Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Koronczi Zsolt

A fegyenc - A bűn

                                                       1. rész

 

 

 

Galaktikus időszámítás

290514.

 

 

 

 

 

 

 

I.

 

 

-Tessék! – mondta egy mély férfihang az ajtó túloldaláról. A kilincs halk nyikorgással elfordult, majd a középes vastagságú ajtó lassan kinyílt. Az ajtóban egy száznyolcvan centiméter magas, barna hajú, fehér egyenruhát viselő férfi állt. Fekete vállapján két aranyszínű csík ékeskedett, melyet a férfi évekkel ezelőtt kapott egy sikeres küldetés lezárása után.

-Hivatott uram?

-Igen Nash hadnagy. Kérem, foglaljon helyet.

-Igenis uram – Nash becsukta az ajtót, majd leült az admirálissal szemben lévő székre.

-Hadnagy, a felettese beszámolt nekem a Rockridge-en történtekről. Említette, hogy az ott töltött három év alatt többször tanúsított példamutató magatartást. Mesélt a különös manőverről, melyet az Osiris csillagköd mellett aszteroida övben hajtott végre. Bevallom lenyűgözött a teljesítménye.

-Köszönöm admirális.

-Úgy érzem, hogy rászolgált az előléptetésre. Álljon fel hadnagy!

Nash felállt és kihúzta magát. Az egyenruha megfeszült a testén. A mellkasának bal oldalán lévő embléma megcsillant, ahogy az ablakon beszűrődő napfény ráterelődött.

-Richard Nash, kivételes teljesítményére való tekintettel, előléptetem – az admirális levette Nash válláról a hadnagyi rangjelzést, és a helyére egy három sávos váll lapot akasztott. – Engedje meg, hogy elsőnek gratuláljak Nash parancsnok.

-Köszönöm uram! – mondta Nash, majd kezét az admirális keze felé nyújtotta.

-Most, hogy megkapta a várva várt előléptetést, mi a terve?

-Nem is tudom – felelte Nash. Látszott rajta, hogy a kérdés felkészületlenül érte. – Igazándiból, a barátnőmmel azt tervezgetjük, hogy összeházasodunk, és családot alapítunk.

-A barátnőjével? – mondta az admirális. Emlékezetében kutatott az említett nő arcképe után. Arcán hasonló meglepettség ült, mint az előbb Nashén. Eltelt legalább fél perc, mire a férfi újra megszólalt. – Á, már emlékszem rá. – a férfi elmosolyodott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha jól tudná kiről, van szó. – Kedves lány. És mikorra tervezik a nagy napot?

-Jövő hónap elején lesz uram. Olyan tizedike környékén.

-Akkor engedje meg, hogy gratuláljak – arcára megint kiült az a különös mosoly, mely továbbra is megfejthetetlen okok miatt került elő. – De addig is van még egy hónap. A Benjamin Franklin nevű csillaghajó másodtiszt nélkül maradt. Holnap indul a Galilei reléállomás felé, hogy segédkezzen az új érzékelők beállításában. Reggel öt órakor jelentkezzen a kettes hangárban. Onnan egy űrkomp viszi önt a hajóra. A többit Duglas kapitány elmondja.

-Igenis uram.

-Leléphet parancsnok.   

-Köszönöm uram – Nash felemelte a kezét a tisztelgéshez, majd sarkon fordult és kiment az admirális irodájából.

Nash gyors léptekben haladt végig a parancsnokság folyosóján. Kihúzva ment végig a hatalmas ablakokkal tarkított folyosón. Mikor belépett a főeligazítóba, az ott nyüzsgő tisztek szemei mind rávetültek. Az alacsonyabb rangú férfiak és nők, valamint az éppen gyakorlati idejüket töltő kadétok mind kihúzták magukat. Nem akartak kellemetlen benyomást tenni egy magas rangú tisztre. Végül is a férfi egy lépéssel közelebb lépett a halhatatlanság felé.

Az emberi birodalom elmúlt ötezer éves történetében. Sok minden történt, mely befolyásolta több millió élőlény, bolygó és csillagrendszer sorsát. Több háború sújtotta vidék volt az emberek által lakott szektor, mely a kvadráns egyharmadát foglalta el. A fejlődés korai szakaszában, az ó időszámítás szerinti 23459. évben történt, hogy az emberi faj megvívta első fegyveres konfliktusát a Trábokkal, mely később a Nagy háború néven vonult be a történelembe. Az emberek ekkor kapták első szimbólumukat, mely egy fiatal tiszt *volt, aki az utolsó csaták idején egy hajóval belerepült az ellenséges vezérhajóba. Ezután, a hadvezetés úgy határozott, hogy minden tiszt, aki parancsnok, kapitány és az admirálisi rangon szolgál, helyet kap a történelemkönyvekben, és szobrot emelnek neki a Földön, ahonnan az emberi faj kirajzott a galaxisba. A tisztek halála után, holttestüket a szobraik alá temették, így állítva méltó emléket nekik.

Nash most már biztos megkapja a szobrát, és nevét örökké jegyzi majd a történelem, még akkor is, ha nem akadályozott meg egy támadást sem, ha nem harcol háborúban, még akkor is, ha egy gyufaszálat sem tesz keresztbe a hátralévő élete folyamán.

Nash közeledett az épület kijáratához, ahol három harmadéves kadét bámészkodott éppen. Az egyikük, szeme sarkából kiszúrta a feléjük közeledő fehér egyenruhás férfit, és figyelmeztette a többieket, hogy üdvözöljék megfelelőképpen a magas rangú tisztet.  

Nash hamarosan odaért a kadétok elé. A három húsz év körüli ifjú egyenes háttal állt az ajtó mellett. Olyanok voltak, mint három felkiáltó jel, a mondta végén.

Nash lassan elsétált eléjük. A három kadét így szólt: „Jó napot parancsnok!” Nash a három „gyerekre” tekintett. Arcán kisfiús mosoly jelent meg. Eszébe jutott, mikor ő találkozott először egy hadnaggyal, és mennyire izgatott lett ettől másodéves kadét korában.

-Pihenj! – mondta barátságos hangján ,majd tovább haladt és kiment az ajtón.

 

 

II.

 

 

A Benjamin Franklin csillaghajó letért a bolygó orbitális pályájáról és irányba állt a Janus csillagköd felé, mely tíznapi távolságra volt a hajó jelenlegi helyzetétől.  A hajó a legmodernebb technikai vívmányokat vonultatott föl. A tervezők egy teljesen új külsőt és új burkolat konfigurációt alkottak, hogy a hajó ellenálljon a veszélyes sugárzásoknak és a természetellenesen nagy gravitációs vonzásnak. A hajótest ötszáz méter hosszú volt. Tégla formájú volt, mely elől harmincfokos szögben le volt döntve. A hajó hátsó részén volt a parancsnoki torony, ahol a hajó vezérlőközpontja volt. A többi harminc fedélzeten voltak a tiszti kabinok, a kantinok, a pihenőrészlegek, a kutatóállomások, a csillagtérképészet, rakterek, hangárok és a gépház. A hajót továbbá ellátták egy kisebb transzporterrel*, melyet most először építettek be cirkáló osztályú hajó fedélzetére.  

Nash a hídon volt. A taktikai állomás volt az ő posztja a hajó parancsnoki központjában, mely a kapitány és az első tiszt széke mögött, egy kisebb emelvényen helyezkedett el, ahonnan tökéletes kilátás nyílt a vele szemben lévő óriási képernyőre. A képernyő előtt öt méterrel volt a kormányosi poszt, ahol egy fiatal zászlós ült. Látszott rajta, hogy nem olyan rég végezte el az akadémiát. Nash megigazította barna színű egyenruháját, mely a XX. századi haditengerészeti egyenruhák mintájára készült, és pásztázni kezdte az előttük elterülő űrt.

-Kapitány! Elhagytuk a naprendszert. Nincs más előttünk csak a tiszta fekete űr.

-Köszönöm Mr. Nash – a kapitány a kormányos felé fordult és megszólította. – Hicks zászlós, táplálja be a koordinátákat és készüljön föl fénysebességre.

-Igenis kapitány – a fiatal nő megnyomott néhány gombot az előtte elterülő panelen, majd újra a kapitányhoz fordult. – Megközelítési vektorok kiszámítva. Irány betáplálva. Warp motorok készenlétben.

-6-os warp zászlós.

-Igenis – a hajó hajtóművei fényleni kezdtek, melyek megvilágították a hajó mögött lévő teret. A legközelebbi bolygó szondái észlelték a gyorsulást. A hajótest mintha megnyúlt volna. Hirtelen felgyorsult, s a másodperc tört része alatt eltűnt a rendszerből. Nyomában csak egy hatalmas villanás látszott, mely a másik térszakadásánál látszik, mikor egy hajó warp fokozatot ér el.  – 1-es fokozat kapitány. 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, elértük a 6-os sebesség fokozatot.

-Rendben. Tartsuk az irányt – a kapitány a mellette ülő férfihoz fordult. – A híd az öné parancsnok. Én a kabinomban leszek. 

-Igen kapitány – mondta a férfi, majd rögzítette a történést a híd naplójában. Miután befejezte a végzett tevékenységet, újra a kormányoshoz fordult. – Várható érkezési idő?

-Tíz nap és tíz óra múlva érjük el a Galilei állomást uram.

-Rendben. Folytassák! – a hídon mindenki visszatért a feladatához. Diagnosztikákat, rendszerfrissítéseket végeztek.

Nash is megpróbálta hasznossá tenni magát, újra kalibrálta a fegyverrendszert, átállította a fegyverzet sugarának protonsűrűségét, majd új célzó algoritmusokat írt a gyorsabb és pontosabb találatok beviteléhez. Miután végzett a kalibrációval, elvégezte a fedélzeten lévő torpedók és egyéb robbanófejek leltárát, majd átkonfigurálta a pajzsot, hogy nagyobb védelmet nyújtson egy támadás alkalmával.

Eltelt az első nap. A műszakváltás pontosan érkezett és a kapitány újra a hídon volt. Duglas kapitány egy negyvenes éveiben járó, százhatvan centiméter magas nő volt. Tűz vörös haját copfba fogva hordta, mely a tarkóját kettéválasztva egészen nyaka közepéig tartott.

A parancsnok felállt a székéből és átadta a hidat a kapitánynak, majd elindul a híd hátsó részén lévő lift irányába.

Nasht is leváltotta egy hadnagy, így számára is véget ért a műszak. Megigazította az egyenruháját, majd elindult a lift felé. Mielőtt a belépett volna a liftbe, a kapitányhoz fordult.

-Jó éjt asszonyom! – mondta tiszteletteljes hangon.

-Önnek is parancsnok – Duglas arcán kedves mosoly ült. Tudta, hogy a tisztjei tisztelettudók vele szemben, de az első tisztjén és néhány régi tiszten kívül senki sem kívánt még neki jó éjszakát.

A lift ajtó bezárult és Nash elindult a kabinja felé.

 

 

III.

 

 

Richard Nash parancsnok üzenete a menyasszonyának. 

Galaktikus időszámítás: 290519

 

„Kedvesem! Három nap telt el azóta, hogy útnak indultunk a Galilei állomás felé. Már a harmadik műszakom után vagyok, és egyre jobban élvezem ezt a megbízást. Bár nem sok teendő adódik, hiszen csak vándorolunk csillagtól csillagig, de attól függetlenül nagyon élvezem. A kollégáim jó fejek, az elmúlt pár napban velük töltöttem estéimet a pihenő fedélzeten. Sőt az étkezde vezetője egy régi óvodás társam. Bárcsak te is itt lennél és láthatnád milyen remek ez a hajó. Nagyon hiányzol! Két héten belül újra otthon leszek. Vigyázz magadra. Szeretlek! Richárd”

 

 

A Benjamin Franklin tovább haladt a Galilei állomás felé. Még hatnapnyira voltak a céltól. A fedélzeten minden a megszokottan haladt. A gépészek javítgatták a rendszereket, melyeket nem tudtak elvégezni a főbolygó körül keringő dokkban.

A híd világítása csökkentett üzemmódban működött. Csak kevesen tartózkodtak a hídon. Csak a kormánynál, a műszaki állomáson és a taktikai poszton állt egy-egy ember. A kapitányi székben ezen az éjszakán Richard Nash parancsnok foglalt helyet. Az első tiszt úgy döntött a kapitánnyal együtt, hogy mostantól minden harmadik napon ő irányítja az éjszakai műszakot.

-Kormány! Jelentést kérek.

-Sebességünk 6-os warp. Várható érkezés hat nap, egy óra, hat perc.

-Köszönöm hadnagy.

Pár perccel később a hídon a fényszórók teljes energiára kapcsoltak. Ez jelzés volt, hogy véget ért az éjszaka és hamarosan megérkezik a váltás. Nash megdörzsölte a szemét. Érezte, hogy majd elalszik. A hídon töltött éjszakai órák nem hoztak semmi mozgalmasat, így az idő úgy vánszorgott, mint a csiga.

A lift ajtaja kitárult. Egy száznyolcvan centi magas, fekete, hátrafésült hajú férfi lépett ki. Korát a harmincas éveinek végére lehetett betájolni. Széles vállai szilárd jellemet sugalltak mindenki felé. A férfi kilépett a liftből és Nash felé indult.

-Jó reggelt parancsnok!

-Önnek is Mr. Nash! Milyen volt az éjszaka?

-Nyugodt uram. Semmi különös nem történt. Egyedül annyi, hogy az érzékelők rögzítettek egy elhaladó üstököst.

-Remek Richárd. Átveszem a hidat, menjen pihenjen. Legközelebb holnap reggel lép szolgálatba.

-Igenis uram.

-Jó éjszakát – mondta a férfi mosolyogva.

-Köszönöm – mondta Nash, majd elindult a lift irányába.

A lift gyorsan hagyta el egyik szintet a másik után. Nash kabinja az ötös fedélzet 24/alfa szekciójában volt. Úgy gondolta, még mielőtt a kabinjába menne, iszik valamit, hogy jobban tudjon aludni. Verbálisan megadta a kettes fedélzetet úti célnak. A lift szélsebesen elindult az ellenkező irányba és másodpercek alatt ott termett a kettes fedélzeten.

Az étkezdében nagy volt a forgalom. Mindenki épp a reggelijét fogyasztotta, vagy csak egy kávéra ugrott be. A százhúsz négyzetméteres helység világos színű falai között egy pult, és húsz asztal kapott helyet. A pulttal szemben egy hatalmas ablak volt, mely a hajó bal oldalára tekintett. Az egyik legjobb hely volt, ahonnan csillagászati jelenségeket lehetett megfigyelni.

Nash belépett az étkezde ajtaján. Tekintete egy szabad asztal után kutatott. Remélte, hogy még a nagy tömeg előtt megérkezik. A hajó órája negyed hetet mutatott. Ilyenkor már a legénység java a szolgálati helyén volt, legalábbis így gondolta. De az étkezde teltházzal üzemelt. Sajnos nem számolt azzal, hogy nem csak ő teljesít éjszakai szolgálatot, hanem a száznegyven fős legénység több tagja is. – Na mindegy. – gondolt. Mivel az étel automaták előtt kígyózó sor állt, a pulthoz indult, hogy kérjen valami italt.

-Szevasz Rich! – köszöntötte Nasht a pult mögött álló férfi.

-Szevasz Lenny! Mi újság?

-Semmi különös – mondta Lenny.

Lenny elég sokat változott, mióta utoljára találkoztak. Egy kidolgozott testalkatú, rövidre nyírt fekete hajú, színes bőrű férfi lett, abból a kis kövér fekete gyerekből, aki minden percben, az orrában matatott. Talán azt hitte kincset talál, de mindig csak kis zöld galacsinokkal lett tele az ujja, melyeket mindig a falra, vagy egy másik gyerek hajába továbbított.

-Milyen volt az első éjszakai műszak? – kérdezte kíváncsian.

-Jó volt, csak kicsit unalmas. Nem mintha a nappali műszak izgalmasabb lenne.

-Szomorúan hallom.

-Ráérsz valamikor beszélgetni. Mióta a fedélzetre léptem egy szót sem váltottunk.

-Hát most van időm. Az automaták maguktól adagolják a kaját, én csak a takarítást végzem. Ott van egy szabad asztal, gyere, üljünk le. 

Az asztal, melyet Lenny kiszemelt, az ablak mellett volt. Ha lett volna mellettük bolygó, vagy csillagköd, szép látvány lett volna, amint elhaladnak mellette, de csak a csillagok követték egymást.

Nash leült és belekortyol a kávéjába, amit a pultról vett el, miközben régi barátjával beszélgetett.

-Kávézol? Nem aludni készülsz? – kérdezte meglepetten Lenny.

-De igen, csak nálam a koffein pont ellenkezőleg hat.

-Na ilyenről sem hallottam még – nevette el magát Lenny. – Mesélj mi történt veled az elmúlt tíz évben?

-Eléggé kalandosra sikeredett. Kijártam a gimnáziumot, majd beléptem a flottába.

-Melyik jártál. A Tiberius Gimnáziumba jártam. 

-Nem hallottam róla.

-A föld másik oldalán van. Várjál csak… pár évezrede úgy hívták, hogy Európa.

-Képben vagyok. A „Csillagászati ókor” térképeiből nagyon jó voltam. Kozmikus történelemből még versenyen is voltam a Suliban.

-És hányadik lettél? – kérdezte kíváncsian Nash.

-Első.

-Gratulálok – mondta Nash és belekortyolt a kávéjába. – Velem nem sok izgalmas dolog történt. A gimnáziumi években nem voltam túl népszerű az osztálytársaim körében.

-Miért?

-Nem tudom. Szerintem csak azért utáltak, mert más voltam, mint ők. Sokszor éreztem ezt hátránynak, mintsem előnynek. Az első két évben szinte minden nap megkaptam, hogy milyen selejt vagyok, hogy rajtam a genetikai újrarendezés sem segítene és hasonlók. Ez a suli után sokáig elkísért. Hosszú éveket töltöttem magányban, meditációval és elmém fejlesztésével kombinálva. Igyekeztem elfojtani magamban minden rosszat, ami addig ért, hogy tovább tudjak lépni.

-Mennyi idő múlva sikerült ezt elérni?

-Hét esztendőig.

Lenny arcára a megdöbbenés ült ki. Az óvoda után sokáig együtt töltötték a szabadidejüket. Olyanok voltak egymásnak, mint két testvér. Tudták, hogy mikor mi bántja a másikat, és mindig ott voltak, hogy segítsenek egymáson. Lenny emlékezetében egy határozott, koránál jóval érettebb gondolkodású Richard Nash volt. Nem hitte volna, hogy ez a fiatalember már megjárta a fájdalom mély bugyrait. Az általános iskola elvégzése után váltak el útjaik. Ezután már nagyon keveset beszéltek, és hamarosan megszakadt a kapcsolat kettejük között. Végül is mind a ketten más utat jártak.

-És most már jobb? – kérdezte kíváncsian, aggódó hangon Lenny.

-Úgy néz ki igen – Nash kiitta az utolsó korty kávét is a bögréből. – A jövő hónap elején megnősülök. Szeretem a munkámat és ez jó. Úgy érzem minden, amit el akartam érni beteljesül.

-Ennek örülök.

-Hát még én – mondta és elmosolyodott. – Veled mi újság? Család? Gyerekek?

-Mind a kettő.

-Na! Ennek örülök – Lenny elővette a családi fotókat a zsebéből, majd átadta őket régi barátjának. Az első képen egy szőke hajú nő volt. Arcán angyali mosoly ült, miközben szép barna szemeivel a kamerába nézett. – Ő a feleséged?

-Igen! A neve Danaé*.   

-Nagyon szép – Nash a másik képet tette előre. – És ők a gyerekeid.

-Igen – a kép egy hat év körüli fiút és egy három év körüli kislányt ábrázolt.

-Nagyon szép családod van.

-Köszönöm – Nash visszaadta a képeket és ő is elővett egyet, ami menyasszonyát ábrázolta.

A fotó egy réten készült, melynek hátterében egy szép, kék színű folyó volt. Egy hosszú, szőke hajú nőt ábrázolt a kép. Arcán kedves, ártatlan mosoly ült, mely egyfajta művészi ártatlanságot kölcsönzött neki. A nő egy fehér, feszülő toppot viselt, melyhez rózsaszínű szoknyát vett fel aznap.

-Nagyon szép – mondta Lenny. – Mekkora… kö…vön ül. – Lenny elmosolyodott. Nem tudhatta, hogy Nash tisztában volt avval, hogy a képen lévő nő mellét bámulja, melyet mind a ruha, mind a testtartás kifejez.

-Köszönöm – Nash elmosolyodott.

-Remélem, boldogok lesztek.

-Köszönöm a jó kívánságot. Na megyek, alszom egyet. Ha felébredtem jövök és koccintunk a sikereinkre.

-Megbeszéltük – mondta Lenny és megütögette Nash vállát. Nash ezután kiment az ajtón és elindult a kabinja felé.

 

 

IV.

 

 

Kapitányi napló:

Galaktikus időszámítás: 290525

 

Egy órán belül megérkezünk a Galilei állomáshoz. A gépészeim megkezdték az érzékelő sor előkészítését. Várhatóan nyolc órába telik, míg beépítjük a rendszerbe, és sikeresen teszteljük őket. Ha ez sikerült, elindulunk hazafelé.

 

         

A kabin ajtaja kinyílt. Duglas kapitány lépett ki rajta, aki éppen a naplóba vezette be az aznapi történéseket. Határozott léptekkel a híd közepén lévő székéhez indult, ahol addig az első tisztje, Anderson parancsnok ült.

-Megérkeztünk a kijelölt koordinátákra kapitány – mondta a kormányos.

-Köszönöm zászlós. Híd az egyes hangárnak!

-Huxley hadnagy beszél kapitány! – válaszolt egy erőteljes férfihang a rádión keresztül.

-Hadnagy, készen állnak a z egységek az indulásra?

-Igen kapitány. Csak a parancsra várnak.

-Maradjon vonalban hadnagy! – Duglas a taktikai állomás felé fordult. – Mr. Nash! Tapogassa le a környező szektorokat.

-Igenis kapitány – mondta nyugodt hangon és megkezdte a kiadott parancs végrehajtását. Szeme a konzolra szegeződött, melyen egymás után villantak föl a különböző színű jelzések. Egyszer piros, másszor kék, esetenként sárga, majd legvégül zöld. A letapogató rendszer egy halk sípolással jelezte, hogy befejezte a szektorok vizsgálatát. – Analízis kész asszonyom. Az állomás rendben. A környező rendszerek tiszták, nyoma sincs semmiféle hajónak. Viszont, találtam egy hetes típusú* csillagködöt, melyet eddig nem jeleztek a térképeink. Lehetséges nem rég alakult ki.

-Köszönöm Mr. Nash! Duglas a hangárnak! Induljanak hadnagy!

-Vettem kapitány. Kapcsolat vége – a hang elhallgatott. A kommunikációs rendszer kikapcsolt.

A hangár ajtaja szélesre tárult. A hajó belső területét és a jéghideg űrt, csak egy kékeszöld színű, villogó fényű erőtér választotta el. Az erőtér belső oldalán sok ember végezte a felkészítő folyamatokat a hamarosan felszálló űrcsónakok egyikén. Az űrcsónak egy kis dobozra hasonlított, melynek az orrát rakétaformára nyújtották. Hajtóműve a hátsó falon volt.  Semmi különösebb színezés vagy cicoma nem volt rajta, csak az űrcsónak neve, és csillaghajó neve és besorolási száma, ahová tartozik.

A felkészítő műveletek befejeződtek. Az emberek eltűntek a hangárból, csak két ember maradt. Egyikük egy homokszínű egyenruhát viselő, fiatal nő volt, aki a hajó mellett lévő konzolnál állt és a beállításokat végezte. A másik egy fehér, szkafander jellegű ruhát viselő fiatal férfi volt. A férfi hóna alatt egy bukósisakot szorongatott és már alig várta, hogy megkapja a felszállási engedélyt.

-A felkészítés befejeződött. Indulhatsz Cruz!

-Rendben – mondta a férfi, majd felvette a sisakot és az űrcsónak felé fordult. Sisakjának aranyszínű plexijén tükröződött a hangár minden egyes négyzetmétere. Cruz elindult a hajó felé. Miután beszállt, bezárta a z ajtót és aktiválta a hajtóművet.

A hajó felemelkedett a talajról. Cruz a megadta a z irányt, majd egynegyedes faktorfokozatra kapcsolta a hajtóműveket. Az űrcsónak lassan elhagyta a hangárt. A fiatal nő ezután bezárta a zsilipeket, majd megnyomott egy gombot a konzolján.

-Ilario a hídnak! A Stephenson űrcsónak elindult, fedélzetén Huxley hadnaggyal.

-Vettem zászlós.

A hajó többi hangárából is startoltak az Űrcsónakok. Hamarosan tíz mini hajó jelent meg a hajó radarjain, ahogy a pozícióba álltak és várakozó állást vettek fel.

-Kapitány! – szólalt meg Nash. – A csónakok a helyükön vannak.

-Köszönöm Mr. Nash. - Anderson a mellette lévő műszerfalhoz nyúl és aktivált egy kommunikációs csatornát. – Anderson parancsnok a tehertranszportereknek! Sugározzák az elemeket a következő koordinátákra – a parancsnok betáplálta az űrcsónakok helyzetét.

-Igenis uram – jött a válasz egy fiatalembertől.

A Benjamin Franklin csillaghajó orrától jobbra gyülekeztek az űrcsónakok. Az anyahajó és a kisebb hajók közötti távolság két ezer kilométer volt. E között a két pont között egy hatalmas, kék fényvillanás jelent meg, majd ez sugarakba alakult, melyekből másodpercekkel később kisebb tárgyak alakultak ki és a sugarak eltűntek.

-Huxley hadnagy a többi csónaknak! Megkezdjük az elemek helyrerakását. A Rubikon, a Road Island és az Athén űrcsónakok fogják meg a napelemeket és vigyék a megadott koordinátákra. A többiek az érzékelőket rakják a helyükre. Én és a Stanisław Lem* űrcsónak a pajzsgenerátorokat helyezzük el.

-Igenis uram! – mondta egy hang az egyik csónak fedélzetéről.

A Stephenson odamanőverezett az egyik pajzsgenerátor elé, majd vonósugarat bocsátott rá. A hajó egynegyed faktorra kapcsolt, majd folyamatosan gyorsulni kezdett. A kék sugárnyaláb olyan szorosan tartotta a generátort, mint egy vastag hajókötél, mellyel nehéz tárgyakat emeltek be a rakterekbe évszázadokkal korábban. A göb alakú generátor tartotta a sebességet. Burkolatán és mechanikájában nem történt károsodás. Eközben a másik generátort is elvontatták a megfelelő helyre. Miután a generátorokat elvitték, a többi csónak is vonósugár alá vette az alkatrészeket.

A hegesztőágyúk szikrái, mint kis szentjánosbogarak, úgy világítottak az űr sötét sötétjében. A napelemek és a pajzsgenerátorok már a helyükön voltak. Az utolsó fázis is a végéhez érkezett. A hegesztők abbahagyták a szikraszórást és várták a további utasítást.

-Huxley az anyahajónak! Befejeztük a szerelést, további parancsra várunk.

-Vettem hadnagy – mondta a kapitány. – Térjenek vissza és jelentkezzenek a szolgálati helyükön. 

-Igenis kapitány – Huxley kikapcsolta ezt a csatornát és egy újat nyitott a többi hajó felé. – Mindenki térjen vissza az anyahajóra.

-Vettem uram. Indulunk – az űrcsónakok megfordultak és elindultak a hangár felé.

A kapitány örömmel figyelte, ahogy az űrcsónakok a hajó felé közelednek. Mikor az utolsó hajó is visszatért, Duglas Nashez fordult.

-Parancsnok! Aktiválja a pajzsot.

-Igenis kapitány – Nash zongoraszerűen megnyomott pár gombot az előtte lévő panelen, majd ismét Duglas felé fordult. – Pajzsok aktiválva.

-Remek – mondta és fordult a műszaki tiszt felé. – Kaye hadnagy! Kezdje meg az érzékelők tesztelését. Ha kész van, részletes jelentést kérek.

-Igen asszonyom.

Duglas visszaült a székébe és csak bámulta a hatalmas kijelzőt. Szeretett csak úgy ülni és bámulni csillagokat. Végül is nem hiába lett kutató és lépett be a flottába. Mindig is vonzotta őt az ismeretlen. Olykor, mikor senki sincs az étkezdében, leül az egyik asztalhoz egy pohár kamillateával, és csak bámulja az elhaladó csillagokat, üstökösöket, csillagködöket. Most is épp ezt tette. Így egy pár percre távol lehetett a hajó problémáitól, a karbantartási jegyzetektől. Nem volt más, csak ő és a köd.

-Kapitány! – Duglas ábrándozását Nash meglepett hangja szakította félbe. – Az érzékelők idegen hajókat jeleznek.

-Milyen hajók?

-Nem tudom. Pár pillanat és kiderül – Nash átkapcsolt egy újabb programra. – A hajók a Thor pörölye elnevezésű kalóz szekta tagjai.

-Hívja őket!

-Nem válaszolnak… Élesítik a fegyvereiket.

-Pajzsot föl! Harci riadó! – mondta Duglas határozott hangon.

A hídon minden egy másodpercre elsötétült. A világos szürkében és fehérben játszó falak hirtelen skarlát színre váltottak. Minden szinten kigyulladtak a riadót jelző fénycsíkok, melyek a falak aljára és közepére voltak beépítve. A legénység minden tagja a szolgálati helyére igyekezett. A gépházban megkezdték a rendszerek gyors diagnosztikáját, a hajtóművek gyorsabb reagálását és a pajzsok mátrixának új konfigurációját.

Duglas kapitány a székében ült. Mellette Anderson parancsnok a két szék közti kis képernyőn a taktikai képernyő adatait elemezte. Három közepes nagyságú objektumot mutatott a monitor a Benjamin Franklinnel szemben. Anderson megnyomott pár gombot, majd megjelentek a hajók taktikai adatai.

-Három cirkáló osztályú hajó. Fegyverzetük: tíz nehéz sugárágyú, öt közepes ágyú, és tíz kis hatótávolságú lézervető. Továbbá minden hajó legalább ötven torpedót képes szállítani a fedélzetén.

-Összegezve nem áll túl jó a szénánk – mondta Nash.

-Miért nem látták az érzékelők őket – Duglas egy percre elcsöndesedett. Ekkor bevillant neki, amit az akadémián tanult a csillagködök különböző fajtáiról. – A rohadt életbe!

-Asszonyom! A hajók szabvány támadóalakzatot vettek föl.

-Kitérőmanőver, gamma minta! *Mr. Nash célozza a fegyverzetüket!

-Igenis asszonyom.

A Benjamin Franklin spirális forgásba kezdett, miközben elindult az ellenséges hajók felé. A három cirkáló pozíciót váltott. Aktiválta hajtóműveit, és úgy helyezkedtek el, hogy akárhogyan is állnak, mindig háromszöget zárjanak be. A cirkálók magasabb faktorra gyorsultak és össztűz alá vették az Emberi birodalom csillaghajóját. A Benjamin Franklin pajzs kéken villódzott, mikor egy-egy sugárnyaláb betalált.

-Telitalálat a hajó hasán kapitány. A pajzsunk 80%-on.

-Torpedókat betölteni. Minden fegyverrel tűz! – mondta nyugodt hangon Duglas.

A hajó fegyverei célra álltak. Mindhárom hajó fegyverzetét bemérte és tüzet zúdított rájuk. A lézersugarak nagy sebességgel hagyták el a vetőcsöveket. A torpedók egymás után röpködtek a négy hajó között. Messziről úgy nézhetett ki, mint egy csillag, mely hamarosan szupernóvává válik. A cirkálók pajzsenergiája gyorsan csökkent. Bár a tüzet folyamatosan viszonozták, a Benjamin Franklin pajzsa még mindig 50%-on üzemelt.

-A pajzsuk megszűnt kapitány – mondta elégedetten Nash.

-Rendben. Tüzeljen a…

-Kapitány! Mindhárom hajóból valamilyen „tárgy” vált le.

-Milyen „tárgy” Mr. Nash?

-Nem tudom. De mindegyik a háromszög pozíció közepe felé tart – Duglas kíváncsian pillantott a hatalmas kilátóernyőre. Másodpercekkel később a három darab összeállt. Egy henger formájú tárgy lett belőle, melynek funkcióját senki sem tudta meghatározni. Duglas szíve egyre hevesebben vert. Tudta, hogy valami funkciója van annak a valaminek a hajó előtt, és abban is biztos volt, hogy a válasz nem várat soká magára.

-Kapitány! – törte meg a néhány másodpercnyi csöndet Nash. – A hajók aljából egy harmadik ágyú jött elő. Egyenesen a „tárgyra” irányulnak.

-Minden energiát az elülső pajzsnak – mondta hangosan Anderson parancsnok.

A három hajó ágyúi tüzet nyitottak a becélzott tárgyra. A fegyverek sugarai fókuszálódtak a nemrég összeállt csőben, mely egyenesen a Benjamin Franklinre lőtte a három hajó teljes fegyverarzenáljának energiáját. Duglas hajója eltűnt az aranysárga sugárnyalábban. A fedélzeten több panel és részleg is súlyosan károsodott. A hídon lévő tudományos állomás is súlyos károkat szenvedett. A férfi, aki éppen a letapogatást végezte a robbanás következtében a híd közepére zuhant. Több kisebb áramkör és főrendszer súlyosan károsodott. Több tiszt és közlegény kisebb vagy súlyosabb sérüléseket szenvedett.

A sugár megszűnt. A Benjamin Franklin magatehetetlenül sodródott az űrben. Anderson parancsnok megvizsgálta a híd közepén fekvő férfit, majd Nash felé fordult.

-Kárjelentést!

-A pajzsunk megszűnt – mondta Nash, majd letörölte a vért az arcáról, amit akkor szerzett, mikor a háta mögött lévő diagnosztikai állomás felrobban. – Burkolatlék a kettestől a tizenhetes szintig. A fegyverzet teljesen megsemmisült. A reaktor mag szigetelő mezője is vészesen meggyengült. A hajtóművek nem működnek. A fedélzeten harminc ember súlyosan sérült, hat ember meghalt: két közlegény, egy zászlós, három hadnagy.

-Nem állunk túl jól – mondta Duglas, majd egy hatalmasat csapott széke karfájára. – Mi a helyzet a torpedóvetőkkel?

-Besültek kapitány.

-Könnyű célpont vagyunk – állapította meg az első tiszt.

-Újra élesítik a fegyvereiket. Ha eltalálnak minket, végünk van – egy hangos sípolás zavarta meg Nash gondolatmenetét. – Hívnak minket kapitány.

-Képernyőre! – a képernyőn egy ember jelent meg. Egy férfi volt, úgy ötven év körül járhatott. Arcát, barna, félhosszú pofaszakáll tarkította. Halántékán ősz hajszálak jelezték bölcs korát. Tekintete szelíd volt, de mindenki tudta, hogy vérszomjas fenevad.

-Kabul* vagyok, a Thor pörölye kalóz szekta vezetője! Adják meg magukat, vagy elpusztítom a hajóját. 

Duglas egy percre megdermedt. Úgy tűnt, hogy ezt a csatát elvesztették és innen nincs kiút. Tekintete a közvetlen környezetét bámulta. Felrobbant pultok, elégett vezetékek, elolvad áramkörök közepette nem egy embere feküdt kisebb nagyobb sérülések közepette. Most mit tegyek – gondolta magában. Nem adhatja meg magát harc nélkül, de ebben a pillanatban kifogyott az alternatívákból.

-Kapitány! – szólalt meg Nash. – Van egy ötletem.

-Jelenleg mindenre nyitott vagyok.

-A fegyvereink ugyan nem működnek, de egy torpedót átalakíthatnánk és átsugározatnánk Kabul hajójára. Ez súlyosan károsítaná a rendszereiket és az esélyeink is, javulnának. 

-Az ötlet jó. Mennyi idő, míg átalakítja a torpedókat.

-Nem kell hozzá több öt percnél, de szükségem van a pontos pajzs frekvenciára, hogy sikerüljön a transzport.

-Kezdjen hozzá parancsnok – mondta Duglas, majd a műszaki tiszt felé fordult, aki éppen egy kábelrengetegből kászálódott ki. – Nyisson egy csatornát zászlós. Majd észrevétlenül kezdje meg a pajzs letapogatást. A beérkezett adatokat küldje át Mr. Nashnek.

A fiatal férfi megnyomott pár gombot. A művelettel, melyet éppen végzett, egy különleges adás volt, melyet kombináltak egy letapogató sugárral, így észrevétlenül pásztázhatták az ellenséges objektumot.

-Julia Duglas vagyok, a Benjamin Franklin csillaghajó kapitánya.

-Üdvözlöm kapitány. Készüljön föl a fogadásunkra, megszálljuk a hajóját.   

Miközben a kapitány megpróbálta húzni az időt, Nash a torpedókilövőben volt és az utolsó robbanófejet bütykölte.  Egy közlegény volt vele, aki éppen az átállításhoz szükséges eszközöket helyezte a torpedó mellett lévő asztalra. Nash kiemelte a detonátort és az asztalra helyezte. Gyors mozdulatokkal egy fázismodulátor után nyúlt, mellyel átállította a robbanótöltet hatásfokát.

Nash szíve egyre hevesebben vert. Tudta, hogy maximum egy perce maradt, hogy befejezze a kalibrációt, és megkezdje a transzportálást. Arcán végigfolyt verejték csillant meg, valahányszor fejét balra fordította és egy másik eszközért nyúlt. Agytekervényeinek labirintusában csak két dolog forgott. Az egyik a kétely abban, hogy sikerül-e a terv, a másik, pedig a folyton változó számsor: 5, 4, 3, 2, 1… 0

-Kész van! – mondta Nash és visszahelyezte a töltetet a torpedó fekete, hosszúkás, koporsó formájú burkába. – Megjöttek a pajzsfrekvenciák?

-Igen uram – mondta a közlegény, majd átadta az adathordozót Nashnek.

Nash az ajtó mellett lévő kommunikációs egységhez lépett.

-Nash a Transzporternek!

-Igen uram!

-Állítsa a sugarat a 2; 45; 6.9 frekvenciára, majd mérje be a két átalakított torpedót és sugározza át az ellenséges hajókra. A vezérhajó ne sérüljön.

A torpedók körül világos sárga színű sugarak jelentek meg, melyek először rögzítették a torpedó sémáját, molekula szerkezetét, a robbanóanyag összetevőinek sorrendjét és sűrűségét. Ezután a sugarak egyre sűrűbbek lettek, melyek teljesen elfedték a torpedó felületét, majd néhány másodperc múlva el is tűnt a fedélzetről.

-Transzport kész – mondta a férfi a kommunikációs csatorna másik oldalán.

-Vettem! Visszaszámlálás: 5, 4, 3, 2, 1… 0

Kabul hajójának hídján mindenki elégedetten várta a kapitány alkudozásának végét. Tudták, hogy nagy nap ez a szekta számára. Egy ilyen hajó számukra hatalmas lehetőségeket jelentett. Hosszú időre elegendő élelmiszerkészlet, orvosi eszközök, fegyverek és még sok más új technológia. Kabul jobb keze tudta, hogy ez a hajó új lehetőségeket nyit meg az egész szekta jövőjét tekintve. Egy ilyen hajóval felül tud kerekedni a többi kalózszektán. A Benjamin Franklin teljes tűzereje annyi volt, mint ha húsz kalózhajóé együtt véve.

Kabul is remek lehetőségeket látott maga előtt. Még mielőtt belépett West ellenálló szervezetébe, egy nagyon kifinomult, jó modorú ember volt. Szerette a tágas tereket, a világos színeket. Szeme előtt még mindig az Excelsior lebegett, ahol West első tisztjeként szolgált. Egy tágas, hatalmas, hajó volt, ahol hódolhatott különös szenvedélyének, a festészetnek. De valahányszor magához tér a Lélekvesztő fedélzetén, mindig elfogja egyfajta szorongás. A hajó kis folyosói sötétek és régi elavult berendezésekkel vannak tele. A szekta orvos hat évvel ezelőtt diagnosztizálta nála a klausztrofóbia tüneteit, melyre azonnal kezelést is kapott, így legalább egy hónapig kibírja az űrben a Lélekvesztővel.

A fegyverkezelő pult hangos sípolással törte meg a híd nyugalmát.

-Uram! Gyors energianövekedést jelez a műszer a Lopakodó és a Ragadozó fedélzetéről.

-Micsoda! – fordult el a képernyőtől Kabul!

-Nem tudom mi az… - a Lopakodón láncreakció indult be. Először kisebb robbanások rázták meg a hajót, melyek a hajtóműnél teljesedtek ki. A Lopakodó megsemmisült. A Ragadozón is megkezdődtek a robbanások és másodpercekkel később ez a hajó is darabokra hullott.

Kabul meglepetten bámulta hajói roncsait. Ez meg, hogy lehet? – kérdezte magától folyamatosan.

-Adja meg magát, különben megsemmisítem az ön hajóját is! – szakította félbe a meglepettségből adódó csendet Duglas kapitány.

Kabul nem látott menekülési lehetőséget. Az álmai, hogy majd ott ül a Benjamin Franklin tágas hídján, a modern eszközök között, a „Kánaán”-ban, egyik percről a másikra szertefoszlott.

-Megadom magam kapitány!

-Vettem Kabul. Álljon készen az embereim fogadására – mondta Duglas, majd lekapcsolta a főképernyőt.

A lift ajtaja kinyílt. Nash szállt ki belőle, aki megállt a taktikai pult előtt és megkezdte az átszállási folyamat koordinálását.

Duglas felállt és Nash felé fordult.

-Szép munka volt Mr. Nash!

-Köszönöm kapitány – a konzol villogni kezdett. – Az embereim a helyükön vannak. Engedelmével megkezdem Kabul őrizetbe vételét.

-Menjen csak.

Nash lezárta konzolját, majd ismét beszáll a liftbe és elindult a hangárba.

 



 

* A tiszt egy fiatalon kinevezett nő volt, Diana Sheldon kapitány. Küldetése az volt, hogy a birodalom peremén lévő Ikarusz 4 űrállomást által biztosítsa a szektort. De a Trábok egy hatalmas flottával megtámadták az állomást és elfoglalták azt. Sheldon és a flotta többi hajója pár hónap után visszafoglalta az állomást, majd benyomult az ellenséges térségbe, hogy legyőzze a Trábokat. A csata győzelemmel zárult, de Sheldon hajójával együtt feláldozta magát, hogy megvédje a birodalmat és a polgárait. 

* A transzportert egy Jobel Arish nevű professzor fejlesztette ki Galaktikus időszámítás szerint 90229.-kor. Először csak teherhajók fedélzetén jelent meg az eszköz, mely a teherrakomány könnyebb és gyorsabb szállítását hivatott elősegíteni. Arish G. I. szerint 150630.-kor súlyos érrendszeri megbetegedésben elhunyt. Találmányát unokája, Margaret Arish fejlesztette tovább és 290501.-kor a kormányzó tanács engedélyezte az üzembe helyezését. Az új eszközzel már képesek embereket is transzportálni egyik pontról a másikra. A berendezés először molekulákra bontja a személyt, majd a célkoordinátára érve, ugyanazon séma szerint visszarendezi azokat eredeti állapotába.

* Danaé Zeusz félisten gyermekének Perszeusznak anyja volt. Akrisziosz király, Argosz uralkodója és Perszeusz nagyapja, lányát és unokáját élve egy koporsóba zárta, majd a tengerbe vetette.  Életüket a tenger istene mentette meg Zeusz parancsára, majd Szeriphosz szigetére vitte őket, hogy Perszeusz ott nőhessen fel.

* A hetes típusú csillagködök, lila színű gázóriások. Kiterjedésük esetenként változó. Különleges hatásuk, hogy közelükben az érzékelők nem nyújtanak megbízható adatokat.

* 1921. Szeptember 12.-én született Lengyelországban Lwów-ben. Nevét a science-fiction irodalom jegyzi. Művei 41 nyelven 27 millió példányban keltek el. Ismertebb művei: Éden, Solaris, Álmatlanság, Asztronauták, Az úr hangja és még sok más. Egykoron a legtöbbet olvasott nem angol nyelvű szerzők közé tartozott. Műveit celluloid szalagon is feldolgozták. 2006. Március 27.-én halt meg Krakkóban, Lengyelországban.

* Ezt a támadási manővert nagyobb túlerővel szemben alkalmazzák. A nagyobb hajók tervezésénél a fegyverzetet a hajótest köré tervezik. Így spirális mozgásnál egy csatahajó teljes védelmi rendszerét súlyosan károsíthatják.

* Kabul nyolc évvel ezelőtt egy áruló birodalmi flottatiszt, Quentin West jobb keze volt. West elárulta otthonát, hogy teljes uralma alá hajtsa az ismert világegyetemet. Miután West szakadár mozgalma elesett, Kabul elmenekült és saját szektát alapított és a nagyobb hajók fosztogatásából él, nem tekintve a hajók felségjelét.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.