Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kettőszáz forint

 

 

Borús reggel volt aznap. Emlékszem a fiú, aki birtokolja e történet főhősét, épp a metrón utazott. A szerelvén már közeledett az Árpád híd metróállomáshoz, mikor a fiú belenyúlt a zsebébe, és egy zöld papír kétszázast vett elő. A fiatalember csak szorongatta a bankjegyet, gyűrögette, hajtogatta össze-vissza.

S ekkor egy gondolat szállta meg.

Most, hogy a bankjegyeket kivonják a forgalomból és helyükre az újonnan vert érmék kerülnek, vajon mi lesz a sorsuk ezeknek a pénzeknek.

Mindennek meg van a maga élettörténete, nem csak az embereknek. A fáknak, az állatoknak, épp úgy, mint a televíziónak, vagy épp a DVD lejátszónak. Vagy akár egy bankjegynek.

Vajon e kétszázasnak, melyet már jó öt perce gyűrögetett az ujjai között, vajon mi a története?

A bankjegy, melyet magáénak tudhatott, 2001-ben látta meg a napvilágot. 9 év. Ez nem is oly sok emberi mértékben, de egy pénz egészen más.

9 év.

Talán az élet maga.

Lejátszódik benne a teljes gyermekkor, mikor mindenki kíváncsi tekintettel midőn kerül be a köztudatba, hogy ő a világon van. Miként mutogatják az emberek egymásnak, büszkén, hogy neki is van.

A lázas ifjúság, mikor megfordul minden buliban, s ezer és ezer lány keze között fut végig. Ugyanolyan gyakori szereplője az éjszakai életnek, mint a nappali létnek.

Majd az érett kor jelei mutatkoznak rajta. Már nem jár oly sokat az éjszakában, többet marad otthon, a biztonságban. Már nem cserél oly gyakran társat, mint régen, érettebb, megfontoltabb e téren.

A tisztes öregkor is el jő idővel. Ekkor már gyűrött és kissé megkopott, de ha ránézünk, még mindig olyannak látjuk, mint mikor először tartottuk a markunkban.

Majd kis idővel végleg eltűnnek az életünkből, s mi el is felejtjük, mintha nem is lett volna. S csak akkor jutnak eszünkbe, mikor egy adott pillanatban szükségünk volt rájuk.

Mikor egy falat kenyérre volt szükségünk.

Mikor szomjaztunk és vizet akartunk inni.

Mikor fáztunk és fára és gyufára volt szükségünk.

És vajon mi történik velük, ha már nincsenek velünk. Talán olyan helyre kerültek, ahol tárt karokkal várják őket, de az is lehet, hogy egy olyan ember veszi birtokába, aki nem is foglalkozik velük.

De vajon hogyan került hozzánk?

Soha sem tudjuk meg.

Talán nem is akartuk soha.

Kétszázasok jönnek mennek.

Nem érdekel minket, hogy honnan jött a pénz csak az, hogy van. Lehet, hogy a közértben kaptuk, ő, pedig egy kétes elemtől. Erről csak maga a bankjegy tudna beszélni, de ő e történetben csak néma szemtanú. Akinek nincs saját akarata. Aki nem mond véleményt. Aki a feledés homályába vész.

Most az új érmékkel ezek a régi bankók eltűnnek. Tán megőrzi őket az emlékezet. De egyszer az összes pénz eltűnik. Egyszer mi is eltűnünk. De életünkben a kérdés, mely foglalkoztat minket: ki emlékszik majd ránk?

A metró megállt. A fiú leszáll, kezében még mindig a bankjegyet szorongatta. Ekkor már a gondolatsorok odavesztek. Lába egy közeli pékséghez vitte őt.

-Két pogácsát kérek – mondta és átadta a pénzt.

A kétszázas bankjegy életszakasza ezzel lezárult. De még nem végleg. Ugyanúgy, mint az embereknek, neki is még sok ideje van hátra.

 

 

A Magyar állam a 2009. év november hónapjának 16. napjától bevonta a papír 200 forintost.    

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

thinkingcup@gmail.com

(ant, 2010.01.05 23:04)

Nagyon szeretnek egy novellas kotetet toled, az Irotol.
Egyszer, tamogato rajongoja leszek irasaidnak amikor konyv formaban majd megjelennek.
Szep napot rs koszonom
Sok sikert!

adri333@citromail.hu

(Gratulálok!, 2009.12.01 14:40)

Szia! Gratulálok neked, szerintem te igazi művész vagy. Számomra, a művészet azt jelenti, hogy soha nem fordítjuk félre a fejünket. És te ezt tetted. Nagyon jó ez a kis novella, az igazi művészt bármi ihletre bírja. A többi novellád, és regényed is nagyon tetszik :)
Köszönöm ezt az élményt neked!
Kívánok még sok sikert, és remélem hamarosan a regények könyvben is kaphatóak lesznek :)