Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


                              A fegyenc - A bűn 2. rész

 

V.

 

 

Öt nap telt el azóta, hogy Duglas kapitány letartóztatta a kalózvezért. Felmérve a lehetséges kockázatot, felszereltek egy sugárágyút a Galilei állomásra, mely ellenállóvá teszi az idegen hajókkal szemben. Ez alatt az idő alatt Nash kihallgatta Kabult. Három nap alatt minden információt kiszedett a férfiból, mely elég ahhoz, hogy a teljes szektát fölszámolják. A gépészbrigádok a nap huszonnégy órájában dolgoztak, hogy minél előbb helyrehozzák a hajó sérüléseit. A hajtóműveket négy, a fegyverzetet kettő, a pajzsokat három nap alatt állították helyre. A hatodik nap reggelén a Benjamin Franklin csillaghajó teljes kapacitással üzemelt.

A hajtóművek bemelegedtek. Egy hatalmas lökéshullámot bocsátottak ki, melyek megadták a kezdő lökést a hajónak. A hajó távolodni kezdett a Galilei állomástól. Duglas kapitány a székében ült és a távolodó állomást figyelte. Balján Anderson parancsnok a két szék közötti monitoron figyelte az érzékelő adatokat. A kormányos betáplálta az irányt. 5, 4, 3, 2, 1… Warp 1. A csillagok hirtelen eltűntek mellőlük, mintha egy csomó nyílvesszővel repültek volna szembe, csupán ennyi látszott a kozmosz fekete abroszán.

-Elértük a 6-os Warp fokozatot kapitány – mondta a kormányos.

-Új irány zászlós. Cél a Citadella állomás, az Arturis szektorban.

-Igenis kapitány. Irány módosítva.

-Köszönöm – mondta, majd a taktikai állomás felé fordult. – Nash parancsnok! Végzett Kabul kihallgatásával?

-Igen asszonyom. Már csak meg kell írnom a jelentésem a kapott információkról.

-Lásson hozzá Mr. Nash! Ha megérkezünk a Citadellára, át szeretném adni a gyűjtött adatokat Ficzek admirálisnak.

-Igen kapitány – mondta Nash, majd lezárta konzolját és visszament a kabinjába, hogy elvégezze a papírmunkát.

Nash kabinja a hármas fedélzeten volt, a 6 gamma szekcióban. A szállása szerény, de otthonos volt. Nem lehetett nagyobb, mint tizenöt négyzetméter. Ebben volt egy nappali, melyben egy bordó kanapé, egy üvegasztal, és egy íróasztal állt. Ebből nyílt a hálószoba, és a fürdőhelység is. A hálószoba sem volt fényűző, csak egy hatalmas ágy volt benne és kész. De Nash ezt a kis zugot is képes volt otthonossá tenni. Szabadidejében barkácsolt egy sarokpolcot, amire könyveket és egyéb személyes tárgyakat pakolt. Asztalára, a számítógép terminál mellé tette ki menyasszonya képét, ahol közösen ülnek egy sziklán az Aphrodité üdülőparadicsomban, a Dédalosz aszteroida mezőtől egy parszeknyire*. Mintha csak tegnap lett volna, hogy ott jártak, pedig ennek három éve már. Mégis élénken él emlékezetében az a két hét.

Nash megnyitott egy új programot. A fekete képernyő kékre változott. A képernyő közepén megjelent az emberi birodalom felségjele, majd egy szabványos fejléces dokumentum vette át a képernyő birtoklását. Legvégül, csak egy villogó kurzor látszott. Utána nagy, üres, kék felület.

Nash kezét a billentyűkre helyezte, majd heves gépelésbe kezdett.

 

 

„Kabul kihallgatásán megtudott információk

  Galaktikus időszámítás: 290531  

 

A kihallgatás három napot vett igénybe. Kabul nem hazudtolta meg magát, szavai közül nagyon nehéz volt kiszűrni a tényleges információt, de végül sikerrel jártunk…

…A kihallgatás során kiderült, hogy a Thor pörölye néven ismert kalóz szekta sokkal szervezettebb, mint az előre is gondoltuk. Talán a XX. századi börtön bandákhoz lehetne őket hasonlítani. Egy vezető van, és több kisebb alegység. Minden egység külön dolgozik, külön szektorban, saját fennhatósággal…

…A harmadik napon megtört a jég. Kabul elárulta, hol gyülekezik a szekta többi része és a kapitányok nevét. Nagy részük a határ mentén portyázik, de két erősebb egység a birodalom kellős közepében vert tábort. Nem csoda, hogy eddig senki sem figyelt fel rájuk. Egy ércbányát és feldolgozó üzemet működtetnek, eléggé széles vevőkörrel, többek közt a flotta hajógyárai is…

…Az egyik alegység vezetőjét könnyű megtalálni. Kamar álnéven tevékenykedik, és kereskedőnek adja ki magát…

…A másik vezér egy sokkal magasabb rangú egyén. Ez a férfi nagyon jól beépült a birodalom szívébe és tökéletes alteregót alakított ki magának. Jelenleg ő a kereskedelmi tanács elnökhelyettese…”

 

 

Nash az órára nézett. Az idő index este tíz órát mutatott. Még nyolc órára voltak a Citadella űrállomástól. Érezte, hogy testének minden tagja szinte zsibbad a fáradtságtól. Az elmúlt pár nap rengeteg energiát elvett a szervezetéből. Le akart feküdni, hogy kialudja magát, de még nem tehette. Az asztalon lévő rögzítőért nyúlt, melyet a számítógép jobb oldalán lévő aljzathoz helyezett, majd megkezdte a jelentés áttöltését.

Nash felállt és elindult a hídra, kezében a rögzítővel. A szürke folyosók szinte teljesen kihaltak voltak. Csak az éjszakai műszak tett-vett a fedélzeteken. A karbantartási munkák a végéhez közeledtek. Nash el sem hitte, hogy pár napja még ezekből a falakból kábelek ágaztak szerte szét. Karjára pillantott, melyre egy hatalmas falburkolat zuhant, mikor befordult az egyik sarkon. A karjában lévő csontok darabokra törtek. Élénken élt az emléke annak, ahogy a gyengélkedőn feküdt, míg Dr. Heisenberg a csontregenerátorral összeillesztette a csontokat, mint ahogy egy kisgyermek rakja össze a puzzle-t.

A kapitány már a kabinjában volt és a lefekvéshez készülődött. A zuhany alatt állva az elmúlt napok eseményein elmélkedett. Ahogy a kellemesen bizsergető meleg víz végigfolyt teste minden pontján, hirtelen a hajó ügyei teljesen megszűntek számára. Csak ő volt anyaszült meztelenül a lazító zuhany alatt. A zuhany elállt. Duglas kilépett a kabinból és a törölközőért nyúlt. Teste kissé libabőrös lett, pedig a fürdő levegője párás és meleg volt. Magára tekerte a törölközőt és kiment a nappaliba, s leült a kanapéra. Hátra simította dús, vörös haját, majd fejét hátradöntötte a párnára. Akkor egy percre úgy érezte, hogy minden tökéletes. Elhagyta a szobát, a hajót és oda ment, ahol életében a legboldogabb volt. Magyarországon volt, ahonnan a családja származik. Tisztán látta maga előtt, mikor apjával a családi birtokon játszottak. Látta, mikor együtt bulizott a barátokkal az érettségi után, s tisztán látta maga előtt apja tekintetét, mikor eljött otthonról és belépett a flottába.

Hirtelen csengettek. Az emlékképek elszálltak, mint falevél a viharos szélben. Tovatűnt az első szerelem emléke, mely oly édes volt, mint a frissen főtt csokoládé. Újra ott volt a hajóján, egy szál törölközőben. A csengő újra megszólalt.  

-Pillanat – Julia Duglas felállt a kanapéról. Levette magáról törülközőjét, s felvette hálóköntösét. – Tessék!

Az ajtó kinyílt. Nash belépett a kabinba, hogy átnyújtsa a jelentést a felettesének. Szeme hamarosan megpillantotta a kapitányt. Lenge öltözete elragadta Nash figyelmét a lényegről. Sunyiban végigmérte kapitányát. A csend már kicsit kínos volt, pedig csak pár másodperc telt el az ajtó záródása óta.

-Mit tehetek önért parancsnok? – törte meg a csended Duglas.

-Elnézést kapitány, nem akartam zavarni – mentegetőzött elpirult arccal Nash. – Elkészült a jelentés, amit kért.

-Köszönöm – mondta Duglas és átvette a rögzítőt, amit Nash felé nyújtott.

-Jó éjt asszonyom.

-Önnek is – Nash sarkon fordult és kiment a szobából.

Az ajtó újra bezárult. Nash a falnak dőlt, s megpróbálta átgondolni az elmúlt pár perc eseményeit. Mást sem gondolt, csak azt, hogy milyen jó nő a kapitánya. Ilyen kellemetlen szituációban még nem volt része, pedig már látott egy s mást eddigi élete során. Lélegzete egyre hevesebb lett. A szívverése a duplájára nőtt. Akkor hirtelen nem tudott másra gondolni, csak lenge öltözetű kapitányára. Kellemetlenül érezte magát, pedig nem történt semmi. Végül is a kapitány mondta, hogy menjen be.

Pár perc múlva Nash megnyugodott és elindult az étkezde felé. De gondolataiból nem tudta kiverni ezt az emléket még jó pár óráig. 

 

 

VI. 

 

     

A hajó lassulni kezdett. A kormányos ujját végighúzta a kör alakú kijelzőn. Ujja nyomán a vörös sebességjelző egyre kevésbé volt aktív.

-Warp hajtómű kikapcsolva parancsnok – mondta a kormányos.

-Vettem – mondta Anderson parancsnok. – Impulzus hajtóműveket maximumra. – Anderson a kommunikációs állomás felé fordult. – Hadnagy, hívja a Citadella állomást.

-Beszélhet uram!

-Anderson parancsnok vagyok a Benjamin Franklin csillaghajóról! Dokkolási engedélyt kérek.

-Itt Ungár hadnagy beszél a Citadella állomásról. Az engedélyt megadom!  Menjenek a hatos dokkoló álláshoz.

-Köszönöm. Kapcsolat vége. 

A Citadella űrállomás már lassan két évszázada szolgált a birodalom egyik legfontosabb bástyájaként. Az állomás egy hatalmas ovális tányér volt, mely körül két óriási gyűrű forgott körbe. Olyan volt, mintha egy óriási örökmozgó lebegne az űr eme szegletében. Energiáját a forgó gyűrűkkel meri a csillagközi por átalakításával és újrahasznosításával. Ezt az elképzelést Janus Timber dolgozta ki, aki a maga idejében sok űrállomás és űrhajónak volt a főtervezője. Az elmúlt két évszázad során az állomás külseje többször megsérült, korrodálódott. Távolról egy óriási ócskavas tömegnek nézett ki, de védelmi rendszere a legfejlettebb volt birodalomban.

A Benjamin Franklin megközelítette a dokkoló állást. Miután szép lassan átsuhant a forgó gyűrűk között, az állomás kelti részéhez repült. A dokkoló kapcsok kiengedtek. A kapcsok végéből több tucat kisebb vonónyaláb irányult a hajóra, így könnyítve meg a kikötést.

A kormányos szemét a konzoljára szegezte. A kikötés teljes folyamata megjelent az egyik képernyőn. A dokkolási folyamat befejeződött. A teljes hajótest egy másodpercre megremegett, majd stabilan állt mozdulatlanul.

-Hajtóművek deaktiválva. Dokkolás befejezve parancsnok.

-Köszönöm. Anderson a kapitánynak – mondta a parancsnok, miután megnyitott egy kommunikációs csatornát.

-Hallgatom parancsnok!

-Kikötöttünk kapitány.

-Rendben. Tájékoztassa a legénységet, hogy két nap múlva indulunk tovább. Addig mindenki kimenőt kap.

-Értettem. Kapcsolat vége.

Eltelt egy óra. A Benjamin Franklin teljesen kiürült. Folyosóin néma csend uralkodott. Egy gombostű leejtése is óriási hangzavart keltett volna, ahogy a hang visszaverődik az ezüstszürke falakról. Egyedül csak a hídon volt egy minimális mozgás. Anderson parancsnok végezte a híd terminál lezárását, aztán ő is elhagyta a hajó fedélzetét. Mindenhol néma csend honolt.

Tizenöt perc telhetett el, mikor halk léptek törték meg a csendet. Sárga kezeslábast viselő emberek lepték el a folyosókat. Mindegyikük kezében sötétszürke táska volt, melynek fedelén a birodalmi felségjel volt felragasztva. Az emberek gallérján nem volt rangjelzés sem semmi egyéb. Kivéve egy férfi. Egy fekete szegélyű, arany téglalap ékeskedett a férfi gallérján, aki kezében egy 20×40 cm-es szürke színű rögzítőt tartott. Karbantartási napló kezdete: 290532. Csoportvezető: Karl Lopez műszaki főtiszt, írta a rögzítő fekete képernyőjére, majd a legközelebbi emberhez fordult.

-Andor közlegény, ön az alfacsapattal lemegy a gépházba és ellenőrzi a hajtóműveket és a reaktormagot.

-Igenis uram.

-O’haloren a béta csapattal vizsgálja át a falakban lévő áramköröket. Szintenként haladjanak.

-Értettem uram. 

-Muniz! A gamma és a delta csapattal vizsgálja át a hangárt és a transzportert. Mivel csak kísérleti fázisban működik, előfordulhatnak hibák. 

-Máris indulunk uram.

-A többiek velem jönnek és elvégezzük a hídon lévő műszerek tesztelését. Uraim, negyvennyolc óránk van a karbantartási munkálatok befejezésére. Munkára!

A csapatok különváltak. Andor embereivel a tizenötös fedélzetre ment. O’haloren kettéosztotta negyvenfős csapatát, hogy egyszerre két fedélzeten folyhasson a munka. A hangár a tízes fedélzeten volt, Muniz oda indult csapatával. Egyedül tíz embert küldött az ötös fedélzetre a transzporter állomásra. Lopez és emberei az egyes fedélzetet vették célba, hogy átvizsgálják a hajó parancsnoki központját.

Miközben Lopez és csapata a híd felé haladt, az egyik folyosón valamilyen hang ütötte meg a fülüket. Halk volt, szinte nem is lehetett volna észrevenni, ha nagyobb mozgás van a fedélzeten. Ahogy előre haladtak a hang egyre hangosabb lett. Lopez egy percre megállt. Egy keresztfolyosóhoz értek, ahol a hang a legjobban hallatszott. A férfi beletúrt barna göndör hajába, majd tekintetét a folyosó magasabb pontjára szegezte. Hármas fedélzet, Echo/6 Alfa részleg, 2B elágazás, olvasta a plafon alatt lévő réz színű táblán. A hang, mely egyre hangosabb volt, a fordulóból jött. Olyan volt, mintha valami kaparta volna a falat. Talán egér? Kizárt dolog. Minden helyőrség teljesen rágcsálómentes, így ennek az esélye 1: 1000000-hoz.

Lopez befordult és követni kezdte a hangot. Csak pár lépést tett, mikor megállt egy ajtó előtt. Semmi kétség, a hang az ajtó mögül jött. Lassú mozdulattal az ajtó mellett lévő konzolhoz nyúlt, majd kinyitotta az ajtót.

Lopez benézett a kabinba, de az üres volt. Hirtelen egy újabb hang ütötte meg a fülét, mely egyenesen a padló irányából jött. A férfi lenézett maga elé, s egy rozsdavörös perzsamacskát pillantott meg. A macska sötét szemeivel bámulta az előtte magasló embert. A csendet egy újabb nyávogással törte meg.

Lopez felemelte a macskát, majd rápillantott az ajtón lévő névcsíkra: Hans Alles közlegény.

-Minden rendben uram? – kérdezte az egyik karbantartó.

-Igen, csak valaki itt felejtette a macskáját. Menjenek tovább, máris indulok én is – a férfi belépett a szobába, s bele tette az állatot a kosarába, majd bezárta az ajtót és elindult a hídra.

 

 

VII.

 

 

Nash belekortyolt a kávéjába. A kellemesen meleg ital szépen lassan folyt végig nyelőcsövén, melegítve fel azt. Keze ellazult a meleg hatására, mintha görcs oldódott volna a kezéből, pedig nem volt feszült. Miután letette a bögrét, felállt és elindult, hogy megtekintse az állomást.

Az asztal, ahonnan Nash felállt az állomás sétálóutcájának galériáján volt. A korlátról tökéletesen be lehetett látni az egész utcát. Itt mindig nagy volt a sürgés-forgás. Általában az itt dokkoló hajók legénysége és utasaik itt töltötték szabadidejük nagy részét. Továbbá az állomás személyzete számára is közkedvelt helyszín volt. A sétálóutca az állomás közepén kapott helyet. Az egész alapterületének harminc százalékát ez a létesítmény együttes töltötte be. Szolgáltatások terén ez a részleg volt a legjobban felszerelt. Volt itt újságos, könyves, régiségkereskedő, több kisebb vendéglő a különböző fajok képviseletében, szabóság, holomozik és még számos egyéb üzlet.

Nash éppen az egyik bár előtt sétált el, mikor egy Orioni nőre lett figyelmes. A nőnek kék bőre, és vörös haj kitűnt a többi lény közül, mely épp az állomáson tartózkodott. A nő szürke nadrágot viselt, melynek oldalát egy világosabb szürke sáv tarkított. Felső testén egy mélyen dekoltált fehér pólót és egy barna bőrkabátot viselt. Oldalán egy apró sugárpisztoly lógott. Nash felismerte a nőt, egy fejvadász volt. Méghozzá az egyik leghírhedtebb, Kayada Rand, kinek szolgálatát már többször igénybe vette a birodalom az elmúlt öt évben.

Kayada éppen az egyik ásványokat és kőzeteket árusító üzlet kínálatát vizsgálgatta. A fejvadásznő ismert volt arról, hogy roppantul érdeklődik a különleges kőzetek iránt. Kezében egy húsz centiméter magas szobrot tartott. A remekmű a birodalom határain kívül lévő távoli világok egyikéről, az Emnisz rendszer hatodik bolygójáról származott. A szobor az ott élők egyik mitikus figuráját, a Teremtőt* ábrázolta. 

Nash közelebb lépett az üzlethez, hogy ő is szemügyre vegye a kínálatot. Kayada kifizette a szobrot és már távozott is, mikor Nash odaért a kereskedő pultjához. A férfi szeme végignézett a teljes kínálaton. A kínálatban helyet kaptak aszteroida törmelékek, bazaltszobrok, kristályok, különböző szobrok és még sok más.

Nash kezébe vett egy különleges kristályt. A kristály egy női alakot ábrázolt, aki egy kagylóban állt, hosszú haja szeméremtestét takarta, melyet a nő keze tartott ott, másik kezét bal mellé tartotta. A nő arca gyönyörűen volt kifaragva, mintha csak a természet alkotta volna ilyenre.

-Látom uram, önnek kitűnő ízlése van – mondta a kereskedő mély, szürcsölő hangon. A kereskedő egy százötvenhat centiméter magas, kövér testalkatú, tengerzöld bőrű, tüskésfejű férfi volt.

-Köszönöm. Tud nekem mondani valamit erről a szoborról?

-Természetesen – mondta a kereskedő. – A szobrot a hazámban a Mercurius* bolygón csiszolták és faragták ki. A kristályt szinté a bolygómon bányászták. 100%-ig hazai termék.

-A kristály eredeti? – kérdezte kíváncsian Nash.

-Természetesen – mondta a kereskedő sértett hangon. – Mit gondol, hogy én hamis kristályokat árulok? Nézze meg az alját, rajta van a bolygóm eredetvédjegye.

Nash megfordította a szobrot. Alján a következő szöveget találta: Készült  Mercurius bolygón. Az írás után egy kör alakú alak volt, melyben a Mercurius képe volt.

-Igaza van uram.

-Mondtam – válaszolt a kereskedő sértetten. – Az ára tizenöt birodalmi Ditium.

-Érdekel. Megveszem – mondta Nash. A kereskedő elégedett volt, s már tette volna bele egy tartóba, mikor Nash megszólította. – Áruljon el még valamit. Mit ábrázol a szobor? 

-A családom tíz generációval ezelőtt szert tett egy különleges szállítmányra abban volt egy kép és az alapján készült a szobor. 

-Maga át akart verni ugye tudja?

-Ez aljas rágalom! – mondta a férfi dühösen. – Hogy veszi a bártorságot ahhoz, hogy sértegessen. Először a portékámat becsmérli, aztán pedig a becsületembe gázol. Vegye tudomásul, hogy fel fogom jelenteni az állomás biztonsági főnökénél – a kereskedő szeme megpillantott egy kék egyenruhás férfit. Mellkasán az állomás címere és a rendfenntartó erők rangjelzése volt. – Á már itt is van. Mr. Norbert!

-Mit akar Relaya – kérdezte a férfi a kereskedőtől.

-Ez a férfi azzal vádol, hogy be akartam csapni.

-Na ne! Tényleg? – válaszolt gúnyosan a férfi, majd Nash felé fordult. – Zakari Norbert hadnagy vagyok az állomás biztonsági főnöke. Mi történt? 

-Ez a kereskedő át akart verni.

-Miből gondolja ezt?

-A kristály, amiből a szobor készült hamis. Nézze csak meg – mondta Nash és átnyújtotta a szobrot Norbertnek.

A biztonsági főnök forgatta, tapintotta, vizsgálgatta, még egy sugárpásztázóval is átvizsgálta.

-Sajnálom parancsnok, ön téved. A szobor eredeti.

-Elkérhetem egy percre a műszerét?

-Persze – Norbert átadta a pásztázót Nashnek, aki pár kisebb módosítást végzett rajta.

-A kereskedő azt állítja, hogy a szobor a bolygóján készült, a kristályból, amit ott bányásztak.

-Igaz ez? – kérdezte Norbert.

-Igen – bólintott a kereskedő.

-Csak az a bibi, hogy a szobor rózsaszín kristályból készült, melyet ötszáz fényéven beleül csak egy helyen bányásznak, a Solos rendszer bányászkolóniáján. A kristályszerkezete nem bonyolult, ezért könnyű hamisítani úgy, hogy még a legmodernebb letapogató berendezések is eredetinek érzékelik. De ha megvizsgáljuk a kristályszerkezetet alaposan, láthatjuk, hogy a rácspontok teljesen szabályosan helyezkednek el, míg az igazi kristály szerkezete egyedenként változik – Nash végzett a kalibrációval és visszaadta az eszközt a biztonsági főnöknek. – Most nézze meg.

Norbert megint megvilágította a kristályt. A világoskék sugarak megtörtek a kristályszerkezetben, mely teljesen szabályos volt.

-Igaza van. Relaya?

-Fogalmam sincs, hogy történhetett. Otthonról kaptam a szállítmányt és azt hittem, hogy…

-Azt nem tudta, hogy a szülőbolygóján csak metált, különböző érceket és nemesfémeket bányásznak? Eléggé érdekes.

-Na jó! – törte meg a szópárbajt Norbert. – Relaya ezért tizenöt nap elzárás jár. Zárja be a boltot, Kriszman őrmester majd elkíséri a fogdába.

-Ez nem igazság – mondta a kereskedő és úgy tett, ahogy Norbert mondta.  

-Honnan tudta, hogy hamis a kristály parancsnok?

-Szabadidőmben lelkes ásvány és kőzettanulmányozó vagyok. Különösen érdekel ezek formázása és más módon történő hasznosítása.

-Lenyűgöző. A szobrász érdekeltsége nagy szolgálatot tett. Gondoskodom róla, hogy Relaya nem verhessen át több vásárlót.

-Köszönöm hadnagy – Norbert sarkon fordult és követe Kriszmant aki már majdnem az őrszobánál járt.

Nash megigazította egyenruháját és tovább sétált. Épp egy újságos mellett haladt el, mikor megpillantotta az egyik napilap címoldalát: Súlyos baleset a Galaktikus Gokart bajnokság hatodik versenyén. Nash levette az újságot a polcról és belelapozott. Több milliárd egyénhez hasonlóan ő is szerette eme sporteseményt. Miután kifizette az újságot, leült egy padra, mely pont a kettéválasztotta a sétálóutcát és kinyitotta a hatodik oldalon.

 

 

„SÚLYOS BALESET A  GALAKTIKUS GOKARTBAJNOKSÁGON*

 

A tegnapi nap folyamán, az edzőfutamon a tizenkettes számú Urul gokartjával túl gyorsan vette be az egyik kanyart, melynek következtében a jármű kipördült a pályáról, s az egyik falnak csapódott. A mentők gyorsan a helyszínre érkeztek és lézervágóval kiszabadították a szerencsétlen pilótát az összetört roncsból.

A csapat vezetője a következőképpen kommentálta a történteket:

-Felfoghatatlan. A legjobb pilótánk, akinek a testideje már tíz megdönthetetlen, egy kanyarba kisodródik, és súlyosan megsérül.

  Meg nem erősített információk szerint Urul kábítószer problémákkal küzd és ennek köszönhető a baleset is.

A pilótát gyorsan korházba szállították, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Forrásunk szerint a férfin drogtesztet is végeztek, melynek eredménye pozitív lett. Ha ez igaz, akkor Urulnak rengeteg kérdésre kell válaszolnia, miután kijön a korházból.”

 

 

-Hihetetlen – mondta Nash.

-Igazad van parancsnok – mondta egy hang a férfi háta mögül. Nash felállt, hogy megnézze, ki lehet az. A hangja ismerős volt, de nem tudta hirtelen kihez tartozik.

Mikor megfordult, egy vele, azonos magasságú férfivel találta szembe magát. Valahonnan ismerős volt az arc, mely visszatekintett rá. Bár évek teltek el az óta mióta utoljára találkoztak. A férfi homlokán megjelentek a ráncok, arcát dús szakáll borította, barna haját a halántékánál ősz tincsek tarkították. A testalkata is megváltozott. A régi sportos alak, mára már eltorzul, domború formát vett fel.

-Guido! – mondta Nash meglepetten. – Te még élsz, vén űrkalóz? – mondta és megszorította rég nem látott mentora kezét.

-Még igen ifjú barátom – mondta Guido széles mosollyal az arcán. – Mi járatban erre régi tanítványom?

-A hajóm itt dokkol két napig, majd visszaindulunk a Solusanra.

-Látom jól alakult az életed – mondta Guido, miközben Nash vállapját vizsgálgatta.

-Igen. És veled mi történt. Mikor is találkoztunk utoljára?

-Ha jól számolom, lassan tíz év már. Emlékszem, mert egy sakk játszmát hagytunk félbe, mert majdnem lekésted az akadémiai záróvizsgát.

-Már emlékszem. De látod, sikerült időben odaérnem – mondta Nash és rég nem látott barátjával tovább sétáltak. – Mi járatban az állomáson?

-Pár évvel ezelőtt otthagytam az Új Budapest kolóniát és elindultam új életet kezdeni. Tudom, most azt fogod mondani, hogy az én koromban, már kockázatos ilyenbe belevágni, de…

-Ha ilyenbe vágtál, akkor biztos, hogy nő lehet a dologban – jegyezte meg, mosolyogva.

-Nem tévedsz nagyot. Tudod mikor elindultam, a Marion szektor felé vettem az irányt. Tudod, ott van a galaxis legjobb pihenőparadicsoma.

-Ha jól emlékszem ott a birodalom legnagyobb kuplerája van.

-Nevezzük inkább a „Testi örömök kincsestárának” – Guido arcán huncut mosoly jelent meg.

Nash nem tudta, hogyan kommentálni a hallottakat. Tudta, hogy Guido egész életében habzsolta a világi örömöket. Valamilyen szinten életművész volt, vagy csak mindent kihasznált, amit az élet adott neki. Talán ő tette jól, gondolta nem egyszer, mikor közös emlékek jutottak az eszébe.

-És azután mi történt?

-Úgy egy évet tölthettem ott, majd továbbálltam. Két hónapig hajóztam bolygótól bolygóig, csillagrendszereken keresztül. Megpróbáltam csillagtérképeke készíteni, hogy kóbor utazóknak egy csekély összegért eladjam. De ez befuccsolt.

-Nem is értem miért? – mondta Nash. Hangjában a humor szikrái hangzottak, miközben a szavak elhagyták a száját.

-Én sem. Talán a technikám, amivel az adatokat rögzítettem, túl elavult volt – Nash nem csalódott régi barátjában. Mindig tudta, hogy nem egy éles észjárású ember, és képtelen a komolyabb tudományok művelésére, de a szíve a helyén volt. – Na, mindegy. A harmadik hónapban, a hajtóműveim bedöglöttek, és ott maradtam a nyílt űr kellős közepén. A létfenntartó úgy egy hétig tudott levegőt biztosítani. Szerszámaim nem voltak, így nem tudtam megjavítani. Igyekeztem elütni az időt, ahogyan csak lehet, mikor a negyedik napon egy felderítő hajó rám talált és elvontatott ide az állomásra. Azóta itt élek. Nyitottam egy boltot és élem a magam megszokott életét.

-Milyen boltot?

-Egy szabóságot.

Nash hangos nevetésbe tört ki.

-Mi az? – kérdezte kicsit elszomorodva.

-Semmi – mondta Nash és abbahagyta a nevetést. – Ne haragudj, csak olyan furcsa. Te, aki minden nőt ágyba vittél, akivel találkoztál, szabóként tengeted a napjaidat.

-Először nekem is furcsa volt, de rájöttem, hogy nagyon jó dolog. Igényel egyfajta… kreativitást. 

-Hát, az biztos – mondta, de arcáról a mosolyt nem tudta levakarni.

Pár perc múlva megérkeztek Guido szabóműhelyéhez. Az üzlet bejáratát szép, boltíves üvegajtó zárta a külvilág elöl. Az üzlet egy közepes méretű üzemegység volt.  Egy régi raktárt átalakítottak és felújítottak, hogy alkalmas legyen az itt végzendő tevékenységre. A bejárattal szemben egy fekete asztalt állt, rajta különböző textíliák és varró eszközök hevertek. Az asztal előtt két sor fogas állt, melyek tele voltak különböző ruhadarabokkal. Az üzlet fala mentén próbababák álltak, melyek az épp divatban lévő ruhakollekciókat mutatták be. Az ismert galaktika számos kultúrájának viselete képviseltette magát az üzlet falain belül. Gwon, Zadakin, Haloraan és egyebek.

-Ez az én kis birodalmam.   

-Lenyűgöző – mondta Nash ahogy végigsétált a fogasok közt. Látta, hogy barátja munkái a legkiválóbb kelmékből készültek.

-Most mesélj! Mi van veled mostanában?

-Hát… hol is kezdjem? Nem régiben megkaptam a rég várt előléptetésemet. Most taktikai tisztként szolgálok a Benjamin Franklin fedélzetén.

-Szép dolog. Úgy hallottam az egyik legmodernebb hajó a birodalmi flottában.

-Igen az. Tágas terek, modern berendezések és sok minden más elektromos kütyü.

-Gondolom, nem sok időd jut a családra.

-De igen. Ha hazaértünk megnősülök.

-Ez remek hír – mondta örömteli hangon. – És ki a szerencsés?

-Ő volna az – mondta Nash, majd átnyújtotta a képet, melyet mindig magánál hordott.

Guido végigmérte a képen lévő nőt. Arcán látszott, hogy nagyon tetszett neki a képen látható ifjú hölgy.

-Nagyon szép – mondta Guido. Arcán egy pillanatra különös mosoly jelent meg, majd tovatűnt a semmibe. Nashnek feltűnt ez az arcjáték, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget.

-Köszönöm.

-Engedd meg, hogy megajándékozzalak titeket valamivel. Fogd fel nászajándékként.

-Nem fogadhatom el…

-Dehogy is nem. Sőt ragaszkodom hozzá.

-Na jó. Nem akarlak megsérteni – Nash elmosolyodott, tudta, hogy ha akarná, akkor se tudná megharagítani Guidot. 

-Azt jól is teszed. Nézzük csak. Nyolcas méretben mit találok?

-Honnan tudod, hogy nyolcas a mérete?

-Ez a munkám – mondta különös mosolyogva. Pár percig csak kutatott a ruhák között. Egy estélyi elő, egy kosztűm hátra a raktárba. Úgy öt percig keresgélhetett, majd előjött a raktárból, egy hosszú, fehér színű menyasszonyi ruhával. – Tessék, ez a tiéd.

-Köszönöm.   

-Ez a legújabb Haloraan divat. Az ottani nők ezt napi viseletként hordják.

-Tényleg?

-Igen. Ha jól megnézed, az anyaga eredeti Gwon selyem*, mely egy elég drága és ritka holmi.

-Igen. Nagyon köszönöm.   

-Szívesen.

 

 

VIII.

 

 

-A jelentésem, uram – mondta Duglas és átadott egy rögzítőt a vele szemben álló férfinak.

A férfi, korom fekete egyenruhát viselt. Magas gallérján aranyszál futott végig, mely egészen a kabát aljáig tartott a cipzár mentén. A kabátujjakon egy széles és egy vékony arany csík díszelgett. A férfi a flotta ellentengernagya volt. Név szerint Ficzek admirális. 

Az admirális megsimította szakállát, majd letette a jelentést az asztalra és Duglas kapitányra nézett, valamint a mellette álló Anderson parancsnokra.

-Szép munka kapitány!

-Köszönöm uram.

-A biztonsági főnököm tájékoztatott, hogy Kabul a legjobban őrzött cellában van elkülönítve.

-Ezt jó tudni.

-A vallomás segítségével sikeresen felszámolhatjuk ez a kalóz szektát. Nash parancsnok remek munkát végzett a fogoly kihallgatásakor. Már ide rendeltem a Republic, az Excalibur, a Thor és a Zeusz csillaghajókat, hogy menjenek a határra és keressék meg a maradék bázisokat. Szeretném, ha a Benjamin Franklin is csatlakozna hozzájuk. Az egész akció maximum három napot vesz igénybe.

-Igenis admirális!

-Ha kész a hajójuk, induljanak. Lelépni.

 

 

IX.

 

 

Richard Nash személyes naplója

Galaktikus időszámítás: 290605

 

„Az elmúlt három napot Kabul szektájának a hajszolásával töltöttük. A hajók mind egy más koordináta felé indultak, hogy minél előbb a végére járjunk a dolgoknak. Duglas kapitány, a flotta parancsnokként, a megszerzett koordináták közül a hármas szektorban lévő célállomás felé vette az irányt. A bolygó egy aszteroida mezőben volt, melyet leszálló egységekkel közelítettünk meg…

…Már második napja voltunk a bolygón, mikor megtaláltuk a tábort. Kételkedni kezdtem a három napos küldetési időben. A bolygó egy végeláthatatlan kősivatagnak tűnt a hajóról, de az érzékelők nem jeleztek ennyi hegyet és magaslatot a letapogatáskor…

…Öt órán keresztül figyeltük az ellenség mozgását, hogy sikeresen megtervezhessük a támadást. A századommal az egyik kanyonba rejtőztünk, s egy kisebb egységet elküldtem, hogy csalja csapdába a kalózokat…

…Lövéseket hallottunk, melyeket hangos kiáltások kísértek. Vajon ki halt meg? Valaki az én embereim közül, vagy az ellenség létszáma csökkent néhány fővel? Hamarosan megtudtuk a választ. Húsz sugárpuskát szorongató férfi futott vissza a kanyonba. Már épp célba vettük őket, mikor észrevettük a homokszínű egyenruhát. De nem kellett sokáig várnunk. Az ellenség kétpercnyire sem volt a hátuk mögött…

…Hosszú tűzpárbaj után betörtünk a kalózbázisra. Az ellenállás meglehetősen szervezet volt, ahhoz képest, hogy csak fegyveres banditákról van szó. A kiképző tisztem azt mondta, hogy egy képzett katona sokkal veszélyesebb egy fegyveres banditánál. Csak most jöttem rá, hogy gőze sincs arról, miről beszél. Valószínűleg sosem nézett szembe ilyen ellenféllel…

…A kalózok eltökélték, hogy megölnek mindnyájunkat. Mióta leszálltunk a bolygóra húsz remek tiszt társam szerzett veszélyes sérülést vagy halt meg. Az létszámunk megcsappant, de még mindig volt esélyünk a győzelemre. Így hát tovább nyomultunk…   

…A kalózok visszavonultak a város szívébe. Erőiket egy hatalmas torony körül egyesítették, mely magasan az égbe nyúlt. Ekkor láttuk, hogy a létszámbeli fölényünk már rég elveszett. Hetvenen maradtunk százharminc ellen. A hajót nem tudtuk elérni, erősítésre nem számíthattunk. Egyedül voltunk…

…Körbevettük a tornyot. A terv, hogy összezavarjuk az ellenséget, jónak tűnt. Reméltük, hogy rövidre zárhatjuk a konfliktust. De ez reménytelennek tűnt. A telepek lemerülőben voltak. A fegyverek maximum harminc lövést voltak képesek leadni. A kalózok fegyverei maximumon voltak. Csak matematikailag is pocsék esélyekkel indultunk. Össztűzerőnk a kettőezer-egyszáz a tizenkilencezer-ötszázhoz volt…

…A terv bevált. A kalózok kilőtték minden tárukat a környező épületekre, szobrokra és egyéb mesterséges célpontokra. Alig egy óra alatt bevettük a bázist. A veszteségeink harmincöt ember, ebből tízen haltak meg, a többiek megsebesültek…  

…A többi hajó is elfoglalta a bázist és bezárta a vezéreket. Majd mindannyian egy koordináta felé indultunk, hogy megsemmisítsük a főkolóniát…

…Néhány órás lövöldözés után a kalózok feladták és megadták magukat. Már őrizetbe vettük őket és hamarosan visszaindulunk a főbolygóra. Már alig várom, hogy otthon legyünk…”

 

 

A nap magasan, az ég közepén járt. Az ég tiszta volt, sehol egy felhő, mely elronthatná a festői összképet.  Nash a hátsó kertben volt, s kedvenc időtöltésének, a szobrászkodásnak hódolt.

Két hét telt el azóta, hogy a Benjamin Franklin visszatért a határról a Solusanra. A teljes személyzet kimenőt kapott, míg a hajón karbantartási műveleteket végezték. Duglas kapitány a főparancsnokságra ment, hogy jelentést tegyen a határon történtekről. Nash és menyasszonya, Kathryn, a lány szüleihez utaztak, a bolygó egy másik szegletére. 

Kathryn családja egy régi stílusú városkában, Old City-ben éltek. A technikai fejlettségnek minimális jelei voltak. Az itt élő emberek még mindig az állattartásból és a föld megtermékenyítéséből éltek, ahogy elődeik az elmúlt félezer évben. A bolygón egyedülálló vidék volt, valahol egy régi sztyeppén a keleti féltekén. Bár elsőre elmaradottnak tűnt a régió, az itt élők roppant felvilágosultak voltak. Tisztában voltak avval, ami az őket körülvevő világban történik. Talán még jobban, mint akik a modern élet centrumában voltak. Turisztikai szempontból is jelentős szerepe volt a bolygót lakó emberek körében. Az elmúlt száz évben az össznépesség kisebb része vásárolt magának kisebb-nagyobb birtokot Old City közelében.

Kathryn családja egy jómódú, több generációs dinasztia volt. A város alapításakor a család első tagja, Efrum Hardin is jelen volt. Efrum akkoriban építészmérnökként dolgozott a fővárosban. A főváros számos épülete még ma is őrzi keze munkáját. Tizennégy és félévi városépítés után, megelégelte a rohanó életet és elvándorolt, hogy egy olyan helyet keressen, melyet még nem háborgatott emberi kéz. Többen követték Efrum példáját, és nyolc hónappal később meg alapították, Old City-t és megkezdték a városépítő munkálatokat. Efrum rengeteg épületstílust tanulmányozott, a klasszikus földi vályogházaktól, a modern lakásokon át, a XXIII. századi új típusú épületekig. Hosszú tanakodás után, az építészkollégákkal együtt megalkották eme három építészeti irányzat ötvözetét. Az ezt követő tíz éven belül felépült egy kis falu, melyben akkoriban csak ezer ember lakott. A hivatalos átadást megelőző években megalakult a Városi Kormányzó Tanács, melyben Efrum Hardin is helyet kapott. A munkálatok gyorsan folytak. Másfél év alatt kialakult az infrastruktúra, az úthálózat, a gazdálkodó életmód.

Az átadást követő ötven évben válságos és termékeny időszakok követték egymást. Az első az évben temérdek gabona termett, rengeteg állattal bírt az akkor már mezőváros kategóriájú település. A magtárak tömve voltak, évekre előre elegendő élelmi szerük volt, melyeket exportcikként próbáltak értékesíteni a főváros felé. A tizenegyedik év nyarán hatalmas szárazság köszöntött a régióra, mely az elkövetkezendő három évben erőteljesen befolyásolta az éghajlat változását. Az állatállomány gyorsan megcsappant. A szarvasmarhák és az ökrök negyven százaléka elpusztult. A lakosság létszáma a szárazság és meleg hatására huszonöt százalékkal megcsappant. A sztyeppék kiszáradtak, a zöld füvet, kiszáradt gaz váltotta föl. Az öntöző rendszerek teljesen haszontalanná váltak. A tanács ekkor segítséget kért a fővárostól, akik egy héten belül ellátták őket vízkészletekkel, ételszintetizálókkal és egyéb berendezésekkel.

A három év után újabb éghajlati változás következett be. A szárazságot dús esőzés követte. Három hónapon keresztül, csak dörgött és villámlott. Old City külvárosa teljesen elpusztult. A hontalanná vált lakosság más családokhoz költözött, hogy átvészeljék ezt az időszakot. Az emberek elkeseredettek voltak. Már-már feladták a reményt, hogy valaha jobbra fordul a helyzet. Úgy érezték, hogy a természet háborút indított ellenük, melynek ők csak a vesztesei lehetnek.

Hétfő volt, mikor a felhők elvonultak, s az eget szivárvány szelte ketté. A fű újra kinőtt, a növények újra teremést hoztak, az állatok szaporodni kezdtek. Egy év alatt, a veszteségeik hetven százalékát visszaállították. A külvárost teljesen újjáépítették az ezt követő másfél év alatt.

Tizenöt évvel az esős időszak után, Hardin megnősült és egy évre rá gyermeke született, egy kislány, akit egy távoli rokonuk után Annának kereszteltek. Efrum Hardin száztizenkét évesen halt meg. Neki és az alapítóknak a városházával szemben szobrot emeltek, hogy így emlékezzenek meg a város alapításáról és azokról, akik, megteremtették, Old City-t.

Apja halála után, Anna, egy időre elhagyta, Old City-t, hogy régészetet tanuljon. Életének nagy részét a kutatásnak szentelte, és több elfeledett kultúrának is a nyomára akadt a környező csillagrendszerekben. Egy ásatás alkalmával, beleszeretett a kollégájába, akitől két gyermeke született. Ezek után visszatértek Old Citybe, ahol a család elkövetkező tíz generációja élte életét.

 

 

X.

   

 

Nash csak ült az asztalnál, s az előtte lévő kőre meresztette tekintetét. Olyan volt, mintha a körülötte lévő világ megszűnt volna létezni. Nem törődött a napsütéssel, az őt körülvevő tájjal, a jó, tiszta levegővel.  Csak ő volt és a kő. Keze határozott mozdulatokkal faragta az előtte lévő kisebb obeliszket, mely már több volt, mint egy egyszerű kődarab, egy álomkép.

A birtok, melynek kertjében Nash kedvenc hobbijának hódolt, Old City külvárosának legtávolabbi szegletében volt. Kathryn családjának egyik tulajdona volt, még a dédapja építette a saját két kezével. A ház egy étszintes, keményfából álló épület volt, vörös cseréppel a tetején, és világosra festett falakkal. A család mikor beköltözött a város szívébe, megőrizte a birtokot az eljövendő generációk számára.

Kathryn kinyitotta a kertbe nyíló ajtót, s kiment a teraszra. Nem viselt mást, csak egy fehér rövidnadrágot és egy fürdőruha felsőt. Dús, szőke haja meglibbent a nyári meleg szélben. Tekintetét Nashre szegezte, aki még mindig a követ gyötörte. Úgy látszott nem nagyon sikerült megformázni, de Nash nem adta fel.

Kathryn odalépett a lengeöltözetű férfihoz, s megsimította annak izmos hátát.

-Na, hogy haladsz? – kérdezte kíváncsian Kathryn.

-Egész jól, azt hiszem.

-És mi lesz belőle?

-Azt terveztem, hogy megpróbálom kifaragni belőle az arcodat, még az esküvő előtt – Nash megfogta a vésőjét és beleütötte az egyik vájatba. – Ez lesz a szemed.

-Szép lesz – Kathryn értékelte szerelme kedvenc időtöltését, bár ő nem volt nagy művészlélek, de tetszett neki, hogy megpróbálja őt megörökíteni az örökkévalóságnak. – Be kell mennem a városba venni ezt-azt. Van kedved velem jönni?

-Persze – mondta majd átölelte Kathrynt, majd megcsókolta. – Gyorsan átöltözöm és mehetünk.

A városba vezető út hosszú volt. Egy hosszú, kisebb téglákból kirakott ösvény, melynek két oldalán növények díszelegtek. Az út mellett lévő házak változatos látványa lenyűgöző látványt nyújtott az éppen arra járóknak. Kisebb és nagyobb lakok követték egymást. Némelyik egyszerű parasztház volt vályogtéglából, volt kisebb kastély szépen vakolt falakkal és kis toronnyal, és volt egy, mely egy apró erődnek tűnt (ez volt a rendőrfőnök otthona). A házak különböző építészeti irányzatokat követtek. Volt olyan ház, melynek bejárata fölött egy kisebb nyeregtető volt, melyeket Ion oszlopok tartottak. Egy másik a római kori építészet irányzatát követte. A város szíve felé haladva, magasabb, házak és épületek váltották egymást. Számos templom díszelgett a városban, melyek a klasszicizmus, a barokk, a rokokó és a reneszánsz stílusokat követték.

Nash és Kathryn úgy egy órája sétálhattak, mikor beértek a város főterére, s megálltak a Városháza előtt. Az épület előtt egy hatalmas kép volt kiállítva, mely a főteret ábrázolta. A kép alá egy aranyszínű táblára egy szöveg volt írva: 150 évvel korábban. Nash körbenézett, s látta, hogy a város nem sokat változott az óta sem. Bár fejlett korban éltek, de a technikai fejlettség jelei nem voltak jelent. A városházával szemben ugyanúgy ott állt egy lovas szekér, melyről friss gyümölcsöket lehetett vásárolni, ugyanúgy, mint ahogy a képen. A sarki könyvesbolt is ugyanott volt, mint mikor megépítették, és ugyanúgy nyomtatott könyveket árultak, mint amilyeneket régen az őshazában.

A harangtoronyban megszólaltak a harangok. Dél volt. Az iskolában véget ért a tanítás, s a főteret ellepték a gyerekek. Útjuk egyenesen a szekér mellett lévő édességbolt felé vezetett, ahol csupa régi csemegéket árultak. Különböző csokoládék, cukorkák és sok más finomság szerepelt a portékák között.

A főtér közepén egy szökőkút állt, mely a Földet ábrázolta. A hatalmas golyó tetejéből tört elő a víz, melynek egy része a magasba csapott, a másik része, pedig végig folyt a gömb oldalán. A kút körül padok voltak, melyeket most is az idősebb korosztály tagjai töltöttek meg. Volt, aki hímzett, volt, aki a környék madarait etette, s volt, aki csak levegőzni jött ki. A hétköznapi embernek úgy tűnhetett, mintha megállt volna az idő. Hiszen a Solusanon sehol sem végeztek földművelő tevékenységet, gabonatermesztést. Az aratás időszaka az egész birodalomban ismeretlen fogalomnak számított. Egy helyen foglalkoztak növény és állattenyésztéssel a birodalom egész területén, s ez a közigazgatási centrumtól ötven fényévre lévő Démétér* bolygón.

Nash szeme egy különös járművet pillantott meg. Nagy volt, fehér és ezüstszínekben pompázott. Nem volt kereke, mely a talajhoz kötötte volna. Oldalára nagy fekete betűkkel ez volt írva: EXPO szállítmányozó vállalat. A jármű a korház előtt állt, s öt ember hatalmas dobozokat pakolt ki belőlük.

-Mit rakodhatnak ott? – kérdezte kíváncsian Nash.

-A város egyezséget kötött a Fővárossal, hogy minden hónapban ellátnak minket a legújabb orvosi eszközökkel és gyógyszerekkel. Cserébe mi birkagyapjút és egyéb cikkeket szállítunk nekik.

-Jó üzlet. A város csak nyer vele – mondta Nash majd elindultak a gyümölcsárushoz.

A szekér mellett egy mosolygós arcú, idősebb éveiben járó, dús bajszú, kövér testalkatú férfi állt. Fejét egy szalmakalap takarta, hogy megvédje a napszúrástól. A férfi kezében egy szál staubot tartott, melynek füstje belengte a körülötte lévő területet. A zsebében lévő doboz még tele volt, tehát, vagy aznap vette, az utcában, lévő trafikban, vagy nem állandó dohányos, csak hébe-hóba gyújt rá egy szálra.

-Jó napot kívánok! – szólította meg Kathryn a gyümölcsárust.

-Önnek is kisasszony – válaszolta a jó modorú férfi. – Mit adhatok?

-Kérnék egy kiló epret, egy fél kiló barackot és… még egy fél kiló cseresznyét.

-Máris – felelte a férfi, majd odébb lépett és elkezdte összerakni a kért gyümölcsöket. Elővette a régi családi mérleget, melyet még egy őse használ, ki tudja mikor. Gondosan felpakolta a gyümölcsöket az egyik tányérra, a másikra, pedig felhelyezte a régi ólomsúlyokat. Miután lemérte a portékát, behelyezte őket egy zacskóba, majd átadta azt Kathrynnek.

-Parancsoljon kisasszony.

-Köszönöm. Mennyivel tartozom?

-Tíz birodalmi kreditet kérek szépen – Kathryn átadta a kék színű fizetőeszközt, majd megköszönte, s visszament a vőlegényéhez.

-Mindent megvettél? – kérdezte kíváncsian Nash.

-Igen – válaszolta Kathryn. – Menjünk haza, van egy jó ötletem. – Kathryn tudta, hogy kedvese mennyire utál vásárolni, de ezt mindig sikerült jól lepleznie, mert tudta, hogy szeret vele lenni.

-Rendben.

 

 

XI.

 

 

Aznap délután Kathrynék házának függönyei mind be voltak húzva. A ház minden pontja kék árnyalatban úszott. A nappaliban két gyertya és két pezsgősüveg jelezte, a két szerelmes ott jártát. A lépcsőn levetett ruhadarabok hevertek. Egy ing, egy top, és így tovább.

Nash és Kathryn a hálószoba magányába vonultak. A szoba falait parányi gyertyák fényei világították meg. Kathryn az ágyon feküdt, Nash pedig a derekától kicsit lejjebb kényeztette a lányt. Kathryn testén végigfutott a hideg, melybe minden tagja beleremegett. Kezével megragadta az ágy támláját. Nyögései egyre hangosabbak voltak, ahogy Nash egyre gyorsabban csókolgatta kedvesét.

A gyertyák már fogyni kezdtek, mikor a falra újabb árnyék vetült. Nash hanyatt feküdt, s Kathryn az „ölébe” ült. A nő mozgása lassú és kecse volt. Haját többször megrázta, majd párszor bele is túrt. Arcáról a gyönyör vonásai látszottak. Nyögése kéjes és mélyről jövő volt, mely a ház minden pontján jól hallatszott. Nash megmarkolta a nő fenekét, majd gyöngéden végigsimította azt. Felemelte fejét, s megcsókolta szerelme mellét, majd átölelte, s csókolgatni kezdte a nyakát.

A viasz már majdnem elégett, mikor Nash kedvese mögé állt, s rádőlt annak hátára. Kathryn hangján érződött az öröm, melyet kedvese nyújtott neki az elmúlt órákban. Nyögései egyre sűrűbbek és hangosabbak lettek, majd nem soká a nyögések abbamaradtak, s a szobára koromsötétség borult, s a gyertyák kialudtak.

A függöny széthúzódott. Kathryn az ablak előtt állt. Testét nem takarta sem kendő, sem köntös. Anyaszült meztelenül állt, s csak bámulta az előtte elterülő tájat. Kellemes meleg szél megmozgatta a rét virágait, s a gabonamezőket. Majd megfordult, s visszafeküdt az ágyba. Tekintetét Nashre vetette, aki éppen az álmok tengerén vitorlázott. Hajóját nem tépázták sziklák és viharok. Békében utazott az álmok szigete felé.

Egyszer csak az álom véget ért. Nash felébredt, s csak serelmét látta maga előtt.

-Szia – mondta, s megsimította Kathryn szőke haját. – Mi újság?

-Nézem, ahogy alszol – mondta mosolyogva. – Fantasztikus voltál.

-Te is. Úgy érzem, minden energiámat elszívtad. 

Kathryn csak mosolygott, majd felült az ágy szélére, s csak bámult maga elé. Nash látta, hogy kedvesét bántja valami. Az ággyal szemben lévő tükörben látszott, hogy Kathryn arca kissé elszomorodott.

-Mi a baj?

-Semmi csak gondolkoztam.

-Min?

-Szerinted, megvalósul, amit szeretnénk? Boldogok leszünk? Lesznek gyermekeink? Mi lesz, ha… valami közbejön?

-Mire gondolsz?

-Nem is tudom… - Nashnek úgy tűnt, mintha Kathrynt nagyon bántaná valami. Mintha megbocsátást várna, de vajon miért? Mióta együtt voltak, nem volt semmi gondjuk. Mindig megoldották a problémákat, amivel szembe kerültek. – Talán semmi…

Nash felül, s átölelte menyasszonyát. Karjai szorosan zártak, belőlük melegség érződött.

-Ne félj. Mindent megoldunk, mikor el jő az ideje – mondta, majd megpuszilta a lány fejét. Kathryn megnyugodni látszott. Nash a füléhez hajol és egy régi magyar dal sorait, súgta kedvese fülébe: „álmodozz énvelem, osztozunk a végtelen örömben!
Nézd a fények városát!”



* Parszek: csillagászati távolsági mértékegység. 1 parszek= 3,26 fényév

* Az Emnisz hat lakóinak hite szerint, még a történelem kezdete előtt, egy különös lény érkezett a bolygóra, mely akkor egy vulkanikus, az életre alkalmatlan planéta volt. Felszínén csak mutáns élőlények éltek, akik egymásra vadásztak a fennmaradás érdekében. A lény látván eme káoszt, kezét magasba emelte és egyetlen suhintással újraalkotta a bolygót, s népesítette be azt az ott élők elődjeivel. Egy helyi tudós, kutatásai során oly teóriával állt elő, hogy egy teljesen ismeretlen faj, akik már rég kihaltak a galaktika eme szegletében, egy terraformáló hajót küldtek, hogy népesítsék be a rendszert. Eme teória a faj két részre szakadását eredményezte, mely ötven éves polgárháborút eredményezett a planétán. A háború a tudós és követőinek száműzésével zárult.  

* A kereskedelem istene a Római mitológiában

* A Galaktikus Gokart bajnokság legalább száz nemzedékkel korábbra nyúlik vissza. Miután a fajok kirajzottak az űrbe, egy hatalmas, teljes galaxisra kiterjedő háború tört ki. Ez a háború háromszáz évig tizedelte a népességet minden egyes fajnál (egy részük a háború után ki is halt), a békekötésnél elhatározták, hogy minden évben egy fajok közti sporteseményen emlékeznek meg a béke hajnaláról.

* A Gwon bolygó egyik legnagyobb exportcikke. Ez a különleges textília a bolygón élő Drill hernyók gumójából készül. A begyűjtés után üzemekben egybefüggő textilt készítenek belőle, melyet feldarabolnak és így kínálják a galaktikus kereskedelmi piacon. A Gwon selyem egy eléggé ritka holmi, minden ötödik évben kapható, mert ennyi idő kell a szükséges mennyiség begyűjtéséhez.

* A görög mitológia termékenység és földművelés istennője volt. Kronosz és Rheia gyermeke volt, Zeusz testvére, Perszephoné anyja. Ő tanította meg az embereknek, a földművelést, az aratást. Az ő parancsára termettek a gyümölcsök és zöldségek. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

kiki64@citromail.hu

(Kiki64, 2008.08.11 06:35)

jő volt olvasni írásaidat