn nem sokat teketóriázott, mikor Eros felajánlotta neki, hogy lépjen be a köreibe. Bár nem tudott túl sokat erről a világról és a vele járó veszélyekről, szexuális tapasztalatai is még csak kezdő szintre vitték őt, de ez nem tartotta őt vissza.

Hamarosan beletanult mindenbe. Technikája és tudása is hamar gyarapodott. Vendégköre hamar óriásira nőtt. Még a többi hetéra vendége is átpártolt hozzá. Egy évvel később már szinte minden férfi hozzá járt. Az alsóvárosi prostituáltak körében ő volt az első, akinél havi előjegyzés működött. Borsos árat kért, de a vendégek elégedettek voltak.

Öt év alatt sikerült annyi pénzt összeszednie, hogy új életet tudjon kezdeni. Eros megszerette Kathrynt. Aranyos volt, kedves és szeretettel teli még akkor is. Pont olyan, mint miután felépült. A barátság kettejük között megmaradt és hosszú életű lett. Évente egyszer találkoztak és közösen mentek nyaralni, ahol két héten keresztül csak az elmúlt évet beszélték át, és jól érezték magukat.

Miután Kathryn felköltözött az alsóvárosból, egy újsághoz szegődött el segédszerkesztőnek, ahol egy évvel később riporterré lépett elő. Több kisebb riport és interjú fűződik a nevéhez.

Az első nagyobb esemény, amiről ő tudósított, a Rockridge csillaghajó első útja. Itt találkozott az akkor még kezdő hadnagyként szolgáló Richard Nashel, aki kisebb tanakodás után randevúra hívta a csinos riportert, majd pár hónap után össze is költöztek.

 

 

XIII.   

 

  

Kathryn szülei a város keleti részén laktak, egy felújított kétszintes családi házban. A házhoz hatalmas birtok tartozott, istállókkal, ólakkal, állatfuttatókkal. Kathryn apja egy nagy befolyású ember volt, visszavonulása előtt öt évtizedig, a város polgármestereként segítette a település felvirágoztatását. Mióta tíz éve visszavonult, komolyan foglalkozott az állattenyésztéssel és más agrár munkák irányításával. Az eladásra szánt termények jelentős százalékát az ő birtokáról szállították. Bár Leonard Hardin Old City legbefolyásosabb embere volt, de leginkább a hatalmas szívéről és emberszeretetéről volt híres. De mindez Leonard számára eltörpült amellett, melyet akkor érzett, mikor felesége Mila életet adott egyetlen lányának. Már akkor arról álmodott, hogy egy napon itt, e falak közt tartják lánya esküvőjét.

 Az óra mutatói már rég elhagyták a tizenegyet. A házban már kora reggel óta hatalmas sürgés-forgás volt. A kertben építették az oltárt, s hozzá a székeket. Erre az alkalomra a falu egyik ügyes kezű asztalosa rózsákkal tarkított oltárt készített, evvel még emlékezetessé téve a nagy eseményt. A kert egy másik szegletében óriási kör asztalokat állítottak be, majd fehér abroszt helyeztek rá, bordó futóval. A teríték neves porcelánból készült tányérokból és egyéb eszközökből állt. Az asztal közepére frissen vágott fehér orchideákból készített díszeket tettek.

A konyhából jobbnál jobb illatok áramlottak kifelé. Sokan azt hihették, hogy egy híres séf, mint például Péter Herédi, állhat a tűzhely mögött. De nem így volt, a magasan diszkvalifikált séfek és szakácsok helyett a város idősebb asszonyai főzték az ünnepi menüt, kinknek szakácstudománya a régi idők hagyományait őrzik. Friss hozzávalók és fűszerek, megfelelő tálalás és díszítés, emeli a gasztronómiai élményt.

Ahogy Leonard végigjárta háza minden zugát, elégedetten látta, hogy minden a tervek szerint halad. Izgult, végül is a lánya esküvőéről volt szó, s ez számára szent dolog volt, épp úgy, mint anno az ő szüleinek.   

Leonard kiment a ház elé, s csak bámulta az elterülő várost. Kezében egy régi pipát szorongatott, melyet még az egyik felmenője készített valamikor pár évtizeddel ezelőtt. Belenyúlt a zsebébe s egy zacskó dohányt vett elő. Majd elővett egy öngyújtót, s meggyújtotta az antik darabnak számító pipát. Így tett minden este, mielőtt teljesen lebukott a nap a horizonton. Ilyenkor általában az aznap történteken töprengett, vagy a következő napi teendőkön töprengett, de legtöbbször csak ült és bámulta a természet egyik legszebb csodáját.

Már legalább negyedórája bámulta az előtte leterülő várost, mikor valaki a háta mögé lopódzott és befogta a szemét. Leonard egy pillanatra összerezzent, pipája kiesett a szájából, de ne hullott a földre, mert erős szorítása tartotta azt. A kéz tapintása gyengéd volt, és könnyed. A bőr selymes és finom illatú volt. Leonard elméjében egy kép jelent meg, melyet nagyon jól ismert.

-Szia Kathryn!

-Szia apa!

-Örülök, hogy itt vagy – mondta Leonard, s átkarolta lányát. – Anyád már nagyon várt.

-Akkor menjünk és keressük meg – mondta Kathryn és apjával együtt elindultak befelé a házba.

-Richard hol van?

-Készül a délutánra.

-Megértem, végül is ez mindkettőtöknek nagy nap.

-Igen az – mondta Kathryn, majd ajtót nyitott hajlott korú apjának, majd bement ő is a házba.

 

 

XIV.

 

 

Míg Kathryn a szüleinél próbálgatta a menyasszonyi ruháját, addig Nash a nyaralóban maradt. A tükör előtt állva magára öntötte fehér selyem ingét, megkötötte nyakkendőjét, majd felvette fekete zakóját. Lábán csillogó éjszínű cipő díszelgett. Barna haját hátrafésülte erre a napra, mondván ez egy különleges nap.

Ahogy a tükör előtt állt, Nash átgondolta eddigi életét. Úgy érezte, hogy káoszt, melyet mellkasában érzett az évek során, apránként felváltotta a békesség és a nyugalom. A fonal, melyet a sors neki szánt az óriási szőttesben, nem volt mindig zökkenőmentes. Álmai sokszor éjfeketék voltak, tele a múlt szomorú eseményeivel, melyek kora gyermekkorától végigkísérték őt.

Milyen lehetett akkor Richard Nashnek lenni?

Richard Nash szülei az Asimow kolónián éltek, a Solusantól tíz fényévnyire lévő Kypen bolygón. A Kypen egy szokványos bolygó volt, a neolitikus korszakban. Olyan volt, mint a Föld évmilliárdokkal ezelőtt.  Corrina és Adam Nash személyében látta meg a napvilágot a galaktikus Időszámítás szerinti második évben. Adam a flotta kötelékében szolgált, mint a harminchetedik zászlóalj parancsnoka. Anyja, a szülés előtt az egyik egyetemen volt professzor. A kis Richard születése után, azonban nem ment vissza tanítani, hanem otthon maradt, hogy csakis a gyermekével foglalkozzon.

 Richardnak boldog gyermekkora volt. Napjai rendszerint játékkal és nevetéssel teltek. Három évesen mikor óvodába került, rengeteg barátra tett szert. Akkor egy új érzés fogalmazódott meg benne, mégpedig, hogy része valaminek, amiről nem tudta, hogy mi, csak tudta, hogy fontos neki. Már ekkor is sejteni lehetett, hogy kortársaitól eltérő dolgok foglalkoztatják. Míg társai folyamatosan lerombolták az építőkockákból készült várakat, a kis Richard inkább építette azokat. Egy kis idővel később, mikor meg tanultak rajzolni, Nash megpróbálta utánozni az óvoda termeiben lévő tárgyakat, míg a többi gyerek csak kusza vonalakat és ákombákomokat firkálgattak a rajztáblára.

Az iskolás évek már nem mentek ilyen zökkenőmentesen. Az első három évben még nem volt probléma. Együtt volt egy teremben, egy csapat gyerekkel, akikkel minden nap találkozott, tanult, játszott…

A negyedik év elején az osztály vándorolni kezdett az iskola épületén belül. Minden tárgyat, más és más teremben oktattak a nebulóknak. A csoportokat különböző szempontok alapján osztották fel: emelt, közép 1, és közép 2. Ezek matematika, irodalom, történelem tantárgyakra volt érvényes. Richard Nash mind a háromból a közép 1-es csoportba került. Egy új közösség, mely vegyes érzelmekkel fogadta őt. Mindennap szembesült a nála idősebb gyerekek kegyetlenségével, miként újra és újra megalázták (ellökték a folyosón, majd fölé raktak egy széket, hogy ne tudjon felállni, majd lehúzták a nadrágját a többi diák szeme láttára). Olykor sikerrel vette föl a harcot a felsősökkel, néha pedig úgy megverték, hogy csak orvosi bőrregenerátor tudta helyrehozni a zúzódásokat.

Iskola után gyakran ment a közeli erdőbe, hogy ott találjon megnyugvást. Richard rengeteget járt oda kicsinek játszani. Ez volt az ő saját birodalma, az ő világa, az otthona. Úgy ismerte az erdő egyes szegleteit, mint a tenyerét. Lenyűgözték őt a fák koronáinak szépsége, ahogy a napfény átszűrődik a levelek közt. A dombok, és a barlangok természetes varázsa szinte rabul ejtette őt.

Teltek, múltak az évek, s a középiskola éveiben is rengeteg időt töltött a fák rengetegében. Az egyik tanárának hatására kezdték el érdekelni az ásványok és azok megmunkálása. Mindennap az órák után az ösvényeket járt, hogy különböző köveket keressen és tanulmányozza őket. Az egyik délután egy óriási sziklára lett figyelmes. Nem különbözött a többi kőtől, ami az út mentén hevert, csak a mérete volt monumentális. Richard vésőt ragadott és elkezdte megalkotni első szobrát. Mintául az egyik könyv lapjain lévő alakot próbálta megalkotni (a kép egy páncélos lovagot ábrázolt, aki élet-halál harcot vív az őt körülvevő ellenséggel).

A munka először nehezen indult. A kő nehezen munkálható volt. Richard többször szerzett kisebb sérüléseket, karcolásokat. Haja nap, mint nap törmeléktől volt koszos, kezét felsértette a véső és a kalapács. Richard ebben is különbözött a többi többiektől. Könnyen elérhető volt a legmodernebb lézervágó, amiket a nagy művészek használtak, de őt ez nem érdekelte. Úgy akarta kifaragni az alakot, mint ahogy a nagy szobrászelődök tették azt a történelem folyamán. Hosszú hónapok verejtékes munkája után elkészült a nagy mű. Nem volt éppen tökéletes, az orra kicsit nagyobb volt, mint az eredeti, a fejében kicsit több volt a derékszög, mint kellett volna. A páncél is elnagyoltabb volt, de Richardot ez nem érdekelte, hiszen ő faragta napokon keresztül, szívvel, lélekkel, és büszke volt erre. Az érettségiig leginkább ez volt a szórakozása. Míg mindenki csajozott, bulizott, addig ő vésett és faragott.

Már a második év vége felé járhatott, mikor megpillantott egy lányt az iskolában. Gyönyörű, formás csaj volt. Hosszú, ébenfekete hasa volt, melyet soha nem fogott össze. Rövid, kihívó ruhát hordott, minden nap. Kedvelte a különböző vidám színeket, mint a piros vagy a sárga. Mindenki azt hitte róla, hogy egy bevállalós csajról van szó, aki már rengeteg skalpot tudhat a birtokában, mint bármely más azonos korú lány. De valójában nem így volt. Egy kedves, romantikus beállítottságú bakfisról volt szó, aki kedvelte a hangulatos sétákat, a gyertyás vacsorákat. Richard mellkasában megmozdult valami, ami addig a percig szunnyadó állapotban volt. Testét elöntötte a forróság, a vágy, hogy megszerezze a lányt.

Először sok időt töltöttek együtt. A lány közel engedte magához, de nem annyira közel, mint amennyire Richard szerette volna, de bízott abban, hogy hamarosan el jő az ő ideje. Meghallgatta, amit mondott. Valósággal csüngött a lány szavain, úgy magába bolondította. Richard szívében egyre több remény vert tábort. Ekkor még nem sejtette, hogy a félelem, mely még csaj gyűjtötte erőit valahol a messzeségben, hamarosan támadásba lendül és összezavar mindent. 

Már a harmadik év vége felé jártak, mikor egyik délután Richard elvitte a lányt az erdőbe. Addig a percig senki más nem lépett be a fiú szentélyébe. Úgy gondolta, hogy csak az léphet be a birodalmába, aki érdemes rá. A vadregényes ösvényeken végigvezette a lányt, egészen egy tisztásig (nem lehetett nagyobb a tisztás átmérője, mint tíz méter, melyet magas fák vettek körül), ahol az ő saját kezűleg készített szobrai álltak. Egy uralkodó (talán Obszidi Kell volt az, a birodalom első császára), mellette egy katona az egyik kedven művéből (D’artagnan volt a három testőrből), s legvégül egy csuhát, viselő férfit ábrázoló szobor állt ott. A szobor arcát szakáll borította, feje kopasz volt, kezében könyveket szorított (Vilmos testvér volt Umberto Eco Rózsa neve c. regényének főhőse). A tisztás közepén egy kőtábla állt, rajta egy szál vörös rózsával. Richard a kő mellett állt a lánnyal szemben, mikor elmondta, hogy mit érez iránta. A lány végighallgatta, majd visszautasította, mondván, hogy Richard túl gyerekes (közben a lánynak kisebb mosoly jelent meg az arcán, úgy látszik viccesnek találta a szituációt). Miután a lány leejtette a földre a rózsát, sarkon fordult, és elment. Richard saját kis titkos helyén ült, s magába roskadt.

Pár nappal később, mikor holmiját a szekrényébe tette, látta, hogy a lány egy majdnem két méter magas, kisportolt testalkatú srácot ölelget. A srác az Anti-gravitációs futballcsapat kapitánya volt és köztudottan nagy nőcsábász. Többen meséltek róla, hogy hány lányt csalt már ágyba, majd dobta őket az azt követő reggelen. Tudta, hogy egy ilyen lány nem való hozzá. Csak felpróbálja, majd dobja őt is, ahogy a többit. Richardot szétvetette a düh és a harag. Szíve szerint kaput nyitott volna az őt átjáró indulatoknak, de mit oldott volna az meg. Semmit. Ezért igyekezett a rá jellemző nyugalommal palástolni érzéseit.

De ez nem sikerült. A következő pillanatban látta, hogy a lány megcsókolja a srácot. Elméjén végigfutott egy kép, mely utána nem akart kitörlődni onnan. Látta maga előtt, ahogy a srác haza viszi magához a lányt a gazdag szülők házába. Elvarázsolja a jómód és a „ki ha én nem” stílussal, majd felviszi a szobájába, vagy már a nappaliban a kanapén megdönti. Fülében visszhangzott a lány nyögése, mely egyre hangosabb és hangosabb lett. Richard szemei egyre vörösebbek lettek, tagjai kissé remegni kezdtek. És akkor… a kapu kinyílt. A harag… a düh… elöntötte elméjét. Innen nem volt már visszaút. Kezét ökölbe szorította és nekifutásból nekirontott a focicsapat kapitányának.

Telitalálat! A srác a földre zuhant. Richárd ott állt a dühtől fűtve. Szemei agressziótól izzottak. Erejét a haragból merítette. Nem akarta hagyni, hogy a lány egy ilyen sráccal legyen együtt, aki meg sem becsüli, csak egy újabb strigula a szoba falán (meg titkon abban reménykedett, hogy evvel a tettével sikerül bebizonyítani, hogy nem gyerekes és talán őt választja). A srác fölállt, s Richard szemébe nézett. A látvány, ami Richard szeméből visszatükröződött, mosolyra sarkalta a srácot, ami pár másodperc múlva hangos nevetésbe váltott át.

-Bolond! – mondta a srác fölényes hangon. – Ezt nem kellett volna.

A srác egy hatalmas ökölcsapással feltolta Richard állát az orrába (legalábbis Richard így érezte), aki hosszan elrepült a folyosó másik végébe. Richard bedagadt szemekkel, és megrepedt állkapoccsal került az orvoshoz. Az iskola igazgatója súlyos megrovásban részesítette Richardot, s tanácsolta a szüleinek, hogy vizsgáltassák meg, egy pszichiáterrel.

Richard lelkileg összetört. Eddig is nehezen tudott meglenni a többiek között, ezután még nehezebb lesz. De leginkább azt bánta, hogy lejáratta magát a lány előtt, akinek a véleménye mindennél többet jelentett neki, pedig tudta, hogy mit gondol róla.

Az érettségi után úgy érezte, hogy minden könnyebb lesz. Az akadémiai évek először nehezen indultak, de hamar beilleszkedett. Tanulmányaiban remekelt, dolgozatai hibátlanok lettek. A tudományos versenyeken első helyet ért el. Minden jól alakult, egyedül csak a szerelmi élete maradt totális kudarc.

Milyen ma Richard Nashnek lenni?

Szíve reményekkel teli. Látja az út végét és tudja, hogy hamarosan minden, amire vágyik, megvalósul. Család, gyere, karrier. 

Nash éppen végigsimította arcát, hogy tökéletesen sikerült-e megborotválkoznia a nagy napra, mikor hirtelen kopogtak az ajtón. Nash ellépett a tükör elől, s hipp-hopp az ajtónál termett. Határozott mozdulattal lenyomta a kilincset, s kitárta az ajtót. Megjött Lenny.

-Kész vagy Rich?

-Igen Lenny. Kész vagyok – mondta határozott hangon.

-Nem vagy betojva?

-Miért lennék?

-Mert én mikor kimondtam a boldogító igent, majdnem kirohantam a templomból idegességemben.

-Szép látvány lehetett – mondta Nash nevetve. – Na menjünk, mert még elkésünk.

-Rendben – Nash bezárta az ajtót, majd Lennyvel együtt elindultak a templom felé.

Az út hosszúnak tűnt gyalogosan, de Nash nem bánta. Az elmúlt pár nap, amit itt töltött a modern technika nélkül teljesen megváltoztatta a világnézetét. Többre tartotta a friss gyümölcsöt a szintetizált tápláléknál, melyek csak aminosavak, zsírok, fehérjék és szénhidrátok keveréke, egy elegáns csomagolásban. Hirtelen úgy érezte, hogy ha gyermeke születik, visszatér majd ide, hogy békében és nyugalomban élhessen.

 

 

XV.

 

 

Esteledett. A nap már lenyugvóban volt. A kert lámpáit már fölkapcsolták, hogy ne tűnjön föl a fényviszonyok erőteljes változása. Lampionok, girlandok és egyéb díszítő elemek tarkították a kertet. A násznép összegyűlt a Hardin család birtokán.  Sokan érkeztek a fővárosból, más hajókról, még a flotta egyik admirálisa is tiszteletét tette a nagy eseményen. Persze nem hiányozhatott a vendégek közül Guido és a Nasht templomba kísérő Lenny sem. Jó volt a hangulat aznap este. Mindenki táncolt, evett, ivott, mulatott. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere: sült malac nyárson, különböző hidegtálak, sült és rántott húsfélék, desszertek, s nem utolsó sorban a menyasszonyi torta.

Nash és Kathryn éppen végzett a vacsorájukkal, s a menyasszonytánchoz készülődtek. A kalap már a földön hevert. Az ifjú pár fölállt, s a parkett közepére lépett. A dallamos zene egy percre sem állt le, csak egy másik, kicsit lassúbb stílusra váltott. Nash megfogta Kathryn kezét, majd lassú léptekkel táncolni kezdtek.

Nash fülében még mindig visszhangoztak a délután hallottak:

„Richard Nash! Akarod az itt megjelent Kathrynt hites feleségedül?...

…IGEN…

…A rám ruházott hatalomnál fogva férj és feleségnek nyilvánítalak benneteket.”

Bárki más számára ezek a szavak tán ijesztően hallatszottak volna. Talán valaki még ezek után is megkérdezné: biztos, hogy jól döntöttem? Biztos, hogy ezt akarom? De innen már nem volt visszaút. De a legfontosabb, hogy Nash soha nem akart meghátrálni. Neki egy álma vált valóra. Midőn befejezte az elmúlt pár óra eseményeinek átgondolását, megpörgette Kathrynt és így szólt: lehetne valami pörgősebbet? A zenekar gyorsabb tempóra kapcsolt. Előkerült basszusgitár, több kakaót kapott az erősítő, pörögtek a dobverők és szólt a mára már klasszikusnak számító Rock and roll.

Teltek a percek. Az óra már az éjfélt is elütötte, de a tömeg még mindig jól érezte magát. Nash éppen a bólés tálnál állt, s mert magának egy pohárral. A következő pillanatban egy kéz érintését érezte a vállán. Nash megfordult. A férfin, aki megérintette a vállát, fehér, állónyakú zakó volt, melynek gallérján egy aranycsík húzódott végig. A zakó úján egy-egy vastag aranycsík, felette, pedig két-két vékonyabb csík díszelgett. A férfi mellkasán több színes kocka és jelzés ékeskedett, mely a hétköznapi embernek csak a sakktáblát juttatja eszébe, de Nashnek ismerős volt a sok jelzés. 

-Jó estét Richard – mondta a férfi. – Gratulálok az esküvőjéhez.

-Köszönöm Jackson admirális. Meghívhatom egy italra?

-Elfogadom köszönöm.

Nash jól ismerte az admirálist. Fiatal zászlós volt, mikor a Rockridge fedélzetére lépett, melynek akkor Timothy Jackson volt a kapitánya. Azóta már sok év eltelt. Az admirális halántéka őszülni kezdett, felszedett néhány plusz kilót és szakállat növesztett. De egyvalami nem változott, a Nashez fűződő barátsága.

Egy küldetésen történt. Felderítő útra mentek az admiralitás által csak A-369-es bolygóra. Ez a planéta különös gázfelhőt generált a felszínen, melyet az emberi szervezet nem volt képes elviselni. Egy órája lehettek a felszínen (csak pár ásványt és különleges kőzetet találtak), mikor Jackson szkafandere megsérült, s beszivárgott a gáz a ruhájába. Nash gyorsan visszavitte a kapitányt a leszállóhajóhoz, s visszavitte a Rockridge-re. De mire a gyengélkedőre került, a tüdeje súlyosan károsodott. Nash orvosi aktájában volt egy feljegyzés egy harmadik tüdő kezdeményről. Mivel nem volt teljesen kifejlődve, nem volt alkalmas, hogy ellássa a feladatát, de a hajóorvosnak eszébe jutott valami. Átültette Nash tüdőkezdeményét a kapitányba, majd mesterségesen növeszteni kezdte azt. Hetekig tartott, de a kapitány végül felépült és teljesen egészséges volt. Azóta Nash és Jackson barátsága csak mélyült és mind a mai napig tart.

-Gyönyörű a nejed Richard.

-Köszönöm uram… bocs, Tim.

-Azt hiszem megütötted a főnyereményt. Most hogyan tovább?

-Azt terveztük, hogy egy félreeső bolygó tengerpartjára megyünk, valahova a határmentén.

-Jó terv. Gyerek?

-Ha minden jól megy hamarosan az is lesz. Én vágyom rá és szerintem Kathryn is.

-Biztos, melyik nő nem akar gyereket. Nekem három is van – mondta nevetve.

-Tényleg, hogy vannak?

-Jól. Mindenki jól van, csak az anyósomnak kéne végre hazamennie.

-Hú! Ennyire rossz?

-Egy igazi hárpia. Kezdem gyanítani, hogy a feleségem az apjára ütött – Nash hatalmasat nevetett. – A te családod mennyire vészes? Gondolom ez már nem annyira főnyeremény.

-Eddig nem volt velük baj. Békések, kedvesek és nem szólnak bele az életünkbe.

-Várd ki a végét.

-Végül is, te sokkal közelebb vagy a végéhez, ezért te jobban tudod – mondta mosolyogva.

-Na ja – az admirális is nevetett egy jóízűt.

Nash körbenézett, s csak akkor vette észre, hogy Kathryn nincs a tömegben. Vajon hol lehet? Szeme tovább kereste a hófehér menyasszonyi ruhát, de csak a rózsaszínű koszorúslányokat látta.

-Hol van Kathryn?

-Nem tudom. Biztos elment sminket igazítani.

-Ne haragudj Tim, de elmegyek, megkeresem.

-Menj csak nyugodtan. Én itt leszek még egy darabig – mondta, majd töltött még egy pohár bólét magának. Nash letette a poharat és elindult a tömeg felé.

Szeme tovább kutatott a menyasszonyi ruha után, de nem lelte sehol. Egyszer csak észrevette, hogy a ház elé tévedett, ahol szintén egy kisebb csoportvert tábort (dohányosok). Nash egy ismerős arcot szúrt ki a tömegben, aki épp egy erőteljes slukkot szívott a kezében tartott staubból.

-Szia Lenny! Nem láttad Kathrynt valahol?

-De igen, bement a házba.

-Köszönöm – mondta, majd bement a házba.

A ház majdhogynem kihalt volt. Egyedül a konyhából szűrődött némi zaj, de ott is csak a kiszolgáló személyzet tartózkodott. Nash a hangok felé indult, hátha megleli a feleségét.

A konyhába érve három fiatalemberrel találkozott, akik fehér inget, fekete nadrágot és mellényt viseltek, hozzá csokornyakkendőt kötöttek. Egyikük a falnak támaszkodott, a másik a konyhaasztalon ült, a harmadik, pedig az egyik széken ült, s egy pohár vizet kortyolgatott (valójában vodka volt, de ez senkit sem érdekelt). 

-Bocsánat, ha megzavartalak titeket. Nem láttátok a feleségemet?

-De igen. Kiment arra – a srác keze az ólak felé mutatott.

-Köszönöm – Nash kiment az épületből.

Vajon miért ment oda? Talán meg akarta lepni valamivel? Esetleg a régi jó szökjünk el az éj leple alatt hagyományt akarta feleleveníteni?

Nash normál léptekkel haladt előre. Miután befordult a befordult az első pajtánál balra, egy égő lámpára lett figyelmes, mely az egyik istállóban égett. Azt hitte, hogy Leonard hagyta égve a lámpát. Talán ennyire feledékeny lenne újdonsült apósa, hogy elfelejti, hol van az a fránya kapcsoló.

Nash az istálló felé indult, hogy eloltsa a lámpát. Ahogy közeledett, egy különös hangra lett figyelmes. Mintha valaki fujtatna az ajtó túloldalán. Nash léptei szaporábbak lettek. Mikor odaért, halkan belépett az ajtón, s meglátta a hang forrását. Caesar volt az, Leonard sötétbarna, telivér lova. Nash szívéről egy hatalmas kő esett le, mely, ha tényleg megtörtént volna, akkor a padlóban most egy kisebb lyuk éktelenkedne.

De mi ez?

Halk mozgások hallatszottak az istállóból. Nash egy percre azt hitte, hogy Caesar farka az, ahogy a legyeket csapkodja, de nem. A hang egy másik „cellából” jött, mely kicsit hátrébb volt. Nash lassú léptekkel elindult, hogy kiderítse mi az.

Mikor kitárta az ajtót, s ott állt a „cella” előtt megdermedt. Kiverte a víz, s egy különös érzés járta át a szívét, melyre a legegyszerűbb emberi kifejezés a színtiszta fájdalom. Az ajtó túloldalán megtalálta Kathrynt, aki éppen az egyik pincér gyerek merev hímvesszőjén ült, míg egy másik srác a péniszét Kathryn szájába helyezve nyögött nagyokat. A srác egy percre félrenézett, s meglátta az őket figyelő ifjú férjet.

Nash elméje ebben a percben teljesen elborult. Számára megszűnt létezni a külvilág, csak a DÜH és a HARAG lebegett a szeme előtt. Visszament Caesarhoz, s a ló cellája mellett lévő vasvilláért nyúlt, majd visszatért a BŰNÖSÖKHÖZ.

A két srác amint meglátta a vasvillával feléjük közeledő Nasht menekülni próbáltak. Az alul lévő srác gyorsan ledobta magáról Kathrynt, az ajtó felé indult. De Nash ideges tekintettel állt. Sugárzott belőle a DÜH és a BOSSZÚVÁGY.

-Ne. Kérem, Ne! – mondta a Nashel szemben álló srác. De Nasht nem hatotta meg a könyörgés. Megfogta a vasvillát, s beleszúrta a meztelen húsz év körüli srác mellkasába. A vér csak úgy fröcsögött ifjú testéből. Kathryn hangosan sikítani kezdett. Majd a másik srác felé indult, aki összekuporodott a sarokban. Nash határozott léptekkel elindult felé. Lépései lassúak, de határozottak voltak. A srác számára egy örökkévalóságnak tűnt a férfi közeledése.

Abban a percben a srác egy ásóra lett figyelmes, mely ott feküdt tőle karnyújtásnyira a szénán. Felemelte úgy, hogy az ásó fejét Nash felé fordította.

-Na gyere! – kiáltotta a srác. – Na gyere te köcsög! Most légy kemény! – a srác Nash felé suhintott.

Nash hárított a villa fejével, majd kicsavarta a srác kezéből az ásót. A srác ismét összekuporodott a sarokban. Nash már majdnem lesújtani készült, mikor Kathryn a hátára ugrott, hogy megpróbálja visszatartani férjét szörnyű tettétől. De nem sikerült Nash könnyűszerrel ledobta magáról a hűtlen feleségét, aki a véres fal mellett landolt.

Nash magasra emelte a villát, s belevágta a srác hasába azt, majd az óra mutatónak megfelelő irányba megforgatta. A vér négy égtáj felé spriccelt. Kathryn arca is véres volt, ahogy a vörös folyadék a falra spriccelt.

Kettőnek vége. Kathryn ott ült félelemtől reszketve a falnál. Érezte, most ő következik.

Nash megfordult és felesége felé indult. Tekintetéből áramlott a DÜH. A gonosz érződött rajta. Elborult elméjéről csak a vörös szemei árulkodtak.

-Ne! Kérlek, kegyelmezz!

-Miért tetted ezt Kathryn?! Miért?! – de már nem volt lehetőség a válaszra. Nash villája Kathryn torkába fúródott. A lány még egy hangosat tudott sikítani.

A sikoly az egész birtokon hallatszott.

-Mi volt ez? – kérdezte az egyik vendég.

-Nem tudom, de a pajták felől jött – válaszolta Leonard.

A kíváncsiság most is erősebb volt, mint bármilyen más emberi indíttatás. Az egész násznép a pajták felé indult. Hamar rá is találtak az égő lámpára, mely a leghátsó istállóban volt. Leonard ment legelöl, mögötte az admirális, Lenny és a többiek. Az admirális egy furcsa, vörös színű folyadékot szúrt ki, mely akkor szivárgott kifelé a „cellából”.

Csak nem!

Mikor odaértek mindannyian a szívükhöz kaptak. Nash ott térdelt, középen, körülötte, pedig a vérben tocsogó hullák. Nash kezében tartotta a vasvillát és csak némán térdelt, mint ha valamire várna.

-Hogy tehetted!- kiáltott föl Leonard, majd nekirohant a vejének. Nash a földre zuhant, arccal Leonard fel. – Megölted a lányom – kiáltotta, miközben újabb ütéseket vitt be Nash arcába.

Lenny és az egyik vendég nagy nehezen lehámozta az öreg Leonardot Nashről. Az admirális megfogta Nash kezeit, s hátrakulcsolta őket, hogy ne tehessen további károkat senkiben.

-Orvost! – kiáltotta Guido. De már késő volt. Testükből elszállt az élet. Csak a kihűlt porhüvelyük feküdt a pajtában.

Nash tekintete megrémisztette a barátait is. Minden jóság, szeretet, megértés és megbocsátás mintha nem is létezett volna, annyira eltűnt a szeméből. Helyén, csak DÜH, SZOMORÚSÁG, KESERŰSÉG, HARAG, és MAGÁNY maradt. Egész életében egy vékony kötélen egyensúlyozott, melynek egyik oldalán a jóság, a másikon, pedig a színtiszta gonosz létezett. Az évek alatt elfojtott érzelmek ezt a kötelet még jobban meggyöngítették. Kathryn egy reménysugár volt hogy Nash a jó oldalra essen, de nem így lett. Nasht legyőzte a gonosz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nagyon jó

(Kristóf, 2008.07.21 12:06)

Kiadták már valamelyik művedet? Mert szerintem nagyon jók.